Színház vagy mozi?

Kelecsényi Lászlót, Balázs Béla-díjas író, film- és irodalomtörténészt, a KRE egykori oktatóját kérdeztük a drámáit tartalmazó kötete, a Haláltündér kiadása óta eltelt időszakról, valamint aktuális munkáiról.

Úgy tűnik, az utóbbi időben jobban érdekli a színház, mint a filmművészet. Jól gondolom, hogy átmenetileg komolyabban foglalkoztatja a színdarabírás, és így a drámák kiszorítják a filmeket?

Nem átmenetileg. Ez tulajdonképpen huszonegynéhány évvel ezelőtt kezdődött. A középiskolába talán ne menjünk vissza, ahol egy akkori jóbarátommal kézírással írtunk egy iskoladrámát Madách Imre nyomán, paródiát a tanárainkról. Felolvastuk az osztályban, óriási sikere volt. Aztán, valamikor a rendszerváltás idején, írtam egy darabot, szerintem jó drámai ötletből. Ebből nem lett előadás, mert nem aratott túl nagy tetszést, és én hallgattam – talán helytelenül – a bírálatokra, félretettem.

Négy évvel ezelőtt viszont kaptam egy felkérést, lévén, hogy Karády Katalinról háromszor is írtam könyvecskét. A kapolcsi fesztiválra gyorsan kellett írni egy hónap alatt egy zenés darabot. Volt zenész, volt énekesnő, menedzser, színházi rendező, csak szöveg nem. Megcsináltam és élveztem a játékot, amely Karády és az őt játszó énekesnő közös életrajza lett. Utána jött több felkérés. Tolnay Klári száz éves lenne, írjak róla életrajzi játékot. Közben szépen összegyűlt egy kötet anyaga. Mindig színészek ihlettek valahogy. Később írtam még két házasságtörési-szerelmi drámát, ebből összejött hét színmű. Odaadtam egy könyvkiadónak, és a legnagyobb meglepetésemre, a kiadó rövid időn belül kapott rá NKA támogatást, így tavaly karácsony előtt meg is jelent a kötet, Haláltündér címen. 

Filmforgatókönyveket is írt. Színház vagy film?

Én írtam ugyan filmforgatókönyveket, filmnovellákat, de az a nyolcvanas években ez inkább pénzkeresés volt részemről a Filmgyártó Vállalatnál, a Budapest Filmstúdióban. Igaz, hogy két nagyon jó és elhíresült magyar játékfilmnek voltam a dramaturgja. A Megáll az időnek meg A tanítványoknak. Mind a kettőt Bereményi Géza írta, és én nagyon szeretem az agyát, a stílusát, a gondolkodását. Most jöttem rá arra, hogy a gyakorlat úgy teszi talán a mestert, hogy ott kell lenni a forgatáson vagy a hangfelvételeken. A kilencvenes években párszor dolgoztam a Magyar Rádiónak, átdolgozásokat írtam, meg eredeti hangjátékokat. Akkor tud egy darab jó lenni, bármely dramatikus műfaj, ha ott vagy a felvételnél, és látod, hogy mit rontottál el, mit tud a színész jól elmondani, mit nem kellett volna leírni, vagy mit kellett volna írni. Ez sajnos csak pár évig tartott.

Melyik műfajban dolgozik szívesebben?

Egyrészt, lehet, hogy kezdő drámaírói voltom miatt szeretem az életrajzi játékot, ahol van némi fogódzó. Most, hogy ezt kérdezi, éppen írok egy még újabb Karády darabot. Most ezen dolgozom. A fogódzó az, hogy valóságalapja van, amitől elrugaszkodom. Ráírom a darabra, hogy az itt megnevezett szereplőkkel nem minden úgy történt és nem akkor történt. Ne keressen senki hasonlóságot. Az szépirodalom egyik rákfenéje, hogy az olvasó folyton hasonlatosságot keres valós személyekkel. A másik típusú sztori, amit ki kellett írjak magamból: olyan szerelmi drámák, dramolettek, események, amelyek megtörténtek, amik fájtak és lezajlottak, de éppen a drámaírás segített abban, hogy ezt földolgozzam, elvarázsoljam, vagy kiírjam az életemből. Nagyjából ez a két irány megy most jól nekem.

A filmes eszköztár nem alkalmas arra, hogy kifejezze az Ön gondolatait?

Én soha nem kerültem oda, hogy a forgatókönyveimből film legyen, és oda sem, hogy filmet rendezzek. A filmrendezőktől sokat tanultam. Szerintem az az igazán jó film, hogy ha egy néző elkésik a moziból, és a zord jegyszedő nem engedi be, csak hallja a filmet és a dialógusokból nem érti meg a történetet. A szövegek ne monológok legyenek, hanem töredékes párbeszédek, hogy a képre nagy szükség legyen. Nem kell semmit túlbeszélni. Én elvétve írok monológot a darabjaimba. Ezt az írói technikát szeretem, művelem.

Az egyetemi oktatásnak ezek mellett már nem marad hely?

Kreatív írást szívesen tanítanék, mert abban úgy érzem, sok lehetőség rejlik. Az közös munka. Nem olyan, hogy leülök, és előadást tartok a francia újhullámról, hanem föladok egy feladatot, megírják a gyerekek, utána megvitatjuk közösen. Ez csoportmunka, nem előadás.

Min dolgozik most?

A Karády darabon dolgozom. Ez határidős, a színház szeretné, hogy jövő tavaszra kész legyen, mert február-március táján szeretnék előadni. Ez kölcsönös munka, hogy ha megírom az első változatot, akkor összeülünk, megvitatjuk, esetleg átírom. Tehát úgy készül, hogy közben fogják a kezemet és súgnak. A főszereplő énekes-színésznőnek is még meg kell tanulni azt a hat-nyolc dalt, ami majd felcsendül. Nem csak Karády dalok lesznek benne, hanem például a végén a Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország fog szólni.

A Piaf-darabbal még van munka?

A Piaf-darabbal még annyi munka van, hogy természetesen újra próbálunk, hiszen eltelt egy év a bemutató óta. Erről a darabról azt kell tudni, hogy felolvasószínház, ami azt jelenti, hogy szöveggel a kezünkben játszunk. Azért mondom többes szám első személyben, mert kényszerűségből én is játszom benne egy rövid szerepet. Ha lenne olyan hely, amely nagyobb közönséget is befogad, szívesen megtanulnánk a szöveget. A profik úgyis majdnem tudják a szerepüket papír nélkül, de amíg ez nincs, úgy érezzük, hogy csak felolvasónak csináljuk meg. Nem követelhetem meg a színészektől, hogy szerény gázsiért megtanulják a szerepüket. Papírról is jól működik. Persze nem olyan az előadás, hogy csak ülünk és olvassuk, hanem szcenírozott produkció. A legnagyobb meglepetés, hogy – megmondom őszintén – azt tudtam, hogy a főszerepet játszó Orbán Bori nagyon jól énekel. Abban nem voltam száz százalékig biztos, jól is játszik-e, de a szituáció annyira földobta, hogy majdnem hibátlan lett a játéka is. Meg tudta élni a szerepét. Bevallása szerint az ő élete is tartalmazott hasonló mozzanatokat, mint az Édith Piaf élete. Megélt olyan élményeket, amik Piafra is jellemzőek, tehát azonosulni tudott vele. Ez a titka a dolognak.

Ha meg kéne neveznie egy magyar színészt, kinek írna vagy kiről írna darabot főszereppel?

Básti Juli és Udvaros Dorottya, akik fantasztikusan jók a legnagyobbak között, és már megvan az életkoruk is hozzá. Férfiak közül, Eperjes Károly roppant érdekes. Végigkísértem az ő pályakezdését, az első filmjeinél, A tanítványoknál és a Könnyű testi sértésnél is ott voltam. Az utóbbi időben megint láttam nagyon jó színházi produkcióját a Pesti Magyarban, tényleg isteni tehetség.

Ennyi munka mellett hogyan lazít? Szokott pihenni is?

Kiloholok a Lukács uszodába, és belevetem magam a 22 fokos medencébe. Vagy ritkásabban elmenekülök Pestről Szigligetre. Vagy sakkozok a számítógéppel; egész gyenge fokozatra állítom, és mindig én győzök. Valahol ezt az élményt is meg kell élni.

KELECSÉNYI LÁSZLÓ (1947) író, Balázs Béla díjas filmtörténész, médiatanár. Filmtörténeti kézikönyvek, művészéletrajzok, szépirodalmi művek szerzője. Tanított a Veszprémi Pannon Egyetemen, a Színművészeti Egyetemen, a Zsigmond Király Főiskolán és a Károli Gáspár Egyetemen. Tíz évig szerkesztette a Krúdy Gyula életműkiadást. Újabban színdarabokat ír, s néha rendezi is azokat.

 

Varga Csenge Virág, osztatlan tanárképzés, IV. évfolyam

 

Gyakornoki program

Gyakornoki program

Galéria

Galéria

Névjegy

Névjegy

Blog

Károli Gáspár Református Egyetem – Blog

Online tanácsadás

Sport a Károlin

Sport a Károlin

nyelvvizsgaközpont

Youtube