„A Reformkorhoz kellett egy kiváló társadalmi elit” – Interjú Dr. Gergely Andrással

Professor emeritus Dr. Gergely András egyetemi tanár, történész, MTA doktor. A XIX. század magyar eszme- és politikatörténetének szakértője, a VERITAS Intézet egykori munkatársa. Közéleti és oktatói munkája szerteágazó, amelyben az egyetemi oktatás mellett (ELTE, Andrássy Gyula Német Nyelvű Egyetem) diplomáciai feladatokat (volt nagykövet a Dél-afrikai Köztársaságban, majd Hollandiában), valamint egyéb szakmai megbízatásokat (OTKA, a KRE Történettudományi Doktori Iskolájának volt vezetője) is vállalt.

A Magyar Tudományos Akadémiától 1980-ban CSc, majd 1998-ban DSc tudományos fokozatot szerzett, jelenleg az akadémia Történettudományi Bizottságának és a Magyar-Osztrák Történész Vegyesbizottságnak tagja. 1989-ben a kimagasló tudományos munkát végző történészeknek járó Ránki György-díjat kapott, közéleti és oktatói munkáját 1991-ben a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével is kitüntették. 1986-tól 1987-ig Humboldt-ösztöndíjasként volt az akkori NSZK-ban, 1990-ben pedig a Hamburgi Egyetemnek volt vendégtanára. 1997-ben Széchenyi professzori ösztöndíjat kapott.

Az elmúlt tíz évben, 2007 óta a Károlin oktat, a Történettudományi Doktori Iskolában tevékenykedik. Széchenyi-kutatóként vált ismertté, de tanítványai leginkább a magyar reformkor időszakával és az 1848-as forradalommal foglalkozó műveit forgatják.

Milyen tárgyakat tanít egyetemünkön?

Több évtizedes oktatói munkám során elsősorban a XIX. századi magyar történelem került a középpontba, ezen kívül historiográfiát, a történelemírás történetét tanítottam. A szemináriumaim a különféle kisebb témaköröket fedték le, legyen szó a ’48-as szabadságharcról, a reform-országgyűlésekről, a dualizmus korának közjogi problémáiról. Kisebb szünet után ismét visszatérek a Történettudományi Doktori Iskolába 2018 tavaszi félévében. Bár Széchenyi-kutató vagyok, magát Széchenyi Istvánt nem szívesen tanítom, korunkban ugyanis már nem olvasnak a hallgatók Széchenyi-műveket, ez pedig fontos feltétele a Legnagyobb Magyar megismerésének.

Hogyan változott a Reformkor megítélése az elmúlt évtizedekben?

Érdekes módon nem sokat változott a korszak megítélése. Tendenciákat láttam: valamikor Kossuthot, máskor Széchenyit emelték ki, de ez a megítélést nem befolyásolta. A Reformkor történelmünknek pozitív, progresszív időszaka volt, tele jó koncepciókkal. Mondhatjuk, hogy a magyar történelem csúcsteljesítményének, az 1848-as forradalom és szabadságharcnak a Reformkorban tették le az alapjait.
Ez a teljesítmény látható az irodalomban, a képzőművészetben, a zenében, valójában minden területen. Ekkor kezdtük meg felzárkózásunkat Nyugat-Európához és bizonyos szinten el is értük azt. A korszak politikatörténet szempontjából önmagában is példa nélküli Európában, hiszen nagyon kevés helyen volt ekkor demokrácia és parlamentarizmus, ebből a szempontból is hatalmas előrelépés volt a magyar reformidőszak. Ezt a politikai teljesítményt igyekeztem oktatói és kutatói munkám során közel hozni a hallgatókhoz.

Az 1825-1848 közötti időszak tehát kiemelkedő jelentőségű a magyar történelemben. Meglátása szerint szükséges lenne egy ehhez hasonló korszak a XXI. században is?

Korunkban az igény meg lenne rá. Ennek oka, hogy a nyugathoz való felzárkózásunknak erőteljesebben kellett volna megtörténnie. Hazánk jelenleg egy demokrácia-deficittel küzd, amiben sajnos a politikai váltógazdaság nem tud sikeres lenni. A Reformkorhoz kellett egy kiváló társadalmi elit; ma, úgy tűnik, ez késlekedéssel alakul ki. Nem látjuk ugyanis azt az igazi elitet, amely képes a sorsfordító döntések meghozására, tud a tömegekre hatni és Deák vagy Kossuth típusú programmal áll elő. Összegezve tehát arra volna szükség, hogy a politikai elit felrázza a tömegeket, és átalakítsa az országot, ezzel közelebb kerülve Nyugat-Európához.

Milyen kevésbé közismert kutatási eredményt tudna megosztani velünk Széchenyi Istvánnal kapcsolatban?

Kutatásaim egyik fókuszpontja a „döblingi” Széchenyi István, akit kevésbé ismerünk. Az ő megismertetése fontos feladatom, ebben eredményeket is elértem, de még mindig sokak előtt ismeretlen az a Széchenyi, aki élete végén, a döblingi kezelések alatt tevékenykedett. Tudjuk, hogy tagja volt a ’48-as kormánynak és a szabadságharc elején idegösszeroppanást kapott, kivonult az eseményekből – idáig követjük az életét. Ettől kezdve egy döblingi szanatóriumban élt, ahol megírt egy német nyelvű röpiratot a Bach-rendszer ellen.

Azonban sokak előtt ismeretlen az a Nagy Magyar Szatíra, amelyet egységes formájában csak 1991-ben adtak ki, és amely az egyik legterjedelmesebb irodalmi alkotásaink közé tartozik mintegy 1000 oldal terjedelemben. Páratlan irodalmi termék, amiben röpködnek a gúnynak a szikrái, nagyon éles kritika. Jó lenne tudnunk, hogy egyrészt ez a mű létezik, másrészt Széchenyi felépült a kezelések hatására. Öngyilkossága, amelyet nem érdemes megkérdőjeleznünk, annak tudható be, hogy minden iratát lefoglalták, így ez a terjedelmes mű sem jelenhetett meg. Az iratokat csak 1920-ban kezdték feldolgozni, de a közvélemény lassan változik, időnek kell eltelnie, hogy ismertté tegyük az ismeretlen Széchenyi-anyagokat.

Hogyan változott a Legnagyobb Magyar megítélése az elmúlt évtizedekben?

Érdekesség, hogy a Kádár-korszakban Kossuthot Nagy Imréhez hasonlították, ezért inkább Széchenyit helyezték előtérbe a ’80-as évektől. Kossuth Lajost valamilyen indokolatlan forradalmisággal vádolták, és homályban maradt a nagyon fontos és értékes reformkori tevékenysége. Az 1848-as megnyilvánulásait túl merésznek tartották, ahogyan Nagy Imre forradalmi politizálását is – mindketten „a nagy orosz” hatalommal kerültek szembe. Kossuth és Nagy Imre hibáztatása tette lehetővé azt, hogy Széchenyi a középpontba került. Ekkor kezdtek el szobrokat állítani a tiszteletére, a közgondolkodásba is bekerülhetett személye. Az óvatos, megfontolt Legnagyobb Magyar megítélése azóta folyamatosan javul, ma már legalább olyan népszerű, mint Kossuth.

Mi a véleménye a Hídember című filmről?

Nehéz róla beszélnem, mert az addig készült legdrágább magyar filmről beszélünk, amibe sok energiát fektettek. Alapvetően jónak ítélem meg a rendezést, Eperjes Károly alakítását kiválónak tartom, ahogy Sinkó László és Darvas Iván is kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. Wesselényiből azonban egy vérmes embert csináltak, ez nem volt igaz, ez egy hibája a filmnek. A legnagyobb probléma ugyanakkor meglátásom szerint az, hogy a film túlságosan pattog az események és a szereplők között. Én el tudok igazodni az egyes jelenetek között, de sokszor nem tisztázott, hogy az adott személy hogyan kapcsolódik a történethez, vagy hogy milyen helyszínen vagyunk.

A filmben továbbá az említett döblingi helyzet is elhalványul, Széchenyi öngyilkosságát nem teszi egyértelművé. Vegyesek az érzelmeim a Hídemberrel kapcsolatban, mert bár a korszak látványát és hangulatát átadja, a színészek játéka is jó, de nem sikerült a nézőt bevezetni a korszak rejtelmeibe. Apró érdekesség, hogy Kossuth sohasem hordott nagy galléros inget, a film Petőfit csinált belőle. Túl ezen, jóval megfontoltabb szónok volt. V. Ferdinánd császárt is csak egy rövid jelenetben láthatjuk, akkor sem derül ki, hogy ki is valójában és hogy kerül oda.

Mi volt a legfontosabb eredmény, melyet nagyköveti munkájából kiemelne?

Két diplomáciai kiküldetésem volt, az egyik Dél-Afrikában, a másik Hágában történt. Mindkét feladatot a holland nyelvtudásom miatt kaptam meg, illetve azért is, mert én voltam az egyetlen nagykövet, aki megtanult afrikaans nyelven. Pretoriában én voltam az első magyar nagykövet, ennek következtében, bármit tettem, újnak számított és kiépítette a magyar - dél-afrikai kapcsolatokat. Ennek egyik jele és személyes munkám eredménye, hogy számos egyezményt is kötöttünk. Szintén kiemelném az ottani magyarság megszólítását, egyfajta felrázását, hiszen a magyar közösség teljesen elzártan élt, de ekkor megkaphatták a magyar útlevelet és többen haza is utaztak, erre sokakat bátorítottam.

Harmadik eredményként a dél-afrikai politikai átalakulást emelném ki: Magyarországhoz hasonlóan ott is egy diktatúra alakult át demokráciává. A nagy különbség az, hogy Dél-Afrikában fejlett kapitalizmus volt, számukra külön el kellett magyarázni, hogy nálunk mindent államosítottak.

Hollandiával már 1920 óta aktívak a diplomáciai kapcsolatok, így ott másfajta feladatot kellett ellátnom. Itt 1999 és 2003 között az volt a cél, hogy a hagyományos kapcsolatok ápolásán túl szervezzem meg, hogy az összes magyar miniszter látogasson el Hollandiába, és az összes holland miniszter jöjjön el Magyarországra. Ez a program két év alatt végbement, Orbán Viktornak is volt hivatalos- és magán-látogatása. A hollandok szeretnek tanítani, tudást átadni, ebből mi magyarok is épülni tudtunk. Munkásságom alatt 70 magyar-holland testvérvárosi kapcsolat jött létre.

Milyennek látja a jelenlegi dél-afrikai – magyar viszonyt?

Az egykori fehér nagykövetek helyére feketék kerültek, akiknek már más a kapcsolatuk Magyarországgal. Ugyanakkor ezek a kapcsolatok megmaradtak pozitívnak és konstruktívnak. A ’90-es években válságos időket éltek meg a dél-afrikaiak, sokan elhagyták az országot és a rendszernek is meg kellett szilárdulnia. A kétezres évektől kezdve azonban látványos fejlődésnek indult az ország. Jelenleg 4000 magyar él ott, akik közül az ’56-os menekültek száma a legnagyobb csoport.

Az ottani magyarok stabil egzisztenciát tudtak kialakítani, felekezeti okok miatt inkább a református búrokhoz tudtak közeledni. A magyar kapcsolatok esetében a gazdasági kapcsolatokat lenne érdemes fejleszteni, hiszen a politikai és diplomáciai kapcsolatok mindmáig jók. A kereskedelem területén vannak problémák, jelenleg nincsenek olyan árualapok, amelyek a 20-25 milliós forgalmat képesek lennének fellendíteni. Dél-Afrika fejlett, gazdag ország, nagy piacot jelentene. Egyre nagyobb szükség van a villamosításra az országban, ebben mi magyarok is tudnánk segíteni.

A Professzor Úr a Hamburgi Egyetemnek volt vendégoktatója. Milyen hasonlóságokat és különbségeket tapasztalt a német és a magyar felsőoktatás között?

Az 1968-as diákmozgalmak hatására a német egyetemek rájöttek, hogy túlságosan nagy nyomást raktak a hallgatóságra – ekkoriban számos egyetem jött létre, melyet a reformok jegyében alapítottak. Az alapvető koncepció ugyanakkor általánosan fedi le a német felsőoktatást, a XIX. századi Humboldt egyetem felfogása érvényesül, amit mi magyarok is átvettünk: az oktatás szemináriumokra és előadásokra oszlik fel.

Az előadás ott is frontális, ugyanakkor maguk az előadók rendkívül kidolgozott előadásokkal lépnek föl, amelyeket egyesével leírják. Az, hogy „mit tanítasz”, németül így értelmezik: „mit olvasol” – hiszen az oktató felolvassa, amit leírt, és ez a szöveg igen veretes. Hazánkban a némethez képes egy oktatónak magasabb az óraszáma, ám az előadások lazábbak és nem is olyan termékenyek a német példához képest. A történelemtanítás szempontjából a magyar példa eredményesebb, hiszen mi végigmegyünk a különféle korszakokon, Németországban a hallgatók kedvük szerint válogathatnak a korszakok és a tárgyak között, így akár rögtön a XIX. századdal kezdheti valaki az egyetemet. Ugyanakkor a szigorlatokon minden korszakról számot kell adnia a hallgatóságnak.

Egy-egy szemináriumra juthat akár 50 hallgató, mivel keveset hirdetnek meg. Ekkor csoportos munkát adnak ki a hallgatóknak, ami nálunk, egy nagyobb egyetemen szinte lehetetlen. Hazánkban a szemináriumok általában 15 fősek, így alaposabbak is – egy adott könyvet, anyagot kell mindenkinek feldolgoznia.

Mit tekint tudományos munkája legnagyobb eredményének?

Az 1848 – Hogy is volt című munkámat, amelyre büszke vagyok. Ebben foglalkoztam az akkori külpolitikával, a ’48-as alkotmánnyal. Szintén kiemelném a Széchenyi István életével, személyével, politikai harcokban vállalt szerepével kapcsolatos kutatásaimat és eredményeimet. Büszkeséggel tölt el továbbá, hogy a Károli Könyvek kiadásában kaptam egy Festschriftet – egy olyan emlékkönyvet, amelyben neves oktató kollégák írtak 70. születésnapom alkalmából. Nagy megtiszteltetés ez, hiszen több mint 30 oktató írt a kötetbe, ez egy szép bizonyítéka annak, hogy munkásságomat elismerik, beágyazott lettem a történész szakmába.

Gyakornoki program

Gyakornoki program

Galéria

Galéria

Névjegy

Névjegy

Blog

Károli Gáspár Református Egyetem – Blog

Online tanácsadás

Sport a Károlin

Sport a Károlin

nyelvvizsgaközpont

Youtube