Beszélgetés Prof. Dr. Szabó Andrással, akit idén Apáczai Csere János-díjjal tüntettek ki

„Szinte a kezdetektől fogva itt vagyok, nagyon sok mindent éltem meg az utóbbi 22 évben. Az egyetem kezdeti korszakainál is jelen voltam, így érzelmileg is kötődöm az intézményhez, úgy érzem, hogy már benne vagyok kicsit a kövekben, különösen is a Bölcsészettudományi Karon. Ezért tanítok az egyetemen, és szeretnék is maradni, ameddig lehetséges. Nagyon szép emlékeim vannak a Károliról…”

2018. június 1-én pedagógusnap alkalmából idén is átadták az Apáczai Csere János-díjat azoknak a pedagógusoknak és főiskolai, egyetemi oktatóknak, akik kiemelkedő oktatási – nevelési – gyógypedagógiai munkát végeztek. Az 1973-ban alapított díjat idén a Károli Gáspár Református Egyetemen oktatója is elnyerte. Dr. Szabó András professzor úrral, a Bölcsészettudományi Kar Régi és Klasszikus Magyar Irodalmi Tanszék tanszékvezető egyetemi tanárával beszélgettünk a díjról és az egyetemen végzett munkájáról.

Először is szeretnénk gratulálni a díjhoz! Nem kicsi elismerés ez, hiszen az Apáczai Csere János-díjjal a kiemelkedő oktatói munkát jutalmazzák. Milyen érzés volt, amikor értesült arról, hogy elnyerte ezt a kitüntetést?
Így a pályám vége felé járva nyilvánvalóan nagyon örültem neki, egy ilyen elismerés nagyon jól esik. Külön öröm volt, hogy azt a díjat kaptam meg, amit egy régi, magyar szerzőről és tanárról, egy jelentős erdélyi református egyéniségről neveztek el.

Hogyan és miért lett egyetemi tanár? Volt egy meghatározó pillanat az életében, amikor eldőlt, hogy Ön a katedrára lép?
Érdekes történet volt ez, hiszen a rendszerváltás előtt nem nagyon kerülhettem egyetem közelébe. A Kádár-korszakban nem számítottam éppen megbízhatónak, mert református lelkészcsaládból származtam, édesapám dr. Szabó Andor volt, ráadásul a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumába jártam, ott is érettségiztem. Nem voltam KISZ tag, sem párttag, nem jelentettem a környezetemről, így az akkori rendszernek nem voltam éppen barátja, s édesapám sem a békepapok közé tartozott. Ennek következtében szóba se jöhetett 1990 előtt, hogy egyetemen tanítsak. 1993-ban kezdődött meg az oktatás a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karán, én 1995 óta vagyok óraadó oktató, tehát nem sokkal az alapítás után már tanítottam itt. 1996-tól lettem teljes állású tanár, így mondhatni, hogy már csaknem a kezdetektől itt vagyok. Az oktatói pálya azonban kicsit családilag is kódolva volt, olyan ároni famíliából származom, amelyben lelkészek és tanárok is voltak, apai nagyapám is református tanítóként dolgozott. Ilyen előzmények után nem volt meglepő, hogy én is tanári pályára léptem. Korábban elsősorban kutatással foglalkoztam, több munkahelyem is volt, többek között itt a Ráday Könyvtárban is dolgoztam.

Eszébe jutott valaha, hogy középiskolai tanár legyen?
A saját iskolám, a Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma megkeresett egyetemista koromban, hogy menjek vissza tanítani. Akkor is és még most is úgy érzem, hogy a középiskolai tanítás nem nekem való, sosem vonzott engem. A felsőoktatás már más, hiszen itt tudománnyal kell foglalkozni, a diákok is sokkal felnőttebbek, érettebbek.

A magyar irodalom mindig nagy szerelem volt?
Igen, főleg a régi része. Azon belül is főleg a családommal, hitemmel összefüggő területek, művek, mint a reformáció irodalma, Szenczi Molnár Albert, vagy Károlyi Gáspár. Az egyetemen a szakdolgozatomat is az utóbbi témából írtam, ez mindig is érdekelt és foglalkoztatott.

A MarkMyProfessor oldalán utánanéztem kicsit annak, hogy mit is gondolnak a diákjai Önről, oktatói munkájáról, óráiról. Csak egy párat szeretnék kiemelni: „Felkészült, nagy tudású, csak dicsérni tudom.”; „Humoros előadásokat, szemináriumokat tart. Nagy tudású ember, fiatalos.”; „ A Károli egyik legjobb tanára. Mindig nagyon felkészült volt, a diákokkal hamar megtalálta a közös nevezőt.”; Szinte csak pozitív hozzászólásokat találtam. Mi ennek a titka?
Örülök neki, hogy ilyen reakciók vannak, általában a hallgatói visszajelzések is jók szoktak lenni velem kapcsolatban. Gondolom, látják rajtam, hogy az, amit tanítok, az érdekel, az foglalkoztat, és azt szeretem csinálni. Azt próbálom átadni, amit megtanultam, és amit kutattam. Magyar szakon hivatalosan a középkortól a 18. század végéig tartó magyar irodalmat kell tanítanom a diákságnak, így tulajdonképpen az egész régi magyar kultúrát kell megmutatnom. Ezt a több évszázadot próbálom lelkesen és lelkesítően átadni és ezek szerint sikerül is.

Van olyan „titok”, amivel tudatosan fűszerezi az óráit?
Mint meséltem, lelkész és tanító családtagok nyomdokaiban járok, így biztosan vannak olyan módszerek, amelyeket családilag hordozok magamban. Emellett azonban több évtized után megtanulja az ember, hogy mi az, amit érdemes inkább elhagyni és mi az, amit érdemes megtartani. Leginkább az határozza meg az órát, hogy szeretem a tárgyam, és ezt próbálom továbbadni.

Hány féléven keresztül tanítja általában a hallgatóit?
Általában első évben tartok előadást a magyar szakon, így két félévet biztosan mindenkivel találkozom. Ezután még egy-egy választható tárgy oktatójaként szoktam a hallgatók életébe kerülni, így van, akit akár 3-4 féléven keresztül is tanítok. Meg persze felbukkanok még a magiszteri képzésben is.

Milyen szemináriumokat szokott meghirdetni?
Általában azokkal a témákkal kapcsolatban hirdetem meg a szemináriumokat, amelyekkel foglalkozom. Volt már példa arra, hogy Szenczi Molnár Albert életművének különböző kérdéseivel foglalkozó szemináriumot tartottam, de a wittenbergi magyar diákokat is kutattuk szemináriumi óra keretein belül. Balassi Bálint egy fiatalkori fordítását, kegyességi munkáját, a „Beteg lelkeknek való füves kertecské”-t is elemeztük már egy féléven keresztül, és Bocskai István is volt már központi témája egy-egy szabadon választható tárgyamnak. Ilyenkor hiányolom kicsit, hogy nincs átjárás az egyetemen belül, mert vannak olyan témák, amelyek a lelkész szakos hallgatók számára is sok érdekességet rejthetnek. Régebben művelődéstörténetet tanítottam a teológián, noha csak a nem lelkész szakos hallgatók számára. Nagyon jónak láttam már akkor is, hogy kölcsönösen átjárhattunk a másik karra.

Mi az, amit nagyon fontosnak tart az egyetemi oktatásban?
Többféle képzési célunk is van, hiszen képzünk olyan diákokat, akik később tudományos pályára lépnek, ahogy képzünk olyanokat is, akik középiskolai tanárok lesznek, valamint olyanokat is, akik a diploma után a kulturális élet valamely területén helyezkednek el. Ezeket a diákokat másképp kell tanítanunk, mást kell átadnunk nekik. A legfontosabb azonban az, hogy általános műveltséget, tájékozottságot kapjanak – az én szakomat tekintve a magyar irodalomról, szűkebben pedig a régi magyar irodalomból. Szeretném, ha tudnák hova helyezni a dolgokat, vagy tudnák hol keresni a válaszokat, ha kérdések merülnek fel bennük. Jó lenne, ha nem csodálkoznának, amikor meghallják Szenczi Molnár nevét, hanem eszükbe jutna egy-egy műve, vagy életének egy-egy fontos mozzanata. Nagyon fontos az is, hogy azoknak, akik ilyen pályára szeretnének lépni, azoknak megadjuk a szakmai ismereteket, amelyekkel megfelelő szakemberekké válhatnak.

Az óráimon azt szeretném leginkább átadni, hogy merjenek gondolkozni, keresni és kutatni, és ne fogadjanak el mindent olyan nagy készséggel! A szemináriumi dolgozatok célja is az, hogy a diák kutasson, megtanulja, hogyan kell utánanézni kérdéseknek, felvetéseknek, és aztán hogyan kell szembesíteni a különböző véleményeket. A magyar irodalom is olyan terület, ahol nincsenek kész sémák, válaszok. Sokszor keveset tudunk egy-egy korszakról, és ilyen esetekben különböző tudósok különböző álláspontokat fogalmaznak meg, amelyek esetleg tökéletesen ellentétesek. Ilyenkor a diáknak el kell olvasni ezeket, és el kell döntenie, hogy melyik álláspont tetszik neki, melyiket tartja leginkább magához közelebb állónak. Nincsenek kész igazságok, sokszor nekünk kell gondolkoznunk, körbejárnunk a problémát és kitalálnunk egy megoldást!

Van példaképe?
A példakép szót kevésbé szeretem, mert sokak számára ez egy kicsi pót-Istent jelent, egy tökéletes embert, akit lehet követni. Így ilyen értelemben példaképem nincs, de sok olyan nagyszerű tanárom volt, akik segítettek, támogattak. Láttam a hibáikat, ahogy a jó, hasznos dolgaikat is, és ezekből sokat tanultam.

Hogyan lehet az, hogy a kutatások és a két egyetemi oktatói állása mellett a diákok mégsem azt látják, hogy Ön fáradt, hanem életvidáman áll a katedrára?
Azt hiszem az egész időbeosztás kérdése. Ez természetesen lemondásokkal jár, olykor nem tudok elmenni egy-egy rendezvényre, vagy nem jutok el elégszer színházba vagy hangversenyre, holott az utóbbi nagy kedvencem! Ha tanítás van, akkor meg kell válogatnom a programokat aszerint, hogy mire van energiám, és mire nem jut már az erőmből, időmből.

 

Gyakornoki program

Gyakornoki program

Galéria

Galéria

Névjegy

Névjegy

Blog

Károli Gáspár Református Egyetem – Blog

Online tanácsadás

Sport a Károlin

Sport a Károlin

nyelvvizsgaközpont

Youtube