Soha nem látott dokumentumokat is bemutat a Reformátusok és Trianon c. film

Magyarország és egyben Közép-Európa legnagyobb protestáns felsőoktatási intézményeként a Károli Gáspár Református Egyetem kiemelten fontosnak tartja a magyar református identitás erősítését.

Ennek jegyében készítette el az egyetem Egyház és Társadalom Kutatóintézetén belül működő Reformáció Öröksége Műhely a Reformátusok és Trianon című harmincperces ismeretterjesztő filmet.
 
Noha az elmúlt években különböző tudományos műhelyekben már fontos alapkutatások születtek, még nem készült a kárpát-medencei reformátusság szétszakításáról szóló áttekintő film. Ezt a hiányt pótolja a Reformátusok és Trianon, amelyben a téma legjobb magyarországi, felvidéki, kárpátaljai, erdélyi és királyhágómelléki, illetve délvidéki szakértői szólalnak meg. Az interjúk mellett infografikák, korabeli filmhíradók, levelek, feljegyzések és fényképek is segítik a téma jobb megértését. A film készítői a határontúli egyházi levéltárakból az 1918 és 1923 közötti korszakra vonatkozó, a nagyközönség által még ismeretlen dokumentumokat is előástak. Megtudhatjuk például, hogyan utasította a csehszlovák kormány a felvidéki reformátusokat a magyarországi egyházzal való kapcsolat megszakítására, mit írt püspökének egy Kárpátaljáról kiutasított református lelkész, illetve miként vetődött fel az önálló Királyhágómelléki Egyházkerület megalakulásának ötlete a nagyváradi állomás restijében, mulatozó román katonatisztek és csempészek között.
 
A film a lehető legszélesebb célközönség számára készült: felépítése, vizualitása, hossza egyaránt alkalmassá teszi a közép-és felsőoktatásban való levetítésre. Emellett bátran ajánlható az egyház múltjára kíváncsi gyülekezetek és minden érdeklődő számára. Segíti a minél szélesebb körű megismerést a könnyű hozzáférés is: az alkotás május 28-ától szabadon megtekinthető a Károli Gáspár Református Egyetem Youtube-csatornáján.
 
A film forgatókönyvíró-rendezője Ablonczy Bálint, a Reformáció Öröksége Műhely vezetője. Operatőr-vágó Novák Tamás, több történelmi témájú dokumentumfilm (többek között a Biszku Béláról szóló Bűn és büntetlenség, a Bánffy Miklós alakját megidéző Az erdélyi arisztokrácia diszkrét bája, illetve a Rajk-pert feldolgozó Cinema Inferno) alkotója. Narrátor Rátóti Zoltán Kiváló művész, a Nemzeti Színház színésze.

Galéria

Galéria

 

Tudomány, kutatás

Gyakornoki program

Gyakornoki program

Névjegy

Névjegy

 

Napi biztatás

Blog

Károli Gáspár Református Egyetem – Blog

Sport a Károlin

Sport a Károlin

Szakirányú továbbképzések

Youtube