Oklevél az MNB Kiválósági Ösztöndíjprogramban való részvételért

A Magyar Nemzeti Bank társadalmi felelősségvállalási stratégiájának keretében hívta létre az MNB Kiválósági Ösztöndíjprogramját 2016-ban azzal a szándékkal, hogy a hazai közgazdasági és pénzügyi szakemberképzés megújításában támogassa a szakterülethez kapcsolódó alap- és mesterképzési szakos hallgatókat.

Az ösztöndíjprogram megalapításával az oktatási rendszer azon egyik legfőbb kihívását kívánták szem előtt tartani, hogy a fiatalokat a munkaerőpiac olyan jövőbeli állapotára készítsék fel, amelynek előrejelzése a gyorsuló fejlődés miatt egyre nehezebb.

Az ösztöndíj odaítélésével a kiemelkedő tanulmányi, közösségi és tudományos munkát végző hallgatókat ismerik el. A díj alapítása óta eltelt öt esztendőben évről évre nőtt az ösztöndíjas hallgatók száma, mely bizonyítja a program sikeressége mellett a felsőoktatási intézmények elkötelezettségét is a közös munkában.

A Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara is részt vett a 2020/21. tanév MNB Kiválósági Ösztöndíjprogramjában, ezért Dr. Matolcsy György elnök úr az alábbi oklevéllel köszönte meg Dr. habil Czine Ágnes rektori feladatokkal megbízott rektorhelyettes asszonynak és munkatársainak a program sikere érdekében végzett munkáját.

Közösségi Média

Közösségi média

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

Károli Podcast

Károli Podcast

Károli Klub

Károli Podcast

Napi biztatás

Napi biztatás

 

Tudomány, kutatás

Tudomány, kutatás

Galéria

galéria, fotógép

Szakirányú továbbképzések

Szakirányú továbbképzések