Nem történt semmi – Egykori Károlis hallgató filmjét mutatták be a BTK-n

A Tréninghét tavaly ősszel lehetőséget kínált arra, hogy bepillantást nyerjünk volt Károlis diákok életpályáiba. Láthattuk, milyen sokra vitték, hogyan öregbítik egyetemünk hírnevét értékes munkájukkal. A gyermekkori bántalmazás filmbeli megjelenítéséről György Imre magát a rendezőt, Csoma Sándort kérdezte, volt Károlis hallgatót, a Nem történt semmi című, 25 perces rövidfilmjének levetítése után. A rendezvényre folyamatosan érkeztek az érdeklődők, de a terem úgy megtelt, hogy sokuknak már szék sem jutott. A jelenlevő diákok is feltehették kérdéseiket, és szemtől szemben véleményezhették a művészúr alkotását, amire kifejezetten buzdította őket, mondván, hogy örömmel veszi a visszajelzéseket.

Nem történt semmi. A cím önmagában is duplatagadás, ellentmondás a valóságnak, amely annyira iszonyú, hogy inkább hátat fordítunk neki. A gyermekkori bántalmazás, egyáltalán a bántalmazás, még mindig nem olyan körbejárt téma, amelyről nyíltan szokás beszélni. Ha a társadalmi közeg még nem is érett meg ezek tárgyalására, a művészetek segíthetnek az egyéni traumák feldolgozásában és a figyelem felkeltésében a lehetséges veszélyekre, melyekkel számolni kell. Erre kitűnő példa a Nem történt semmi, Csoma Sándor rövidfilmje, amely az alkotó személyes élményein alapul. Nem mindennapi lehetőséget kaptunk arra, hogy közvetlenül megkérdezzük a rendezőt műve hátteréről és céljáról. Meghökkentő őszinteséggel beszélt nekünk a vele megtörtént esetről, amelyet mozgóképen megelevenített. Egyfajta terápiás filmnek nevezte alkotását. Elmondta, hogy alkotási módszerként saját élményeit használja fel, mert azokról tud jobban mesélni, hitelesen, mivel valóban megtapasztalta őket. Átérezte, hogy milyen gyereknek lenni, de arra még várnunk kell, hogy az időskort is megörökítse.

Ez a mű azáltal, hogy tematizálja a bántalmazás kérdését, figyelmeztet arra, hogy felelősséggel tartozunk egymásért. Fontos erről beszélni, mert a gyermekek molesztálása mindennapos jelenség. Nehéz kivédeni és megelőzni a megismétlődését, mert általában az áldozatot szégyenérzete meggátolja a felszólalásban. Azonban, ha a bántalmazó erőszakos oldala homályban marad, még több gyermek eshet neki áldozatul anélkül, hogy kilétére valaha fény derülne. A legtöbb bántalmazott gyermek szégyenében nem beszél traumájáról, de ez a film segíthet megdönteni a bántalmazás tabuját. A szülők figyelmét arra hívja fel, hogy tartsák szemmel gyermeküket, és ügyeljenek mindennapos viselkedésére. A film többé-kevésbé megoldást kínál a problémára, mivel egy szerető család közösen próbál megbirkózni az esettel. A gyermek szempontjából elégséges tud lenni a család törődése, mivel előttük kibeszélheti a fájdalmát, önmagában való csalódottságát, amiért képtelen volt megvédeni magát sokkos, tehetetlen állapotában. Sajnos azonban nem minden gyermek részesül megfelelő szülői nevelésben, amely során bizalmi légkör segítené elő az őszinte kommunikációt. Ilyen esetben is meg kell szólalni. Talán ehhez is ad bátorítást a film amellett, hogy elénk tárja a szülők dilemmáját az anya szemszögéből, aki a fia érdekeit szem előtt tartva nem vonja be a rendőrséget, hogy ne tegye ki gyermekét a bírósági tárgyalás hosszú, nyilvános procedúrájának. Attól tarott, hogy a gyermekben ez még mélyebb sebeket okozott volna.

Minden apró részlet a valóságból merít, csak dramatizáltabb változatban láthattuk fiktív szereplőkkel, akik terheltebb életkörülmények között szembesültek a bajjal. A várandós édesanya a hősnő, 10 éves kisfia a tehetetlen áldozat, az apuka pedig a további bonyodalom lehetséges forrása. Az élet a legjobb forgatókönyv, melynek, ha egy kis színt ad a művész, a néző számára emészthetőbbé teszi a valóságot, és empátiára ösztönzi nehéz helyzetbe került embertársai felé. Ez a film azáltal, hogy önéletrajzi elemekre épül, nem csupán önreflexióként értelmezhető, hiszen bárki okulhat belőle. Univerzális üzenettel bír, és különösen segít a fellélegzésben azoknak, akik hasonló, vagy még súlyosabb gyermekkori élmények emlékével élnek együtt. Sokakat felszabadított a film stábjában is arra, hogy elmondják saját rég elfeledett, talán még soha el nem mesélt történetüket.

Kiváló szereplőválogatásra volt szükség a trauma filmes feldolgozásához, amelybe az író-rendező nem sajnált energiát fektetni. Szerinte a megértés szempontjából sokkal szerencsésebb új, még ismeretlen arcokkal dolgozni, akikhez nem tapadnak korábbi szerepeik, amelyek befolyásolnák a befogadót pozitív vagy negatív irányban. A rossz színészválasztás tönkre teheti az egész filmet, ezért a rendező alaposan végiggondolta, kiket választ. Mindegyikőjükkel dolgozott együtt a rövidfilmet megelőzően, látta őket munka közben, és ezek az arcok vésődtek be az emlékezetébe.

Csoma Sándor Enyedi Ildikó tanítványaként, a Filmművészetin rövidfilmjét vizsgafilmnek készítette, amely a tanteremből kilépve megjárta fesztiválkörútját. A Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon az édesanyát játszó Láng Annamáriát a legjobb női alakítás díjával értékelték, de a másik két főszereplő alakítása sem maradt el mögötte. Mindhármuk alakítása hiteles és természetes hatást kelt, amiben a rendezésnek, valamint a jó karakterválasztásnak döntő szerepe volt. Balázs Béla írt az arcjátékról és a színész karakterének összefüggéséről A látható ember című filmelméleti kötetében. Ebben kifejti, milyen sok múlik a megfelelő színész, a karakter kiválasztásán. Az arcjáték az anya és az apa részéről nagyon tudatos, azonban a gyerekszínész mimikája minden jelenetben a rendező instrukcióin múlott. Ha nem találta volna meg a gyermekkel a közös hangot, aki nem tudta, hogy egy molesztálás után kétségbeesett, összezavarodott fiút játszik, akkor a gyermek tudatosságával gyengíthette volna a természetes hatást. A rendező megosztott néhány kulisszatitkot, hogy hogyan irányította Varga Zétény színészi játékát. Szerinte a hitelesség érdekében érdemes a gyerek színészeket indirekt módon instruálni. A történetet nem ismertette vele, hanem Zétény személyes élményeire apellált. Arra kérte, gondoljon egy vele megtörtént helyzetre, amikor megalázták iskolatársai, éa nem tudta megvédeni magát, mert megfélemlítette a másik erősebbnek mutatkozó fél. Ezt az érzést kellett felerősítenie magában. Egy másik trükk ahhoz a jelenetnél, amelyben koncentrált arckifejezésre volt szükség, a fiúnak verset kellett szavalnia magában, mert így sokkal intenzívebb volt a jelenléte, miközben a kamera némán az arcát mutatta és a szülők a háttérben róla beszélgettek.

A meglepetés erejével hatott az, hogy a megjelenített agresszív családapa-sztereotípiának ellentmondott az apa későbbi reakciója. A szörnyűség őt is megbénította, ahogyan fiát, aki ténylegesen átélte a cselekvőképtelenséget, kiszolgáltatott állapotát. Nem arra számítana a néző, hogy egy indulatos, hirtelenharagú férfi mégsem folyamodik erőszakhoz, ha a gyermekét érte sérelem. Azt várnánk, hogy konfrontálódni fog fia bántalmazójával, mégis sikerült megfékeznie magát, vagyis inkább a fiának sikerült. Ez a csavar a film végén, az a néhány szó, amivel megállítja édesapját. A rövidfilm akkor hatásos, ha van egy csattanó, amely váratlanul ér.

A populáris, közkedvelt filmek általában nem a realitásból indulnak ki, nem az életünkre reflektálnak, vagy elgondolkodtatni próbálnak, hanem főként a szórakoztatás a céljuk. Balázs Béla javaslata a filmes közönségnek, hogy legyünk ínyencek! Fedezzük fel azt, ami értékes a számunkra. A látható emberben így fogalmaz: „Ha különválasztjátok a jót a rossztól, talán sok minden elvész majd számotokra. De ennek fejében elsajátítjátok a valódi értékek élvezetét. Az eredeti drágakövet könnyen megkülönböztetitek a hamistól. A filmgyártók is jól tudják ezt, éppen ezért reklámozzák látványos filmjeik milliós költségeit. Az érték a dolgoknak különös vonzerőt ad. A milliók azonban csupán az árát, nem az igazi értékét jelzik a filmnek; dehát a film nemcsak pénzbe, hanem sok-sok tehetségbe, szellembe, ízlésbe, szenvedélybe is kerül, ez az erőfeszítés csillog és izzik néha benne, mint a valódi ékszerek tüze, és ezt az értő többre becsüli, mint a befektetett milliókat.”

  Varga Csenge Virág, osztatlan tanárképzés, IV. évfolyam

Nem történt semmi
Kata egy lakótelepen él férjével és 12 éves fiukkal. A kis Petivel az egyik nap szörnyű dolog történik. A szülőknek egy este áll rendelkezésükre, hogy eldöntsék, hogyan reagáljanak az esetre.
Írta és rendezte: Csoma Sándor
Szereplők: Láng Annamária, Molnár Levente, Varga Zétény, Kardos Róbert, Quintus Konrád

 

Gyakornoki program

Gyakornoki program

Galéria

Galéria

Névjegy

Névjegy

Blog

Károli Gáspár Református Egyetem – Blog

Online tanácsadás

Sport a Károlin

Sport a Károlin

Szakirányú továbbképzések

Youtube