Gyakornoki pályázat egyetemi hallgatók számára

Gyakornoki pályázatot hirdet a Polgári Magyarországért Alapítvány, melyre nappali munkarendű egyetemi hallgatók jelentkezését várják.

A gyakornoki program célja:
A polgári, nemzeti és keresztény értékeket vállaló, közéletben aktív fiatalok megismertetése egy pártalapítvány működésével, szakmai munkájával és ezen keresztül a magyar közélettel.

Elvárások:
- a pályázó a pályázat benyújtásának időpontjában és várhatóan a 2020/2021-es tanévben felsőoktatási intézménnyel – alapképzés vagy mesterképzés keretében – aktív hallgatói jogviszonyban áll, és legalább két lezárt félévvel rendelkezik,
- legalább 3,5 tanulmányi átlag a 2019/2020-as tanév tavaszi félévében,
- közéleti aktivitás és alapvető politikai tájékozottság,
- idegen nyelvek legalább középfokú ismerete (angol és/vagy német),
- jó kommunikációs készség,
- felhasználói szintű számítógépes ismeretek.

Jelentkezni az alábbi dokumentumok egyidejű, postai vagy elektronikus benyújtásával lehet:
- hiánytalanul kitöltött és aláírt pályázati adatlap,
- fényképes szakmai önéletrajz,
- egyetemi/főiskolai tanulmányi leckekönyv vagy annak megfelelő hiteles dokumentum,
- hallgatói jogviszony-igazolás,
- már megszerzett diploma fénymásolata, amennyiben a pályázó ilyennel rendelkezik,
- nyelvvizsga-bizonyítvány(ok) fénymásolata,
- szakmai ajánlás az egyetem egy oktatójától,
- ajánlólevél egy közéleti szereplőtől,
- motivációs levél.

Amit a gyakornoki program kínál:
- részvétel az Alapítvány napi működésében, tevékenységeiben
(pl. rendezvények-képzések, sajtófigyelés, fordítás, levelezés, civil kapcsolatok építése),
- betekintés a szervezet tudományos – ismeretterjesztő munkájába
(rendszerezés, háttéranyagok és elemzések készítése),
- részvételi lehetőség változatos, érdekes és szakmai fejlődést biztosító eseményeken, a legkülönbözőbb területeken: szakpolitikai témák, nemzetközi kapcsolatok, politikai kommunikáció,
- 3 hónapos időtartam (A pályázó jelöljön meg legalább két, számára megfelelő időszakot 2020. október és 2021. június között, például: preferált időszak: 2021. március-május),
- a gyakornoki program a támogatott időszak alatt megközelítőleg heti 10 óra személyes jelenlétet igényel Alapítványunk budapesti székhelyén,
- ösztöndíj: nettó 50 ezer Ft/hó.

Jelentkezési határidő a 2020/2021. tanévre: 2020. szeptember 10.

A pályázati adatlap ide kattintva tölthető le.

Postázási cím:
Balog Zoltán kuratóriumi elnök
Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány
1253 Budapest, Pf. 80.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Az érvényes pályázattal rendelkezőket az Alapítvány egy személyes interjúra várja a szervezet székházába. A döntést ezt követően az Alapítvány kuratóriuma hozza meg.

 

Következő események




Galéria

Galéria

 

Tudomány, kutatás

Gyakornoki program

Gyakornoki program

Névjegy

Névjegy

 

Napi biztatás

Blog

Károli Gáspár Református Egyetem – Blog

Sport a Károlin

Sport a Károlin

Szakirányú továbbképzések

Youtube