Egyetemünk hallgatója Eb ezüstérmet nyert a magyar női kardcsapattal

Katona Renáta, a TFK elsőéves, óvodapedagógus szakos hallgatója Európa-bajnoki ezüstérmet nyert a Márton Anna, Pusztai Liza és László Luca összeállítású kardcsapattal a düsseldorfi Európa-bajnokságon!

A magyar csapat a negyeddöntőben Ukrajnát 45:44-re, az elődöntőben pedig a világbajnok Franciaországot győzte le 45:40-re, végül a döntőben a címvédő oroszokkal szemben 45:34-es végeredménnyel kerültek a dobogó második fokára.
Renáta a Magyar Vívó Szövetségnek következőképpen nyilatkozott:
„Nagyon boldog vagyok! Nyertünk már Világkupa-ezüstérmet ezzel a csapattal, de ez egészen más érzés. Mindenki akarta ezt a sikert. Amikor Komascsuk ellen pástra léptem, csak azt éreztem, hogy meg kell csinálnom. Pályafutásom eddigi legnagyobb sikerének örülhetek, és hiszem, hogy nem ez lesz a végállomás.”
A női kardcsapat ezzel a magyar küldöttség második érmét szerezte a németországi Eb-n. Az eredmény történelmi jelentőségű, mivel amióta vívó Európa-bajnokságot rendeznek, a magyar női kardcsapat még sosem jutott döntőbe.  Az ezüstérmes eredmény sok ranglistapontot ad, az olimpiai kvalifikációs versenyben nagyot lép előre Magyarország.

kép forrása: MTI

Közösségi Média

Közösségi média

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

Károli Podcast

Károli Podcast

Károli Klub

Károli Podcast

Napi biztatás

Napi biztatás

 

Tudomány, kutatás

Tudomány, kutatás

Galéria

galéria, fotógép

Szakirányú továbbképzések

Szakirányú továbbképzések