A Károli Gáspár Református Egyetem nyilatkozata

A Károli Gáspár Református Egyetem elítéli a keresztyén erkölcsi és szellemi értékeket sértő, a társadalom megosztottságát erősítő, uszító megnyilvánulásokat.

A Károli Gáspár Református Egyetem küldetési nyilatkozatában foglalt célja „az egyetemes keresztyén erkölcsi és szellemi értékeket a bibliai Ige szellemében öntudatosan vállaló ifjúság nevelése.” Így feladatunk ellátását kérdőjelezi meg és igyekszik ellehetetleníteni az a felelős közéleti pozícióban lévő, választott tisztségviselőtől elhangzott kijelentés, mely napok óta a legkülönbözőbb médiumokban hallható és olvasható. Mivel az Európai Unió alkotmánya és Magyarország alaptörvénye által képviselt vallás- és véleményszabadság, valamint a gyűlöletbeszéd tiltása ellenére megfogalmazott kijelentés Egyetemünk hallgatóinak és oktatóinak, munkatársainak többségét sérti, ezért mélyen elítéljük és társadalmunkra károsnak véljük az ilyen uszító megnyilvánulásokat, melyek csak a társadalom megosztottságát erősítik tovább, ahelyett, hogy a meglévők feloldására törekednének. Egyetemi közösségünk elkötelezett a társadalmi felelősségvállalás, a szolidaritás, valamint az értékalapú tevékenység és aktivitás mellett, ezt kéri és várja el a politikai élet választott szereplőitől is. „Boldogok, akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek.” (Mt 5,9)

 

Budapest, 2020. január 30.

Károli Gáspár Református Egyetem
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Galéria

Galéria

 

Tudomány, kutatás

Gyakornoki program

Gyakornoki program

Névjegy

Névjegy

 

Napi biztatás

Blog

Károli Gáspár Református Egyetem – Blog

Sport a Károlin

Sport a Károlin

Szakirányú továbbképzések

Youtube