Új notebookokat kaptak a kollégisták

157 kiváló minőségű notebookot ajándékozott egy informatikai cég a leégett Ráday kollégium korábbi lakóinak.

157 db HP 250 G6 márkajelzésű notebookot adományozott a Dunamelléki Református Egyházkerületnek a Tigra Kft. és a HP Magyarország Kft. A közel 20 millió forint értékben felajánlott eszközöket a két hónappal ezelőtt tűzkárokat szenvedett Ráday utcai kollégium lakói kapják meg. A tűzeset során sok diák személyes tárgyai, köztük telefonok, fényképezőgépek, notebokok égtek bent vagy sérültek meg a kollégiumi szobákban. A nagyértékű adomány kétharmadát a magyar tulajdonú informatikai cég, egyharmadát a notebookokat gyártó cég biztosította.

A jogtiszta szoftverrel felszerelt, hároméves garanciával rendelkező informatikai eszközöket a Ráday Kollégium udvarán adták március 25-én. Vertán György, a Tigra Kft. tulajdonosa elárulta: megrendülve értesült a tűzesetről, és mivel cége nagy hangsúlyt fektet arra, hogy társadalmi célokat szolgáljon bevételeivel, elhatározta, hogy ezúttal a második otthonukat elveszített diákokat támogatja a tanulmányaikhoz szükséges notebookokkal. Mint mondta, jó véleménnyel van az egyházakról, mivel azok szerinte az adományokat a megfelelő helyekre juttatják el és elszámoltathatóak. Cége – amelyet több mint két évtizede szintén két egyetemi kollégium diákjai alapítottak – minden évben jótékonykodik, és az adományok egy részét rendszerint egyházakon keresztül juttatják el a rászorulókhoz.

A Tigra Kft. megkeresésére az oktatási projektek támogatása mellett elkötelezett HP Magyarország Kft. is a jó ügy mellé állt. „Először a sajtóból értesültem a tűzesetről és körülményeiről, megdöbbenéssel és értetlenkedve fogadtam a hírt, hogy ártatlan emberek élete került veszélybe, és személyes vagyontárgyaikban is kár keletkezett. Reméljük, hogy ez az adomány segít az újrakezdésben” – mondta Páder Péter, a HP Magyarország kereskedelmi igazgatója.

Az adományokat Bogárdi Szabó István dunamelléki püspök, a zsinat lelkészi elnöke vette át, aki a diákok, az egyetem és a fenntartó nevében is köszönetet mondott az adományozóknak. Azért különösen is, hogy ugyan nem mindegyik diák laptopjában keletkezett nagy anyagi kár, a felajánlás mégis mindannyiukra vonatkozott. Mint mondta, az értékes adomány méltó kezekbe fog kerülni.

A notebookokat még aznap elkezdték kiosztani a hallgatók között. Az egyetemisták elmondták: sokféle és különböző kár érte őket, de a notebook mindannyiuk számára jól jön. Van, akinek a hőterhelés miatt már nem úgy működik a régi eszköze, mint azelőtt, másoknak teljesen pótolta a tűzeset miatt keletkezett hiányt az adomány.

„Engem nem ért olyan nagy kár, annak ellenére, hogy a harmadikon laktam, ahol a legnagyobb pusztítást végezte a tűz. Nekem csak füst- és koromkárom keletkezett. A műanyag eszközök – például a billentyűzet és az egér – annyira bevették a szagot, hogy azokat cserélni kellett.” – mondta Tarcsa Gusztáv Sándor.

„Az én laptopomat gőz és korom érte. A kormot kitisztították belőle, de a szervizben jelezték, hogy a gőz miatt elromolhat később a billentyűzete és a monitorja. Két-három héten belül valóban elromlott, először a billentyűzete, azután a képernyője is. Így most nagyon örülök, hogy jöttek új laptopok, hiszen az elmúlt hetekben e nélkül kellett boldogulnom” – árulta el Futó Katalin Remény.

Jakus Ágnes/parokia.hu

Képek: Füle Tamás

 

Közösségi Média

Közösségi média

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

Károli Podcast

Károli Podcast

Károli Klub

Károli Podcast

Napi biztatás

Napi biztatás

 

Tudomány, kutatás

Tudomány, kutatás

Galéria

galéria, fotógép

Szakirányú továbbképzések

Szakirányú továbbképzések