Irány a Völgy! – kedvcsináló a Művészetek Völgyéhez

Az idei évnek kiemelt kulcsszava az elfogadás, mert a mai világban sajnos már nagyon ritka, hogy előítélet nélkül léphetünk be valahova. A Református Udvarban azonban olyan közösségünk van, ahova bármilyen kérdéssel jöhetsz, akár vitázhatsz is velünk, mert nyitottak vagyunk rád, hiszen miattad vagyunk ott!

A Művészetek Völgye már 28 éve létező művészeti fesztivál, amely eredetileg Kapolcsot és a környező településeket ölelte fel. Mára már csak Taliándörögdön és Kapolcson találhatók meg ezek a különböző udvarok, melyek a fesztivál helyszínét adják – mesélte nekem Kisturi Eszter, ötödéves teológia szakos hallgatónk, aki már évek óta jelen van a Művészetek Völgyében, mint a Református Udvar egyik segítője. Könnyű és komolyzenei koncertektől kezdve, az improvizációs színházon keresztül a táncházig sokféle programlehetőség van. Talán az egyik leghíresebb udvar a Kaláka Zenei Udvar, ahol többek között megzenésített verseket hallhatunk, és ahol olyan nagy nevekkel találkozhatunk, mint például Lackfi János. Vannak olyan udvarok, ahol különböző képzőművészeti alkotásokat lehet megvásárolni, vagy éppen az alkotóval beszélgetni, és egyedi nyakláncot, kanalat, karkötőt, fülbevalót készíttetni. Emellett megjelennek nagyobb rendezvényterek is, teljes színházak, társulatok vonulnak ki és adnak elő darabokat, illetve van a Panoráma színpad Kapolcson, ahol egészen változatos skálán mozognak az előadók: Anna and the Barbies, Szabó Balázs és bandája vagy Palya Bea például. Az egész fesztivál lényege, hogy a szervezők a magyar kultúrának különböző szeleteit egy helyre összesítik. Idén a Művészetek Völgye július 20-án indul, és tíz napig meg sem áll!

Hogyan is kell elképzelni azt, hogy a programok udvarokban találhatók?

Legegyszerűbb, ha a saját udvarunkon mutatom be. A Református Udvar a Taliándörögdi Református Egyházközség épületeiben és udvarában található. Ez az egyébként pici szórványgyülekezet arra a tíz plusz négy-öt napra, ami az előkészüléssel együtt nekünk szükséges, odaadja az udvarát, épületeit, és templomát is arra a célra, hogy ott mi berendezkedjünk, és programokat szervezzünk.

A fesztivál ideje alatt tehát a képzőművészettől a zenéig minden megtalálható, még a vallás is. Mit takar pontosan az a név, hogy Református Udvar?

Az udvart több mint 15 éve Bölcsföldi András, a KRE Hittudományi Kar spirituális lelkésze álmodta meg. Alapvetően missziói céllal van jelen az udvar a Művészetek Völgyében, de ez nem azt jelenti, hogy odaállunk az emberek elé azzal a mondattal, hogy Jézus Krisztus érted is meghalt, hanem az udvar célja sokkal inkább az, hogy kortárs művészeteken és saját installációinkon keresztül szólítsuk meg az embereket. Mi inkább a jelenlétünkkel próbálunk meg egy másfajta színt hozni a fesztiválra, például mindenkit szívesen meghívunk egy kávéra vagy limonádéra az irodalmi kávéházunkban. A versek kíséretében felszolgált frissítők ugyanis remek lehetőséget biztosítanak az udvarra érkezőkkel való kapcsolatteremtésre, beszélgetésre. Sokszor előfordul az is, hogy az előző este fáradalmait jönnek hozzánk kipihenni, ami leginkább a kényelmes függőágyainknak köszönhető. Az udvarnak nagyon fontos eleme az elfogadás, vagyis az, hogy bárki is tér be hozzánk, bármit kérdez, nem fogunk róla ítéletet mondani, hanem nyitottak leszünk felé és kérdései, gondolatai felé. Tavaly volt egy élő ládánk – a Láda Fia volt a koncepciónk – és a ládába beült egy hívő ember, akitől bármit lehetett kérdezni. Idén ez úgy fog megvalósulni, hogy élő könyvtár leszünk. Mindenkinek lesz egy kis névjegye, és a névjegye alapján – amin tabudöntögető és figyelemfelkeltő címszavak lesznek - lehet kölcsönözni valakit fél órára, és vele beszélgetni.

Tudsz mondani példát egy ilyen névjegyre?

Én ezt írtam a táblámra: mindig kitűnő tanuló volt; másfél hónap múlva lelkész; teológus, pedig nem akart az lenni; kedvence a vörös rúzs; első igazi munkahelye egy McDonald’s volt; az összes Anna and the Barbies szám szövegét tudja. Tehát a címszavakkal saját magamat mutatom be, és akinek ez felkelti a kíváncsiságát, azzal ezekről a témákról, de természetesen másról is beszélgethetünk.

Említetted, hogy tavaly a Láda Fia volt a koncepció. Mit takar ez, és mit várhatunk idén?

Tavaly a Láda Fia elnevezés alatt felmentünk egy képzeletbeli padlásra a Refo500 kapcsán, és leporoltuk azt, ami régi, és újra értelmeztük a padláson talált reformációs értékeket. Idén Képtelen Kert lesz az udvar címe, azt a kérdést fogjuk feltenni, hogy megismerhető-e Isten és megismerhető-e az ember? Három nagy területe lesz az udvarnak: az Isten Háza, az Ember Háza és a Kávé Háza. Az Isten Háza a taliándörögdi templom lesz, amibe Votin Dóra festőművész és Szabó György építész készítenek egy installációt bibliai igék alapján, amiket megpróbálnak mai formába önteni. Megpróbálják majd átadni, hogy hogyan értelmezhetnénk ma azt, amit a zsoltáros mond Istenről, vagy hogyan fogalmazhatná meg egy mai ember az Isten élményét.

A második nagy blokk az Ember Háza, amelynek Füle Tamás a gazdája. A parókia romos épülete ad helyet ennek, ahol egy belső utazáson vehetünk majd részt. Egy törött tükörből indulunk, amiben nem láthatjuk magunkat tisztán, és egészen a teljes alakos tükörig juthatunk el, amiben már komplett képet kaphatunk önmagunkról. A kettő közötti utazásban képek és versek fognak segíteni. Ebben a házban tehát a fényképek fognak dominálni, egy kis irodalommal fűszerezve: Pilinszky, Ady és hasonló nagy nevek kerülnek itt elő.

A harmadik blokk a Tükörbe Körte Kávéház, ami egy irodalmi kávéház, ez is Bölcsföldi András nevéhez köthető. A kávéház itallapjáról választva nem csak italt, hanem egy verset is választ az ember, amit a pincérek szolgálnak és olvasnak fel az asztaloknál. A versek alapján persze lehet beszélgetni is. A kávéház érdekessége, és nevét is onnan kapta, hogy egy hatalmas körtefa alatt található, amelynek termése jól látható lesz a tálcaként használt tükrökben. Itt egyébként a gyerekeknek interaktív arcfestés lesz, és lehet különböző irodalmi desszerteket is választani.

Ha belépünk az udvarra, akkor van egy körbevezető, vagy mi magunk körbejárhatjuk a három házat?

Az udvar kapujában mindig áll egy ember, aki elmondja, hogy mi az udvar, és mi történik benne, ad egy tanácsot arra nézve, hogy milyen ütemben érdemes végigjárni. Viszont mindenki saját maga dönti el, hogy öt perc alatt fut végig az egészen, vagy másfél órát tölt el nálunk. Nem vezetünk körbe senkit, igyekszünk úgy megcsinálni a kiállításokat, hogy önmaguk beszéljék el az általunk átadni kívánt üzenetet.

Ezeken a kiállításokon kívül milyen más programmal készültök még?

A kiállításokat minden nap 10 órától 19 óráig lehet megtekinteni. Ezen felül minden nap van déltől egy nyitott áhítat, ami nemcsak az udvarban szolgálóknak, szervezőknek van, hanem mindenkinek, aki éppen arra jár. Az áhítatok címe idén: Én vagyok. Az udvar szolgálói, teológusok, lelkészek és laikusok tartják majd ezeket az alkalmakat. Most nem istentisztelet szerű áhítatokat tartunk, hanem inkább meditációk, közös elmélkedések lesznek. Az áhítatokon túl pedig minden délután programokkal várjuk az udvarba betérőket. Fellép nálunk a Zsongom és az Inda együttes is, de tartunk képzőművészetterápiás-műhelyt és kreatív zenei alkotóműhelyt is. Minden napra különböző programokkal készülünk, ezeket a programfüzetben találhatjátok, melyet az alábbi linken online formátumban is elértek.

Van más vallásos jellegű udvar is?

Kapolcson az evangélikus templom van nyitva. Ennek érdekessége és látványossága, hogy fényfestéssel van megfestve az oldala, valamint Taliándörögdön is nyitva van az evangélikus udvar.

Pár mondatban össze tudnád foglalni, hogy miért érdemes elmenni a Völgybe?

A fesztivál kulturális pezsgése meghatározhatja az egész évedet. Van benne egyfajta magyar értékmegőrzés, hiszen nincsenek külföldi előadók, másrészt viszont ennyi pénzért nem sokszor van lehetősége az embernek a különféle művészeti ágakat egymás mellé helyezni, összehasonlítani, gondolkozni róluk. Itt minden és mindenki annyira elérhető, hogy nem kizárt, hogy a kedvenc énekeseddel fogsz beszélgetni, mert találkoztok egy udvaron, ahogy az sem, hogy Lackfi János rád köszön. Miért érdemes meglátogatni a Református Udvart? Az idei évnek kiemelt kulcsszava az elfogadás, mert a mai világban sajnos már nagyon ritka, hogy előítélet nélkül léphetünk be valahova. A Református Udvarban azonban olyan közösségünk van, ahova bármilyen kérdéssel jöhetsz, akár vitázhatsz is velünk, mert nyitottak vagyunk rád, hiszen miattad vagyunk ott!

kép forrása: Művészetek Völgye hivatalos Facebook oldal

 

Közösségi Média

Közösségi média

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

Károli Podcast

Károli Podcast

Károli Klub

Károli Podcast

Napi biztatás

Napi biztatás

 

Tudomány, kutatás

Tudomány, kutatás

Galéria

galéria, fotógép

Szakirányú továbbképzések

Szakirányú továbbképzések