Ahol a jövő valósággá válik – élménybeszámoló egy kanadai szemeszterről

Edmonton, Alberta, Kanada. Budapesttől számolva légvonalban 7924 kilométerre található, kulturális viszonylatban pedig egy teljesen más univerzumban. A világ egyik legszabadabbnak, legliberálisabbnak tartott országának egy különös tartománya, és egy különleges városa ez. Hatalmas autók, terepjárók róják a városon belül futó utópályákat, amelyek összekötik az – európi szemmel túlságosan távol eső – egyes városrészeket.

Dévai Csaba vagyok, harmadéves kommunikáció- és médiatudomány szakos hallgató, és a Tempus Közalapítvány Campus Mundi ösztöndíjának keretén belül a teljes őszi szemesztert ebben a lenyűgöző, varázslatos világban tölthettem, ahol olyan élményekben volt részem, amilyenről álmodni sem mertem volna.

A megérkezés pillanatától kezdve azt tapasztaltuk, hogy fogadó intézményünk, az edmontoni The King’s University minden egyes alkalmazottja, diákja, egyszóval mindenki azt tűzte ki céljául, hogy az odaérkező külföldi diákok a lehető legszebb élményekkel térjenek haza.

Az őszi szemeszter cserediákjai a segítőkkel

 

Rögtön az első, orientációs héten szembesültem azzal a hihetetlenül színes kavalkáddal, ami jellemző az egész intézményre, hatalmas élmény volt egy pezsgő közösségbe belecsöppenni. És hogy milyen programokat szerveztek nekünk? Felsorolni is nehéz lenne, de eljutottunk csodaszép parkokba, Észak-Amerika legnagyobb bevásárlóközpontjába, a West Edmonton Mall-ba, és olyan, számomra ismeretlen játékokat ismertem meg, mint a “Cups”, vagy a “Spikeball”.

Nem mindennapi látvány – csúszdapark a plázában

 

A Kanadában megismert, különböző országokból származó diákok mind-mind magukkal hozták azokat a tapasztalatokat, hagyományokat, és legfőképpen életstílust, amely jellemzi országukat. Az alább képen van két holland, egy Hong Kong-i, és két magyar fiatal, és hihetetlen volt látni, milyen sok szemszögből kiegészíti egymást a három kultúra.

 

És miért éppen Kanada? Jégkoronggal foglalkozó sportújságíróként egyértelmű volt számomra a választás, nagyszerű lehetőség volt számomra a sportág fellegvárában eltölteni ezt a három és fél hónapot. Edmonton kanadai viszonylatban is híres jégkorong berkeken belül, szóval minden adott volt ahhoz, hogy pazar tapasztalatokat szerezzek.

 

Közös kép Wayne Gretzky-vel

A tanórák során lehetőségem volt megismerni a porosz hagyományokra építő magyar oktatási rendszerrel szöges ellentétben állón „nyugatitípusú” oktatási rendszert, amely elképesztő mértékben diák- és feladatközpontú, és ahol a lexikális tudásnál jelentősen fontosabb a gyakorlati készségek elsajátítása. A professzorok szintén rendkívül segítőkészek voltak, és nem utolsó sorban nagyon szép angolt beszéltek, soha egy pillanatig sem okozott nehézséget a tananyag megértése.

A rendkívül barátságos embereken kívül a legnagyobb élményt a természet jelentette, a Sziklás-hegység néhány órás autóútra volt a várostól, és ki is használtuk annak (kanadai viszonylatban nézve) közelségét. Kanada 150. születésnapját ünnepelte 2017-ben, és ennek tiszteletére minden nemzeti park ingyenesen volt látogatható, így jutottunk el a Jasper és Banff Nemzeti Parkokba, ahol lélegzetelállító tájak fogadtak minket.

Nagyobb magabiztosság, jobb interperszonális készségek, és határokon, óceánokon átívelő barátságok. Ez csupán néhány dolog, amit ennek a kint töltött szemeszternek köszönhetek, és amiben fejlődtem, javítottam személyiségemet. Mindenkit bátorítok, buzdítok arra, hogy éljenek a Campus Mundi nyújtotta lehetőséggel, utazzanak, ismerjenek meg más kultúrákat is, mert véleményem szerint csak ezáltal alakulhat ki egy helyes értelmezési keret, amin belül vizsgálhatjuk a világban történő eseményeket. Úgyhogy kalandra fel, pályázzatok a legközelebbi lehetőség alkalmával, mert egy ilyen ehetőséget bűn lenne elszalasztani!

 

Közösségi Média

Közösségi média

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

Károli Podcast

Károli Podcast

Károli Klub

Károli Podcast

Napi biztatás

Napi biztatás

 

Tudomány, kutatás

Tudomány, kutatás

Galéria

galéria, fotógép

Szakirányú továbbképzések

Szakirányú továbbképzések