Nőnapi üdvözlet

„Csodálatos az a tudat, hogy nő vagyok. Tudhatom, hogy Isten teremtett, és megteremtésünkkel célja volt.” – Elisabeth Elliot

Az élet ajándék. Életünket ajándékba kaptuk, amikor megszülettünk. Isten a többi embertársunkat is megajándékozta azzal, hogy megteremtett bennünket. Különlegesek, egyediek, pótolhatatlanok vagyunk. Életünk egyik legfontosabb küldetése, hogy megtaláljuk életcélunkat, hogy megismerjük Isten ránk vonatkozó tervét. Ahhoz, hogy valaki számára személyre szóló ajándék lehessünk, elsősorban a Teremtőnkkel való kapcsolatra van szükségünk. Jézus példájában is láttuk, hogy milyen nagy jelentősége volt az Atyával kettesben töltött időnek. Tőle kapta az elhívást, a küldetést, és Tőle kapta az erőt is ennek elvégzéséhez.

Nőként legyünk most bármilyen élethelyzetben, szerepben, tudhatjuk, hogy Istennek terve van velünk!

 

A Károli Gáspár Református Egyetem Vezetése Isten gazdag áldását kéri az egyetemi közösség minden női tagja számára!

 

Főtiszteletű Balog Zoltán püspök úr, a Zsinat lelkészi elnökének nőnapi üdvözlete:
„Ma nemcsak köszöntjük a nőket, hanem meg is köszönjük az élet Urának az édesanyákat, a lányokat, a feleséget! Köszönjük azokat, akik emberként, nőként mellettünk állnak, akikkel inspiráló együtt dolgozni, alkotni, tőlük tanulni, őket tanítani, együtt menni az úton!”

Közösségi Média

Közösségi média

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

Károli Podcast

Károli Podcast

Károli Klub

Károli Podcast

Napi biztatás

Napi biztatás

 

Tudomány, kutatás

Tudomány, kutatás

Galéria

galéria, fotógép

Szakirányú továbbképzések

Szakirányú továbbképzések