Szeretethíd a Károlin

2018. május utolsó hétvégéjén szervezte meg a Magyar Református Szeretetszolgálat a tizedik Szeretethidat, melyhez idén két programmal is csatlakozott a Károli Gáspár Református Egyetem közössége.

A Szeretethíd, azaz a Kárpát-medencei Református Önkéntes Napok megszervezésével a szervezők célja a figyelemfelhívás, hogy a mindennapokban is találjuk meg a segítségnyújtás lehetőségét környezetünkben, legyen az akár szociális, fejlesztési és ökológiai terület.

Valljuk, hogy minden gyerek életében, fejlődésében fontos szerepet töltenek be a mesék, azonban kórházi körülmények között ritkábban hallhatnak kedvenc hőseikről. Így május 25-én, pénteken a Szeretethíd keretein belül ellátogattunk a Bethesda Gyermekkórházba, ahol önkéntes hallgatóink és munkavállalóink a sebészeti, égéssebészeti és belgyógyászati osztályokon kedvenc meséjük felolvasásával csaltak mosolyt a kórházban fekvő kis betegek arcára.

A látogatást megelőző hetekben pedig egyetemi csokoládégyűjtést szerveztünk - szintén a Bethesda Gyermekkórház számára, melyre oktatási épületeinkben kihelyezett gyűjtődobozokba vártunk hallgatóinktól, munkatársainktól a felajánlásokat.  A gyűjtés során 16 kg csokoládét és más édességet sikerült összegyűjtenünk, melyet a meseolvasás után átadtunk a kórház élelmezésvezetőjének. Az édességet vasárnap, a Nemzetközi Gyermeknap alkalmából adják majd át a kórház dolgozói a gyerekeknek.

A csokoládé gyűjtésben külön köszönet illeti a többi Karhoz képest kis létszámú Hittudományi Karunkat, akik az összmennyiség 41%-át, vagyis 6,7 kg-ot adakoztak  A képzeletbeli dobogó második fokára pedig a Bölcsészettudományi Kar, Pszichológia Intézete állhat fel, mivel ők 4,1 kg édességet gyűjtöttek össze a gyerekek javára.

A meseolvasásról és a csokoládé átadásról készült képgaléria itt érhető el.

 

Közösségi Média

Közösségi média

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

Károli Podcast

Károli Podcast

Károli Klub

Károli Podcast

Napi biztatás

Napi biztatás

 

Tudomány, kutatás

Tudomány, kutatás

Galéria

galéria, fotógép

Szakirányú továbbképzések

Szakirányú továbbképzések