Ludovika Collegium - egyetemközi szakmai műhely egyetemisták számára

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatói tehetséggondozó programot indít Ludovika Collegium néven. Az ingyenes lakhatást, kiemelt ösztöndíjat és személyre szabott képzést nyújtó Ludovika Collegium célja, hogy a világról felelősen gondolkodó, stratégiai szemléletű, közérdeket szem előtt tartó szakemberek kerüljenek a közigazgatásba. Bárki pályázhat tudományterülettől és képzési szinttől függetlenül, aki magyarországi székhelyű felsőoktatási intézményben alap-, mester-, osztatlan vagy doktori képzésben, nappali munkarendben folytatja tanulmányait. A program azok számára bizonyulhat a leghasznosabbnak, akik érdeklődnek a közügyek, közszolgálat, kormányzás és közigazgatás iránt, vagyis a társadalomtudományi területek, különösképpen a jogi, a gazdasági és a menedzsmenttartalmú képzések illeszkednek a Ludovika Collegium programjához.
A program a nappali tagozatos tanulmányokat egészíti ki. A jelentkezési korhatár: 30 év.

 
A 2021 februárjában induló Ludovika Collegium a hagyományos egyetemi tanulmányokon túlmutatva képez vezetőket a közigazgatás számára. A program olyan egyetemközi szakmai műhelyt és hallgatói közösséget hoz létre, amelynek eltérő tudományos háttérrel rendelkező tagjai egymást is ösztönzik az új ismeretek megszerzésére. A magyar és a globális környezet aktuális kihívásaihoz alkalmazkodó, külföldi tapasztalatszerzést is lehetővé tevő programban nagy szerepet kap a hallgatók személyre szabott fejlesztése, így a tantermi jellegű képzés mellett innovatív oktatási formákat is beépítenek a programba: hackathonok, szimulációs gyakorlatok, csoportos projektmunkák várnak a résztvevőkre.
 
A jelentkezőket négylépcsős felvételi eljárás folyamán választják ki és a legtehetségesebb, leginkább motivált hallgatóknak biztosítanak lehetőséget a Ludovika Collegiumban való részvételre. Az egyetemi tanulmányok mellett folytatható, személyre szabott képzés résztvevői számára az NKE lakhatást és kiemelt ösztöndíjat biztosít. „A magyar államról gondolkodó, a nemzet és a társadalom múltját ismerő, a jelenét értő és a jövője iránt aggódó közösséget szeretnénk építeni, amely a Ludovika tradíciójára épül, de a modernitás iránt is elkötelezett”- foglalta össze a tehetséggondozó program célját Koltay András, az NKE rektora.
 
A legkiválóbb hazai és külföldi mentorok támogatásával megvalósuló hallgatói tehetséggondozó programra október 26-ig lehet jelentkezni.
 
A programmal és a jelentkezéssel kapcsolatos további információk a https://ludovikacollegium.hu/ oldalon találhatók vagy az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen kérhetők.

Közösségi Média

Közösségi média

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

Károli Podcast

Károli Podcast

Károli Klub

Károli Podcast

Napi biztatás

Napi biztatás

 

Tudomány, kutatás

Tudomány, kutatás

Galéria

galéria, fotógép

Szakirányú továbbképzések

Szakirányú továbbképzések