„A vezérlő Istennek minden járatlan út járható” – gályarabok emlékezete 2. rész

Megjelent az Egyház és Társadalom Kutatóintézet Reformáció Öröksége Műhely (RÖM) gondozásában a gályarab-videósorozat második része, mely cikkünk alatt tekinthető meg. A kisfilm a Reformáció Öröksége Műhely a protestáns gályarabok emlékezetét bemutató honlapjára készült, mely hamarosan elindul. 

A filmről:

Komáromi Süllye István kétszer szerepel az Ács református lelkészeit felsoroló listán. A prédikátort 1674-ben a településről idézték a pozsonyi vésztörvényszékre, s ítélték hitéért gályarabságra – s ide is tért vissza megszabadulása után. Az ácsi református templom tornyában az egyik harang mindig a gályarab prédikátorok emlékezetére szól és Komáromi Süllye István jelmondata szerepel rajta: „A vezérlő Istennek minden járatlan út járható”. Gerecsi Zsolt lelkész azt mondja, elődje valóban megjárta a vezérlő Isten minden útját és megélte, hogy ez az út járható, még ha gályán, rabláncon is.

Féltve őrzött kincs a gyülekezetben egy 1644-es úrasztali kehely, amelyből már Komáromi Süllye István is osztotta az úrvacsorai bort. Ez az értékes tárgy segít összekapcsolni a mai gyülekezeti tagokat a hitéért szenvedett egykori lelkipásztorral.

Közösségi Média

Közösségi média

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

Károli Podcast

Károli Podcast

Károli Klub

Károli Podcast

Napi biztatás

Napi biztatás

 

Tudomány, kutatás

Tudomány, kutatás

Galéria

galéria, fotógép

Szakirányú továbbképzések

Szakirányú továbbképzések