Újra találkozhatunk istentiszteleti közösségben

A Magyarországi Református Egyház Zsinatának Elnökségi tanácsa örömét fejezi ki, hogy 2020. május 18-tól a megfelelő szabályok betartásával már az egész országban tudunk istentiszteleteket tartani.

Az Elnökségi Tanács arra kéri a gyülekezeteket, hogy az egyházközségek elnökségének felelős döntése szerint, az előírt higiéniai és biztonsági szabályok betartásával, tartsanak istentiszteleteket, ahol zsúfoltság várható, lehetőleg külön istentiszteletet szervezzenek a 65 éven felülieknek.
A szabályozás betartásához a Tiszántúli Református Egyházkerület által közreadott iránymutatás figyelembe vételét javasolják.

Eszerint a templomba való belépéskor kézfertőtlenítő használata javasolt, emellett az istentiszteleten kizárólag szájmaszkkal, sállal vagy kendővel eltakart arccal vehetnek részt a gyülekezeti tagok.
A templomban is tartani kell a jogszabályban meghatározott másfél méteres védőtávolságot, ugyanakkor a családtagok és egy háztartásban élők természetesen ülhetnek egymás mellett.

Közösségi Média

Közösségi média

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

Károli Podcast

Károli Podcast

Károli Klub

Károli Podcast

Napi biztatás

Napi biztatás

 

Tudomány, kutatás

Tudomány, kutatás

Galéria

galéria, fotógép

Szakirányú továbbképzések

Szakirányú továbbképzések