Biblia neked – interaktív bibliakiadás fiataloknak

A Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának egyetemi docense, Dr. habil. Pecsuk Ottó is részt vett az Ifjúságépítők, a Harmat Kiadó, a Kálvin Kiadó, a Fiatalok Krisztusért Alapítvány és a Magyar Bibliatársulat két éven át tartó együttműködésében, melynek eredményeként márciusban megjelent a Biblia neked című különleges, interaktív, fiataloknak szánt ifjúsági Biblia.

A kiadvány angol fejlesztés nyomán, fiatalok közreműködésével jött létre és legfontosabb célkitűzése, „hogy a fiatalok – akár ismerik már Jézust, akár nem – használják a Bibliát” – foglalja össze Ablonczy Áron református lelkipásztor, az Ifjúságépítők vezetője, a Biblia neked című kiadvány egyik ötletgazdája.

A Biblia neked kiadványban a 2014-es revideált új fordítású Biblia szövege olvasható. Dr. habil. Pecsuk Ottó egyetemi docens, a Magyar Bibliatársulat főtitkára a kiadványt bemutató videóban kiemelte, hogy „a Magyar Bibliatársulat fontosnak tartja, hogy a fiatalokhoz is eljuttassa a Bibliát, ezért amikor megláttuk a kiadvány eredeti, angol változatát, természetesnek tartottuk, hogy ha magyarul megvalósul, akkor a revideált újfordítású Biblia szövegével jelenjen meg”.

A kiadványban a bibliai törzsszövegen kívül megértést segítő információk, bibliaolvasási tervek, magyarázó szövegek közvetlen és személyes hangvételben segítik az olvasót.  Az interaktív Bibliának külön honlapot is készítettek, ahol extra anyagokat, videókat találhatnak egy-egy témához kapcsolódóan az érdeklődők. A honlap itt érhető el: https://biblia-neked.hu/kezdolap/

Az interaktív ifjúsági Biblia bemutatkozó kisfilmje itt tekinthető meg:


Kép: reformatus.hu

Közösségi Média

Közösségi média

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

Károli Podcast

Károli Podcast

Károli Klub

Károli Podcast

Napi biztatás

Napi biztatás

 

Tudomány, kutatás

Tudomány, kutatás

Galéria

galéria, fotógép

Szakirányú továbbképzések

Szakirányú továbbképzések