Körbevesz – Egyetemünk az idei Csillagponton

Körbevesz – ezt a mottót választották az idei Csillagpont református ifjúsági találkozói szervezői a fesztiválhoz, amely idén Debrecenben került megrendezésre július 23-27. között. A rendezvény, amelynek központi témája a közösség, a főelőadások mellett több mint 100 kulturális, közéleti, tudományos, pszichológiai, zenei és sportprogrammal várta a 14 és 35 év közötti Kárpát-medencei református fiatalokat. A korábbi alkalmakhoz hasonlóan Egyetemünk idén is képviseltette magát a Debrecenben zajló ifjúsági találkozón.

Aki ellátogatott a debreceni Agrártudományi Centrumba, több helyszínen vagy program keretén belül is találkozhatott Egyetemünkkel. Az Egyház és Társadalom Kutatóintézet Ökogyülekezeti Kutatóműhelye szórakoztató, egyben szemléletformáló programokra várta a résztvevőket: népszerű szabadulóládájuk mellett társasjátékokkal, egyéni kvízekkel, izgalmas „keresgélős játékkal”, valamint a szépítkezés, alkotás iránt érdeklődők részére „kence konyhával” is készültek az idei fesztiválon. A természettudományok iránt fogékony résztvevők biológiai és kémiai kísérleteken, valamint ismeretterjesztő előadásokon keresztül tájékozódhattak a megújuló energia és a fenntartható fejlődés témaköréről. A programok mellett az Ökogyülekezeti Kutatóműhely a fesztivál környezetterhelésének minimalizálásában is segítette a szervezőket.

Kép forrása: Csillagpont facebook oldal

Az Egyház és Társadalom Kutatóintézet RefCOO – a Református Művelődésért Kutatóműhelye is jelen volt a fesztiválon, számos színes programmal várták az érdeklődőket. Első alkalommal volt megtekinthető az „Isten a XXI. században” fotópályázat nyertes alkotásaiból álló kiállítás, emellett a Marslakók, egy KONFESZT különkiadás és a Károli Históriás Vitaest keretein belül egyes tudományterületek elismert szaktekintélyei segítségével ismerkedhettek meg az érdeklődők a tudomány mai kérdéseivel.

A református felsőoktatási intézmények hallgatói, többek közt Egyetemünk Hittudományi Karának hallgatói a TeolPont sátorban számos programmal, pl.: társasjátékokkal, táskafestéssel és tudományos előadásokkal várták az érdeklődőket.

A Lehetőségek Piacán Egyetemünk képzéskínálatát egy intézményi stand segítségével népszerűsítettük, ahol a résztvevők egy, a Károliról szóló kvízjátékon vehettek részt,”Amit ma megtehetsz” táblánkról önmaguk, a közösség vagy a világ felé egy feladatot választhattak, vagy akár „útravaló igét” is húzhattak maguknak.

 

* A borítókép forrása Csillagpont Facebook oldal.

 

Következő események


Gyakornoki program

Gyakornoki program

Galéria

Galéria

Névjegy

Névjegy

Blog

Károli Gáspár Református Egyetem – Blog

Online tanácsadás

Sport a Károlin

Sport a Károlin

Szakirányú továbbképzések

Youtube