„Az győz, aki feláldoztatik”

Interjú Dr. Békési Sándorral a böjti időszakról a Reformátusok Lapjában

Amikor eljön a böjti időszak, akkor az Úristen arra a próbára helyez, hogy nézzek szembe önmagammal, a lelkemmel, a személyiségemmel, és adjak magamnak igaz választ, ne legyek képmutató. Nem a külsőségek, az ünnepi formák jelentik az igazi böjtöt, hanem az, amikor önmagamnak teszem fel a kérdést: igazán az Úristen akarata szerint élek? – fogalmaz Dr. Békési Sándor, Egyetemünk tanszékvezető egyetemi docense, akivel a böjt bibliai, hitvallási, művészeti és etikai kérdéseiről beszélgetett a Reformátusok Lapja.

Református keresztyén emberként hogyan tekintsünk a böjtre?

A kálvini irányra jellemző, hogy gyakran szóba kerül az önvizsgálat: az, hogy bűnösök vagyunk. Minden héten úgy megyünk az istentiszteletre, hogy megvalljuk bűneinket. A böjti időszakban ez fokozottan így van. A keresztyén embernek példát kell mutatnia a társadalom felé. Ne sikerében nézzenek fel rá, hanem abban, hogy töredelmes szívű, és a gyengék és az elesettek mellé áll. Érdemes lenne a társadalom számára felmutatni, mi a böjti időszak valódi üzenete, és nagyon fontos az őszinte ünnepre készülés is.

Ézsaiás próféta a böjttel kapcsolatban a képmutatás ellen szól.

A böjt lényege valóban Ézsaiásnál, majd Jézusnál fogalmazódik meg. A böjt kapcsán mindig arra gondolunk, hogy az megszabott idő: vízkereszttől húshagyó keddig tart a karneváli időszak, majd hamvazószerdától húsvétig jön a böjt. De ez csak a felszín. Jézus pusztai megkísértése és a pusztai vándorlás kapcsán alakult ki az egyházban a negyvennapos böjt gyakorlata. Ézsaiás könyve (Ézs 58) szerint a böjt az, hogy „megnyisd a gonoszságnak bilincseit, az igának köteleit megoldjad, és szabadon bocsásd az elnyomottakat”. Azt is hozzáteszi, hogy „az éhezőnek megszegd a kenyeredet”. Pedig az egyházi szokások szerint azt gondolnánk, hogy a böjtben visszafogjuk a táplálkozásunkat. Hamvas Béla úgy beszél erről a hivatalos, képmutató viselkedésről, hogy ebből fakad az úgynevezett direkt morál, amely erős, kemény törvényt vet mások elé arról, hogyan kell cselekedni: például böjti időszakban csak módjával szabad enni. Ez a direkt morál azonban elfedi a valóságot. A valóság Ézsaiásnál olvasható: a böjt igazán az, hogy kenyeret adok az éhezőnek, a bilincseket széttöröm. A legszebb, amikor arról beszél, hogy segítsek a szegényeknek és legyek őszinte önmagamhoz: „a szegény bujdosókat házadba bevigyed, ha meztelent látsz, felruházzad, és tested előtt el ne rejtsd magadat”.

Az Ószövetségben más helyen is találkozunk a böjttel.

Igen, Mózesnél törvény írja elő a böjtöt. A Leviticusban olvashatunk a hetedik hónap tizedik napjának engesztelési ünnepéről, a jóm hakkipurímról: ez a szombatok szombatja, a sabbat sabbaton. A Károli-fordítás szerint erre a napra előírták, hogy „sanyargassátok meg magatokat” (3Móz 23,27), és aki „nem sanyargatja meg magát ezen a napon, az irtassék ki az ő népe közül” (3Móz 23,29).

Mi jelent ez a sanyargatás?

Nem a test sanyargatásáról szól, hanem „sanyargassátok lelketeket” – mondja a héber szöveg, amelyben az áná nefes kifejezés szerepel. A nefes nemcsak a lelket, hanem a személyiséget is jelenti. A 35. zsoltárban is találkozunk ezzel a szókapcsolattal: „Pedig én az ő betegségökben gyászba öltöztem, böjttel gyötörtem lelkemet”. Amikor eljön a böjti időszak, akkor az Úristen arra a próbára helyez, hogy nézzek szembe önmagammal, a lelkemmel, a személyiségemmel, és adjak magamnak igaz választ, ne legyek képmutató. Nem a külsőségek, az ünnepi formák jelentik az igazi böjtöt, hanem az, amikor önmagamnak teszem fel a kérdést: igazán az Úristen akarata szerint élek?

Az imént idézett bibliai gondolatok nem arról szólnak, hogy mondjak le valamiről, hanem arról, hogy éljek másként.

Az említett direkt morál szerint másoktól követelem meg, hogy mitől vonják meg magukat. Ilyet nem lehet találni sem az Ó-, sem az Újszövetségben a böjttel kapcsolatban. Ehelyett kifejezetten az önvizsgálat a lényeges, hogy ne hazudjak magamnak. Az önmagamnak való hazugság ellen való a böjt. Ez a legmélyebb értelme. Mert az ember állandóan hazudik önmagának. Próbálja megnyugtatni a lelkiismeretét, mert tudja jól, hogy amit csinál, amilyen környezetben él, amelyhez igazodik, az hamis és rossz. Egyik énünk nyilvánvaló, amelyet mutatunk magunkból, a másik az igazi, a rejtett én, amelyet meg kell ismernünk.

Miközben szerepeket játszunk, ismerjük meg önmagunkat?

Így van. A szerep fontos, mert például képviselünk valamilyen közösséget: a lelkipásztor az egyház képviseletében megy temetni, esketni, istentiszteletet tartani – palástban, mert ennek a képviseletnek ez a formája. De a valódi böjt nem a külsőségekről szól. Nem is az a lényeges az Istennel való kapcsolatunkban, hogy eszünk-e kolbászt nagyhéten vagy sem – ez inkább méltatlan az Úr szenvedéséről való megemlékezéskor.

A Második Helvét Hitvallás is azt mondja, hogy nem az ételtől, hanem a vétektől kell tartózkodni, és Jóel próféta is a bűnbánatra szólít föl. Ez a böjt egyik eszköze?

Igen, és ott kezdődik a bűnbánat, hogy az ember teljesen átadja magát Istennek. Mezítelenül, tisztán megnyílva, hogy semmi se takarhassa el a rejtett vétkeket.

A hegyi beszédben és Az apostolok cselekedeteiben az imádság fontossága hangzik el a böjttel kapcsolatban.

A böjt és az imádság szorosan összekapcsolódik, mert a bűnbánat formája az imádság. Ebben vallja meg az ember igazán az egész életét szemtől szemben az Úristennek. Az énjét, amelyet maga szennyezett be. Jézus arra is utal, hogy a böjtnél ne legyünk olyanok, mint a farizeusok, akik szomorú arcot vágnak. Rudolf Bohren Böjt és ünnep című könyvében utal rá: Jézus arról szól, hogy amikor böjtölünk, akkor az ünnepre készüljünk föl. A böjtben „felhasad mint hajnal a te világosságod, és meggyógyulásod gyorsan kivirágzik, és igazságod előtted jár; az Úr dicsősége követ” – olvassuk Ézsaiásnál. Jézus és a próféta itt is ugyanazt üzeni: a böjthöz hozzátartozik az ünnepre készülés, és böjt nélkül nincs ünnep.

Miért a külsőségekben látja meg maga számára az emberek nagy része a böjt értelmét?

A vallásos életvitelnek vannak külsőleges formái a személyes imádságon túl: ilyen a közösségi imádság, a közösségi istentisztelet, amelyhez szükséges épület, liturgia, kellenek szabályok és az egyházi évnek az ünnepei. Heinrich Bullinger nagyon jól látja, hogy az istentiszteletünk kétféle. A belső istentisztelet a legfontosabb, mert ez határozza meg a külsőt. A külsőnek megvannak a formái, amelyek egy idő után elkezdenek önállósulni és fontosabbá válni a tartalomnál. Ez mindig is így volt. A próféták akkor szólaltak meg nagyon szigorúan, amikor látták, hogy kiüresedett az istentiszteleti forma. Amikor már csak a szokások maradtak meg. Szükség van a közösségi istentiszteletre, de nem maradhat el az önvizsgálat sem épp a közösség reformálása érdekében. Erre utalnak a próféták és Jézus Krisztus tanítása is.

Kálvin az Institutióban közböjtről és magánböjtről szól, és nem helyesli a „negyvennapi böjt babonás megtartását”.

Etikátlan dolog megkövetelni másoktól a negyvennapos böjtöt, amely valóban félreértése a valódi böjtnek. Nem az a fontos, hogy Jézus a negyven nap alatt a pusztában böjtölt, hanem az, hogy a tanítása előtt kiment a pusztába önvizsgálatot tartani, miközben ellenállt a Sátán kísértésének. A próbatétel mindig az Úristentől jön, a látszólag jó dolgok pedig az ördögtől. Jézus a próbatételt végigjárta, míg a kísértésnek ellenállt (Mt 4,1–11).

Kegyességi kérdés a böjt?

Azzá lehet. Jézus a farizeusokkal, egy kegyességi mozgalom tagjaival vitatkozik, akik törvénytisztelők voltak, jó emberek akartak lenni Isten szemében. Megfogadták, hogy betű szerint betartják a törvényt, és aszerint élnek. De Jézus rávilágított, hogy a holt betű mögött az éltető Lélek a fontos.

Manapság mintha nem néznénk a betű mögé.

A mai társadalom, a nyugati civilizáció rabszolgát csinált az emberből. Ez az egész struktúra rákényszerít arra, hogy ami az Istennek fontos, azt ne vegyük komolyan, hanem csak a megélhetésünkkel törődjünk. Ézsaiás erre is rávilágít, amikor azt mondja, hogy nyisd meg a bilincseket. Tehát legalább mondjuk ki, hogy amiben ma élünk, az istentelen, nem jó, ránk kényszerített élet. Nem külső forradalomra van szükség, hanem fokozatosan meg kell változni először önmagunkban, aztán az egyházban és végül a társadalomban. A böjtnek ez lehet a társadalmi értelme. Felmutatni, hogy az Isten útja az üdvözítő. Ez az éntől indulhat ki, aki már nem hazudik magának, hanem teljesen átadja magát Istennek. Ez olyan példamutatás, amelyet a világ is egyszer csak észrevesz. Amint ifjabb Plinius is felfigyelt a keresztyénekre, amikor a jelentésében Traianus császárnak írt róluk: ezek az emberek nem házasságtörők, nem lopnak, nem szegik meg esküjüket, istentiszteletet tartanak, hajnalban énekelnek, este pedig elfogyasztják egyszerű vacsorájukat.

Mindezt a keresztyénüldözés idején.

A példamutatással ez együtt jár. Ha nincs keresztyénüldözés, az a gyanú merülhet fel, hogy a keresztyének belesimultak a fogyasztói társadalomba, ezzel a világ rabszolgái lettek. A fiatalok nagyon éleslátók, és fölfigyelnek arra, ha valahol elkezdődik az őszinte, tiszta, lélekvizsgáló élet. Csak minőségi életet szabad fölmutatni, akkor van értelme az ézsaiási és a jézusi böjtnek.

Az igazi böjt tehát meghatározza jövőnket?

Igen. A mai globális fogyasztói társadalom azt sugallja, hogy érezzük jól magunkat, és ehhez ő megad minden lehetőséget. Erre azt kell felelnünk, hogy köszönjük szépen, majd mi élünk azzal, amivel szeretnénk. Ahogyan Pál apostol mondja: mindent ki lehet próbálni, de nem minden használ. „Tudok megaláztatni is, tudok bővölködni is, mindenben és mindenekben ismerős vagyok a jóllakással is, az éhezéssel is, a bővölködéssel is, a szűkölködéssel is. Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít.”

Akkor a böjt ne csupán a most következő negyvennapos időszakhoz kötődjön, hanem folyamatos legyen?

Igen, és a böjtnek létezik például kulturális oldala is. Erről ír Bohren, amikor azt mondja, hogy nincs művészeti alkotás böjt nélkül. Az őszinte alkotás előtt szükséges az imádság, a megpróbáltatás, az önvizsgálat. Különösen megfigyelhető ez az ikonfestőknél. Rubljov és társai tanult teológusok, szerzetesek voltak, és mielőtt nekiálltak az ikonfestésnek, böjtöt tartottak, majd tiszta ruhába öltöztek és hozzáláttak az alkotáshoz. Amikor elkészült a kép, eljutottak a böjttől az ünnepig.

A böjtöt ábrázolják is a művészek?

Id. Peter Bruegel Farsang és böjt harca című festménye jó példa erre. Két csoport ütközik egymással: a kocsmánál önmagukból kivetkőző farsangolók és a templomnál képmutató módon böjtölők. Amikor 1552-ben Bruegel éppen átutazóban volt Lyonon, ott szembesült azzal, hogy kivégeztették Kálvin tanítványait a hitükért. Bruegel a megoldást is megfogalmazta: a kép hátsó részén elrejtve láthatók a szegényeket segítő böjtölők és a puritán módon ünnepelők.

Tehát böjti feladatunk: önvizsgálat, bűnbánat és imádság.

Ez az alap. Arról kell tanúskodnia az életünknek, hogy mi változást hajtunk végre magunkon. És ez sokszor szenvedéssel jár.

A hegyi beszéd felhívja rá a figyelmünket, hogy a kísértések ellen küzdenünk kell.

A kísértés az is, hogy az előrejutással, a karrierrel törődünk. Ez az ördög szava, a boldogság máshol található. De ezt elfogadni nagyon nehéz, ehhez szükség van önmagunk megsanyargatására. Vállalnunk kell a mártíromságot, ha a Krisztus útját választjuk. Ez nagyon sok hátratétellel, nyomorúsággal járhat, ugyanakkor felszabadít a béklyóinktól, és magunkkal szemben őszinték tudunk lenni. Nem máshoz kell igazodnunk. Luther mondja, hogy a teológia sub contrario, tehát ellentétek alatt érthető meg. Úgy tűnik, hogy a keresztyén élet is ellentmondás: olyan lemondás, amellyel nyer az ember. Tehát a böjt segíti életünket a valódi győzelemhez, ugyanis az győz, aki feláldoztatik.

T. Németh László

Fotó: Sebestyén László

Forrás: Reformátusok Lapja, LXIII. évfolyam, 10. szám, 2019. március 10.

 

Gyakornoki program

Gyakornoki program

Galéria

Galéria

Névjegy

Névjegy

Blog

Károli Gáspár Református Egyetem – Blog

Online tanácsadás

Sport a Károlin

Sport a Károlin

Szakirányú továbbképzések

Youtube