Vár a Károli! – már csak pár napig lehet jelentkezni

2021. február 15-ig lehet még jelentkezni a Károli Gáspár Református Egyetem szeptemberben induló képzéseire.

Állam- és Jogtudományi Karunkon, Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karunkon, Hittudományi Karunkon, Szociális és Egészségtudományi Karunkon, valamint Tanítóképző Főiskolai Karunkon változatos képzéseket biztosítunk hallgatóink számára bölcsészettudomány, jogi, gazdaságtudományok, hitéleti, orvos- és egészségtudomány, pedagógusképzés és társadalomtudomány képzési területen. Egyetemünkön a hazai és a nemzetközi szakmai életben elismert, neves oktatók tanítanak. Hallgatóközpontú, a munkaerőpiac igényeit figyelembe vevő képzéseink versenyképes tudást nyújtanak. A szakmai minőség mellett kiemelten fontos az a közösség is, amely részben a református keresztyén hagyományokon, részben a létszámból fakadó családias hangulaton alapszik. Hallgatóink számára nemcsak minőségi oktatást nyújtunk, hanem egyetemi éveik megkönnyítése érdekében különleges, egyedi ösztöndíjakat is kínálunk.

Az általános felsőoktatási felvételi eljárás keretében meghirdetett képzéseinkről, ösztöndíjlehetőségekről, kollégiumi elhelyezésről és hallgatói szolgáltatásainkról a  http://www.kre.hu/felveteli/ oldalon tájékozódhatnak.

 

A felvételi határidő közeledtével Dr. habil. Czine Ágnes rektori feladatokkal megbízott rektorhelyettesével és Egyetemünk négy Karának dékánjával készített interjút az Európa Rádió.

Dr. habil. Czine Ágnes a HVG Diploma 2021 felsőoktatási felvételi rangsorban elért előkelő Károlis eredmények kapcsán adott interjút, melyben többek között kitért az Egyetem intézményi rangsorban elért előkelő 7. helyezésére is:

https://europaradio.hu/tallozo/legjobbak-kozott-karoli

Etikusság - ez az egyik fontos kulcsszava a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának - mondja Prof. Dr. Miskolczi Bodnár Péter dékán. Mindez persze nem meglepő egy református egyetemen. Az viszont már lehet hogy van akiket meglep, hogy az összes hazai jogászképzés közül a Károlin végzettek keresnek majdnem a legtöbbet, az egyetem elvégzése után 350 ezer forintért vállalhatnak munkát - és ezzel a lista második helyén állnak. Prof. Dr. Miskolczi Bodnár Péterrel, a Károli Állam- és Jogtudományi Karának dékánjával beszélgetünk.

1200 pszichológia szakos hallgatója van a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának, ezzel a pszichológia a legnépszerűbb képzés a karon. A fővárosi képzőhelyen meg lehet tanulni például japánul is a keleti nyelvek és kultúrák alapszakon, de magyar mint idegennyelv tanárokat is képeznek. A Károli Egyetemen református ösztöndíjra pályázhatnak a gyülekezetbe járó, az egyetemre felvételt nyerő hallgatók, amelynek összege egy tanévben fél millió forint. Az ösztöndíjat akár 250 hallgató is megkaphatja. A részletekről Dr. habil. Horváth Gézával, a Károli BTK dékánjával beszélgettünk.

Budapesten, Nagykőrösön és Kecskeméten is képeznek tanítókat, hitoktatókat, óvodapedagógusokat a Károli Gáspár Református Egyetemen. A képzések között nincs különbség, de a kar dékánja azt mondja, Nagykőrösön és Kecskeméten nagyobb eséllyel alakul ki közösségi élet, hiszen például Nagykőrösön saját kollégiuma is van a karnak. A részletekről Prof. Dr. Pap Ferencet, a KRE Tanítóképző Főiskolai Karának dékánját kérdeztük.

A két évvel ezelőtti tűzeset máig meghatározza a budapesti teológia életét. Az építkezés ugyan tart a Ráday utcában, de 2022 szeptembere előtt nem költözhet vissza a Károli Hittudományi Kara. A tűzeset azonban nem csak fizikálisan érintette az egyetemet. Prof. Dr. Kocsev Miklós dékán azt mondja, azóta kevesebben jelentkeznek a képzéseikre, és ez a folyamat még most is tart. Ennek ellenére a dékán optimista, és tudja, kiváló szakembereikkel minőségi képzést kínálnak a náluk tanulóknak.

 

Forrás: Európa Rádió

Közösségi Média

Közösségi média

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

Károli Podcast

Károli Podcast

Károli Klub

Károli Podcast

Napi biztatás

Napi biztatás

 

Tudomány, kutatás

Tudomány, kutatás

Galéria

galéria, fotógép

Szakirányú továbbképzések

Szakirányú továbbképzések