Emléktábla-avatással egybekötött szimpóziumot rendezett a Károli

Emléktáblát avattak Pógyor Istvánnak a Benda Kálmán Bölcsészet- és Társadalomtudományi Szakkollégium előtt 2018. március 8-án Budapesten.

A Keresztyén Ifjúsági Egyesület (KIE) mártírhalált halt titkára emléke előtt tehetséggondozó szimpóziummal is tisztelegtek, és arról is beszéltek, hogyan élnek ma az ifjúsági szervezetek az egyházban. A megemlékezéssel egybekötött szimpóziumon a Pógyor és a Benda család, valamint a KIE akkori tagjainak leszármazottai mellett a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) közössége és társintézményei is részt vettek.

„Senki meg ne vessen ifjú korod miatt, hanem légy példája a hívőknek beszédben, magaviseletben, szeretetben, hitben, tiszta életben” – köszöntötte a résztvevőket az 1Tim 4,12 szavaival Balla Péter, a KRE rektora. Kiemelte: az ifjúság szó kétszeresen is eltalál bennünket. Egyrészt, mert a KIE egykori vezetői és tagjai egy ifjúsági szervezet szolgálatában égették el életüket, ezért vállaltak mártíriumot. „Nekem is vannak felmenőim, akik hálával emlékeznek arra, hogy ilyen példák álltak előttük. Pógyor István és testvérei példák voltak hitben, magaviseletben, beszédben, igazságban” – emlékezett Balla Péter. Hozzátette: a megemlékezésnek helyet adó Benda Kálmán Bölcsészet- és Társadalomtudományi Szakkollégiumban az a reménységük, „hogy az itteni hallgatók is vállalják ezt a többletet tanulmányaikkal, kutatásaikkal”. „Ma nehéz vállalni, ha valaki kilóg a sorból, ha példává lesz. Sok irigyük akad, akik visszahúznák őket a maguk szintjére. Nektek adjon ehhez erőt Pál ifjú munkatársának, Timóteusnak írott szava nemzetünk felemelkedéséért munkálkodni” – mondta a rektor, Isten áldását kérve a szakkollégium közösségére és munkájára.

„A közéletben nagyon ritkán adódik arra lehetőség, hogy valaki nyíltan beszélhet a hitéről. Engem reformátusnak kereszteltek, református gimnáziumba jártam, reformátusként élem az életemet és reformátusnak kereszteltük a kisfiamat is, ezért különösen is öröm, hogy itt lehetek” – mondta az emléktábla leleplezése előtt Kocsis Máté VIII. kerületi polgármester, és gratulált mindazok munkájához, akik az épület felújításán munkálkodtak, mert „több lett a református oktatás ezzel”. Mint mondta, a Horánszky utcai épület évekig annak volt a szimbóluma, amit a kommunista diktatúra tett az egyházzal. Hozzátette: reméli, hogy a felújított, a Palotanegyed építészeti örökségéhez illeszkedő épület „hosszú évtizedekig annak a szimbóluma lesz, amit a polgári kormányzás tett a református egyházzal”. Kocsis Máté elmondta: az épület szimbólum az egyház számára, Pógyor István pedig szimbólum az épület számára, ő maga utat mutat, feladatot ad a szakkollégiumnak, meghatározva annak lelkiségét, kijelölve az értékeket, amelyeket az majd képviselni fog. „Hit, hazaszeretet, egymás iránti elkötelezettség és hűség – Pógyor István személye mindezt szimbolizálhatja a szakkollégium és mindannyiunk számára is” – zárta gondolatait a polgármester.

Az emléktábla leleplezése után rövid főhajtással tisztelegtek Pógyor István emléke előtt. Balla Péter azt kérte, hogy a hétköznapokban ne csak elmenjünk az emléktábla mellett, hanem minden alkalommal pillanatnyi főhajtással, hálaadással emlékezzünk Pógyor István példájára.

 

Az emléktábla-avatást a Protestáns szakkollégiumok tehetséggondozása és a keresztyén ifjúsági szervezetek című szimpózium követte. A délelőtti szekció keretében bemutatkoztak a magyarországi keresztyén tehetséggondozó szakkollégiumok, elsőként a Benda Kálmán Bölcsészet- és Társadalomtudományi Szakkollégium (Sepsi Enikő igazgató), ezt követően a Budapesti Református Cigány Szakkollégium (Káli-Horváth Kálmán igazgató), a Protestáns Felsőoktatási Szakkollégium (Csapó Tamás tanulmányi igazgató), a Wáli István Református Cigány Szakkollégium (Mózes Áron igazgató) és a Bocskai István Állam- és Jogtudományi Szakkollégium (Gaszt Csaba hallgatói elnök). A bemutatkozó előadásokat fórumbeszélgetés követte, melynek keretében tapasztalatcserére került sor.

A délutáni szekcióban kapcsolódva az emléktábla avatáshoz előadást hallhattunk Pógyor Istvánról és a KIE működéséről (Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnöke). Megismerhettük az egyházi ifjúsági szervezetek működését a kommunista időszakban és napjainkban (Csűrös András gyömrői lelkész és Balázsfalvi-Ábrám Anna, Zsinati Ifjúsági Iroda vezetője). A program egy kerekasztal-beszélgetéssel zárult, ahol a Benda Kálmán Szakkollégium és a meghívott keresztyén ifjúsági szervezetek az együttműködési lehetőségekről beszélgetnek.

Forrás: reformatus.hu

Az eseményről készült Galéria itt tekinthető meg.

 

Gyakornoki program

Gyakornoki program

Galéria

Galéria

Névjegy

Névjegy

Blog

Károli Gáspár Református Egyetem – Blog

Online tanácsadás

Sport a Károlin

Sport a Károlin

nyelvvizsgaközpont

Youtube