„Engedni, hogy a téma önmagát bemutassa” – Interjú Dr. Tari Jánossal

Dr. Tari János egyetemi docens, szociológus, a néprajztudomány doktora, a Károli BTK Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékének oktatója. 1983-ban végzett az ELTE néprajz, szociológia szakán, majd 2001-ben doktorált az Összehasonlító Folklorisztika Doktori Iskolában, disszertációjának címe: Néprajzi filmezés Magyarországon. 1987-től 1990-ig a Színház- és Filmművészeti Főiskolán rendező-operatőr szakon tanult, majd egy évig (1990-1991) az Egyesült Királyságban, Beaconsfieldben a National Film and Television School hallgatója volt antropológiai dokumentumfilm szakon. 1995-97 között a Mátra program - Holland Múzeumi Szövetség tanfolyamán vett részt, majd 1996-ban a PACT Eurethno és az Európa Tanács közös athéni kurzusát végezte el Görögországban.

Kutatásának középpontjában a dokumentumfilm-készítés, a vizuális média, az alkalmazott kommunikáció, az antropológia áll. Amatőr filmeket 1979-től készített, operatőri vizsgáját 1989-ben szerezte meg. Az azóta eltelt időszakban több mint 50 filmet és filmsorozatot rendezett. A Néprajzi Múzeumban 1981 óta Fotó- és Filmgyűjtemény kezelő, 1990 óta filmstúdió-vezető.

1992 óta tart előadásokat és gyakorlatokat az ELTE BTK Kulturális Antropológia szakán, valamint a Szegedi Tudományegyetem Néprajz Tanszékén. 1987 és 1990 között a Magyar Néprajzi Társaság Filmszakosztályának titkára, 1993 óta elnöke. 1998 és 2004 között az ICOM-AVICOM audiovizuális világszövetség alelnöke volt, majd 2013-ban megválasztották a szervezet elnökének. Munkásságát számos nemzetközi filmfesztiválon is elismerték, a néprajzi, antropológiai dokumentumfilmek kategóriájában kapott díjakat.

- Milyen tárgyakat tanít egyetemünkön?

Nagyon széles a palettája az általam tanított tárgyaknak. Amit kezdetektől fogva tanítok: médiaprogramok elemzése, dokumentumfilm-készítés, televíziós műsorkészítés, vizuális antropológia, külső forgatás gyakorlata, magyar filmtörténet, civil társadalom és média – és még sorolhatnám… Számos tantárgy tartozik valamilyen módon hozzám a Károlin. Ezek legnagyobb része a dokumentumfilm, filmkritika, filmművészet témakörökhöz kapcsolódik, de volt, hogy forgatókönyvírást is tanítottam. A Kommunikáció- és médiatudomány MA Kreatív médiatartalom-fejlesztés specializáció új képzésként indul hamarosan Egyetemünkön – ennek is én vagyok a tantárgyfelelőse, itt a legújabb technikával készülő médiaanyagokat próbáljuk oktatni. A Kommunikáció, mozgókép és média tanár szakos hallgatóknak is tartok órákat, a fentieken túl számos filmtörténeti, vizuális és kommunikációs tárgyat oktatok.

- Miért döntött annak idején úgy, hogy a magyar néprajzot fogja kutatni? 

Ennek leginkább praktikus okai voltak. A néprajzhoz volt mindig is vonzódásom, a makói József Attila Múzeum egykori munkatársa, Felföldi László hívta fel a figyelmemet a néprajz főbb tudományterületeire. Alapvetően a magyar irodalom és a nyelvészet motivált egyetemista koromban, ezt váltotta fel három év után a szociológia szak. A néprajzot tehát társadalomtudományi megvilágításban kezdtem el kutatni, ennek lett a fejleménye az, hogy végül a vizuális antropológia tudományterületét választottam. Ezek után a Színház – és Filmművészeti Egyetemre kerültem... Ott jöttem arra rá, hogy érdemes ezzel komolyabban is foglalkoznom, majd Angliában elvégeztem egy posztgraduális képzést vizuális antropológia és dokumentumfilm-készítés témakörben.

- A magyar népi kultúra milyen értékeket adhat át a 21. századi modern embernek?

A Néprajzi Múzeumban összesen 35 évet töltöttem, és az ott összegyűjtött anyag bizonyíték arra, hogy milyen gazdag értékeket képvisel a magyar népi kultúra a jelen embere számára. Azért nehéz „értékről” beszélni mégis, mert a népi és vallásos kultúra, élet eltűnőben van, egyre jobban távolodunk tőle – így ennek a kultúrának az értékei már nem képeznek a ma embere számára értéket, vagy legalábbis ezek az értékek megfakulni látszanak. A népi kultúra a mai kor kultúráját is jelentheti, nem feltétlenül a 150 évvel ezelőtti paraszti társadalom kultúráját. Ennek alapján elmondható, hogy a régi magyar népviselet, konyhavilág, zene, tánc, közösségi lét, hagyományok valójában itt élnek körülöttünk – ugyanakkor kérdéses, hogy ez mennyire foglalkoztatja az embereket.

- Milyennek látja az egyetemi korosztály viszonyát a néprajzhoz? Hogyan változott ez a viszony az elmúlt évtizedekben?

Összetett kérdésről beszélünk, de korunkban is megtalálhatjuk az átörökítés módjait, a fiatalok között is találkozhatunk nyitottsággal. Érdekes módon Európában – de másutt is – a népi hagyományok átörökítése a népzenén keresztül valósul meg. Azt nem követelhetjük a fiatalságtól, hogy könyvtárakban ülve kutassák a néprajztudományt. Sok-sok fiatalt láthatunk, akik táncházba járnak, élvezik ezt a világot, de televíziós műsorok is vannak, amelyek által a mai korosztály is nyitottabbá válhat eleink örökségére.

A népi motívumokat a mai divat is felhasználja, ez is egy módja az átörökítésnek. Ha évtizedes viszonylatban nézzük, akkor alapvetően egy technológiai átalakulásban láthatjuk ennek a viszonyulásnak a megváltozását. A nyitottság hasonló volt akár a ’70-es években is, mint ma, azonban az egyéb szubkultúrák megsokasodtak, és technikailag is rohamos változásnak lehetünk tanúi.

- Meglátása szerint milyen egy jó dokumentumfilm? Mennyire népszerű és keresett ez a műfaj korunkban?

A jó dokumentumfilm meghatározása folyamatosan változott a filmtörténet során. A legelső ilyen filmek a francia Lumiére testvérekhez köthetők. Kezdetben közeli életképeket láthatott az akkori néző, az volt számára új. A szocialista időszakban a manipulált, vágott, kommentárral ellátott, ún. didaktikus filmek voltak népszerűek, amelyek félrevezették a nézőt. Később jelentek meg a résztvevő megfigyelő dokumentumfilmek, amelyekben játékfilmes eszközöket nem alkalmaztak. A valóság elemeinek megfigyelése és rögzítése, valamint nem beavatkozva történő filmmé szerkesztése egy jó módszer, én például ezt tanultam Angliában. Ez szemben állt a magyar klasszikus felfogással, amiben ki kellett találni a kompozíciót, a szereplők mozgását, ki kellett választani a ruhákat, a zenét, valamint hogy mit mondjon a kommentár.

A hiteles és jó dokumentumfilm meglátásom szerint a valóság hosszú snittes bemutatása manipuláció nélkül. Ma az ún. kreatív dokumentumfilm-készítés divatos. Ezek számomra sokszor manipulatívak, itt a szituációkat rákényszerítik a valóságra csak azért, hogy a nagyobb kereskedelmi csatornákon sikeresek legyenek. Vannak siker-dokumentumfilmek, amelyek a nagy mozikban is megjelentek, de maga a műfaj nem népszerű, mivel a televíziók nem mutatják be ezeket, vagy csak nagyon késő esti idősávban. Emiatt réteg-specifikussá válnak, hiszen ebben a napszakban csak egy szűk értelmiségi réteg néz tévét.

- Dokumentumfilmjeiben mire fekteti a hangsúlyt?

Alapvetően arra, hogy a valóságot úgy mutassam be, ahogy az valóban létezik – változtatás, manipuláció nélkül. Ez nagyban függ a témától, így ezt nehéz konkrétan megválaszolni, de mindig megpróbálom hitelesen, a szereplőkhöz közel kerülve, az ő szemüvegükön keresztül bemutatni a témát. A szereplőket hagyom beszélni, illetve, hogy ők irányítsák a témát, és nem kényszerítem rájuk a kérdéseimet. Ha ezt tenném, akkor azt tudom meg, amit én akarok tudni, de azt nem, amit ők akarnak mondani. Nagyon sok ember pontosan emiatt már tudja azt, hogy hogyan kell kiállni önmagáért egy dokumentumfilmben, ahol sok ferdítést is lehet tapasztalni. Nagyon sok olyan akció-dokumentumfilm van, amiben törzseket, népcsoportokat, embereket mentenek meg a film segítségével, azzal, hogy nyilvánosságra hozzák az életkörülményeiket. A kulcsszó tehát: hagyni. Engedni, hogy a téma a szereplők viselkedésén keresztül önmagát mutassa be, valójában ezt nevezhetjük hitelesnek.

- Melyik alkotására a legbüszkébb?

A két diplomamunkámra vagyok a legbüszkébb, ezek különböző díjakat is nyertek. Az egyik filmben operatőrként vettem részt, és az az 1990-ben eltörölt halálbüntetés témáját dolgozta fel – a film fő kérdése az volt, hogy a halálra ítéltek hogyan élik meg a halálbüntetés eltörlését, illetve életfogytiglani szabadságvesztésre módosítását a Szegedi Csillagbörtönben. Az alkotás nemzetközi dokumentumfilmes díjat nyert, 1991-ben pedig a legjobb dokumentumfilm-díjra is jelölték – többek között a fényképezése miatt is.

A másik munkám a makói zsidó közösségről szólt. Ez egy identitásfilm. Mindkettőt használom az óráim során oktatási célból is. Büszke vagyok továbbá a nemrégiben befejezett, Timár Sándorról szóló filmemre, amely a Magyar Művészeti Akadémia megbízásából készült el. A pontos címe: A táncanyanyelv mestere – Timár Sándor a nemzet művésze. Számos témakörben és műfajban készítettem filmet, sok alkotásomra büszke vagyok – ezek közül kiemelném még azt a filmemet, amely a magyarországi hintásokról, a körhinta kultúrtörténetéről szól.

- Milyen projekteket vezet a BTK stúdiójában? 

A stúdió már több mint 10 éve létezik, és az akkori tanárok sikeres pályázata által valósulhatott meg, viszonylag új technológiával. Ez egy komplett televíziós stúdió, ahol a hallgatók megtanulhatják a televíziós műsor elkészítésének a módszereit. Arra képezzük a hallgatókat, hogy kommunikációs szakemberként tudják a média különféle technológiáit használni. A projektek is ezt a célt szolgálják. Több megvalósult projektről számolhatunk be. Hadd emeljem ki a Megmentők és megmentettek projektet, ami a református zsidómentést mutatja be a zsidó holokauszt idején.

Minden évben a hallgatók vizsgafilmjeit feltöltjük az internetre, ezek is nevezhetők projekteknek. Kiemelném ezen kívül egyik hallgatónk kiállítását, amely Karády Katalinról készült portréit mutatta be, továbbá a Keszi-Kovács László néprajzfilmes életművéről készült kiállítást. A média minden formáját próbáljuk tanítani és használni, többek között a projekteken keresztül, és tapasztaljuk a diákok nyitottságát.

- Több mint 50 filmet, sorozatot rendezett. Milyen hatását látja ezeknek?

Azt tapasztaltam, hogy filmjeim jó hatással voltak a közösségre, a bemutatott alanyaimra. A makói zsidó közösség tagjai Los Angelestől Ausztráliáig VHS másolatokat kértek a róluk szóló filmemről, a rabbik egymás között terjesztették ezeket a példányokat. A hatása tehát nagy volt, azt akarták, hogy minél több makói leszármazott lássa ezt a filmet, ezt nevezhetjük félhivatalos terjesztésnek is. A hintásokról szóló filmemet a göttingeni és manchesteri néprajzi filmfesztiválok különdíjjal ismerték el – a szakmai közönség fogadtatása is megmutatja egy film hatását. Ugyancsak mérhető ez a hatás az óráimon is, a hallgatók sokszor kérdéseket tesznek föl és elgondolkodnak az alkotásaimat látva. Több filmemet beválasztották a filmszemlékre az 1970-es, ’80-as években Magyarországon, ezeken „csak” dicsérő okleveleket kaptam, de a közönséget ugyanúgy megérintették ezek a filmek, mint máshol.

- Milyen feladatokkal jár az AVICOM vezetése? Milyen hasonlóságokat és különbségeket lát a jelenlegi és az 1998-2004 közötti időszak között?

A szervezet nagyon sokat változott. Körülbelül úgy és annyit, amennyit a filmes technológia a kérdezett két időszakban. A neve is megváltozott, újabb megnevezéssel bővült. Neve jelenleg magyarul: Múzeumi Audiovizuális és Új Technológiák, valamint a Közösségi Média Nemzetközi Szervezete. 13 nemzetközi bizottságról beszélhetünk, 1992 óta vagyok a szervezet tagja. Nemzetközi platformokon próbálunk megjelenni és bemutatni a legújabb technológiákat, nagyszerű anyagokat kapunk a benevezőktől. Nagyon nehéz követni a technikai változásokat, annyira gyors ez, hogy mindig érezzük a lemaradást. Minden évben 70-80 nemzetközi múzeumi pályázó van az AVICOM fesztiválján, melynek már online honlapja (faimpavicom.org) is van három éve, nagyon sokat tanulhatunk az ő pályamunkáikból.

Ez egy önkéntes munka számomra, rengeteg feladattal. A szervezetnek 10 fős vezetősége van, nehéz összehangolni több ország tagjainak munkáját. Egy-egy díjkiosztó alkalmával három hónapig nagyon elfoglaltak vagyunk, hiszen a beérkező pályaműveket kell feldolgoznunk, minősítenünk. A zsűrizés is online történik (ez is egy változás), régebben a párizsi Louvre pincéjében történtek a zsűri vetítések... Nagyon sok filmet látok és értékelek az egyetemen kívül is, az általános iskoláktól-középiskoláktól kezdve a nemzetközi filmes világig – ezeket mind próbálom követni, ugyanakkor ez rengeteg időt és energiát igényel. Most, 60 évesen még elég erősnek és nyitottnak érzem magam ehhez a feladatkörhöz, és örömömet is lelem benne.

A kultúra átörökítés médiumai című kötet a 60. születésnapom alkalmából jelenik meg idén tavasszal a Károli könyvek sorozatban. A kötet szerkesztője, Spannraft Marcellina így ajánlja:

"...a művészettörténet, a művelődéstörténet, a multimedialitás területe, a filmtudomány, a zenetudomány, a kulturális antropológia, a táncantropológia, a szemiotika, az irodalomtudomány nemzetközileg is elismert, jeles képviselőinek írásaival találkozhatunk. Magyar egyetemek, kutatóintézetek, múzeumok munkatársai mellett külföldön élő, és angolul publikáló szerzők, valamint angol anyanyelvű szakemberek írásait is olvashatjuk az összeállításban – eredeti nyelven.

A tanulmánykötet azt példázza, hogyan él együtt, egymásba hajolva, egymást erősítve a szerves, szakrális népi kultúra és a legfrissebb hang- és képrögzítő technológiák. Az alapvetően megváltozott befogadási, kultúrafogyasztási szokások arra késztetik a muzeológusokat, tananyagkészítőket, hogy változtassanak az értékek bemutatásának módján, anélkül, hogy eközben maguk az értékek elsikkadnának. A kötetben sok a hálózatszerű szál. Közös projekteken dolgozó, különféle szaktudású tudósok, filmesek, nem ritkán „tudós filmesek” gyümölcsöző együttműködésének szálai, melyek hol egy igényesen megrendezett kiállítás, hol egy sikeres antropológiai dokumentumfilm, hol egy egyedülálló washingtoni fesztivál létrehozása során erősödtek évtizedeken át.

A kötet valamennyi szerzője útitársa volt Tari Jánosnak sokszínű, gazdag életpályája során. Ahogyan Tari János, úgy a szerzők mindegyike is interdiszciplinárisan, nem ritkán multidiszciplinárisan közelíti meg tárgyát."

 

Gyakornoki program

Gyakornoki program

Galéria

Galéria

Névjegy

Névjegy

Blog

Károli Gáspár Református Egyetem – Blog

Online tanácsadás

Sport a Károlin

Sport a Károlin

Szakirányú továbbképzések

Youtube