Akadémia az egyház és a jog szolgálatában

2019. február 27-én mutatta be Egyetemünk Állam- és Jogtudományi Kara az intézmény Rektori Hivatalában legújabb, a Kecskeméti Református Jogakadémia történetét feldolgozó hiánypótló kötetét.

Köszöntőt mondott Prof. Dr. Balla Péter rektor és Prof. Dr. Trócsányi László igazságügyi miniszter, ezután Dr. habil. Homicskó Árpád Olivér nemzetközi és tudományos dékánhelyettes megnyitó beszéde következett. Ezt követően a kötet szerzői (Dr. habil. Homicskó Árpád, Dr. Nánási László, Prof. Dr. Stipta István, Dr. Törő Csaba) egy kerekasztal-beszélgetés keretein belül osztották meg gondolataikat az egybegyűltekkel. A kutatás keretében feltárták a Kecskeméti Református Jogakadémia történeti forrásait, részletes elemzés készült az oktatók tudományos munkásságáról, illetve a hallgatók  létszámának és összetételének alakulásáról figyelembe véve a regionális sajátosságokat. A történeti áttekintésnek köszönhetően nyomon követhetjük a szervezet működését, az intézmény keretében folyó oktatási tevékenység alakulását.

A kötet betekintést enged a magyarországi jogászság múltjának egy olyan szegmensébe, amely nem csak meghatározó volt a maga idejében, de kiváló jogászokkal is látta el az országot. A kötet annál is inkább hiánypótló, mert törekszik a református jogi képzés – eddig méltatlanul elfelejtett – tudományos és oktatási értékeinek bemutatására.

A könyvbemutató Prof. Dr. Miskolczi-Bodnár Péter, az Állam- és Jogtudományi Kar dékánjának zárszavával, valamint Meleg Vilmos nagyváradi színművész versmondásával zárult.

A Kecskeméti Református Jogakadémia 1875 és 1949 közötti történetét feltáró kutatás és maga a kötet „a jogászképzés színvonalának emelését célzó programok” keretében valósulhatott meg.


fotó: Gémes Sándor
cikk forrása: Igazságügyi Minisztérium weboldala

Közösségi Média

Közösségi média

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

Károli Podcast

Károli Podcast

Károli Klub

Károli Podcast

Napi biztatás

Napi biztatás

 

Tudomány, kutatás

Tudomány, kutatás

Galéria

galéria, fotógép

Szakirányú továbbképzések

Szakirányú továbbképzések