Pályázati felhívás – Média Ösztöndíj leendő Károlisoknak

A KRE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara pályázatot hirdet az Egyetem kommunikáció- és médiatudomány alapképzés, kommunikáció- és médiatudomány mesterképzés, valamint média-, mozgókép- és kommunikációtanár osztatlan tanári mesterképzés leendő hallgatói számára.


Az ösztöndíj célja: olyan tehetséges, keresztyén értékrendű és szellemiségű hallgatók megnyerése az Egyetem számára, illetve képzésük elvégzésének támogatása, akik a tanulmányaik befejezését követően valamely református fenntartású médiumban (kommunikációs tevékenységet is folytató intézményben) szeretnének hosszú távon dolgozni.

Az Ösztöndíjat elnyert hallgató vállalja, hogy az ösztöndíj folyósításának ideje alatt félévente két gyakorlóhelyen 80-80 órás, összesen 160 órás (egybefüggően 6 hetet el nem érő) szakmai gyakorlaton vesz részt a Magyarországi Református Egyház Kommunikációs Szolgálata irányítása alatt az egyház hivatalos médiumainál (reformatus.hu, Reformátusok Lapja, Kossuth Rádió – Református félóra és MTVA vallási műsorai).

Az Ösztöndíj keretében nyújtott támogatások:
- Önköltséges hallgató esetén teljes önköltségmentesség a támogatási időszak alatt.
- Amennyiben a hallgató állandó lakcíme nem Budapesten van, úgy kollégiumi szálláshelyre történő jelentkezése esetén automatikusan felvételt nyer (kollégiumi díjfizetési kötelezettséggel). –
- A tanulmányi félév 5 hónapjára pénzbeli juttatás:
   o média-, mozgókép- és kommunikációtanár osztatlan tanári és kommunikáció és médiatudomány mesterképzési szakos hallgatók részére 200.000 Ft/fő/hónap.
   o kommunikáció és médiatudomány alapképzési szakos hallgatók részére 100.000 Ft/fő/hónap

Jelentkezési határidő: 2020. november 20. 23 óra 59 perc.
Jelentkezés módja:  A pályázatokat kizárólag elektronikusan lehet benyújtani a https://btk.kre.hu/mediaosztondij/ felületen.

A pályázat feltételei és további részletei itt olvashatók el.

Közösségi Média

Közösségi média

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

Károli Podcast

Károli Podcast

Károli Klub

Károli Podcast

Napi biztatás

Napi biztatás

 

Tudomány, kutatás

Tudomány, kutatás

Galéria

galéria, fotógép

Szakirányú továbbképzések

Szakirányú továbbképzések