Tanulmányi tájékoztató 2022/2023.

Rektori köszöntő

Lectori Salutem!
Üdvözlet az olvasónak!

A Károli Gáspár Református Egyetem rektoraként tisztelettel és szeretettel üdvözlöm az Egyetem valamennyi oktatóját és hallgatóját, egyszóval polgárát. Számomra megtiszteltetés, hogy köszönthetem Önöket. Mint az Egyetem rektora fontosnak tartom, hogy tudjuk és elmondjuk, hogy mit jelent számunkra a Károli.

A Károli egy név, amely egyszerre jelöli nagyszerű Egyetemünket, és utal a kiváló református lelkipásztorra, Károli Gáspárra, a Biblia első teljes magyar nyelvű fordításának elkészítőjére. Az Egyetem elnevezésben az „universitas” az egyetemességet, a tudomány iránti nyitottságot jeleníti meg, ebben az egyetem polgárai egyúttal testvéri közösséget alkotnak. Oktatók és hallgatók egymás társai, egymás szövetségesei, egy közös cél vezérel bennünket: az, hogy olyan szakmai és emberi közösséget alkossunk, amelyben mindenki otthon érezheti magát. Az oktatók a hallgatókért vannak, az oktatók felelőssége, hogy hallgatóink minél felkészültebben hagyják el majd egyszer Egyetemünket, és büszkén emlékezzenek majd egykoron arra, hogy diplomájukat a Károli Gáspár Református Egyetemen szerezhették meg. A jó oktató folyamatosan képezi magát, hogy legjobb tudásával álljon a hallgatók rendelkezésére. A hallgatók pedig mindent megtesznek annak érdekében, hogy a részükre átadott tananyagot minél jobban elsajátíthassák, tudásukat növelhessék, képességeiket fejleszthessék: jól gazdálkodjanak tehetségükkel.

A Károli református és egyben nyitott Egyetem. A református szellemiség segít a világ dolgaiban való eligazodásban, miközben elismeri a tudomány, valamint a tanítás szabadságát. Célunk az, hogy stabil értékrenddel bíró olyan fiatal diplomások hagyják el Egyetemünket, akik megállják helyüket a családjukban, a munkahelyükön, és fontosnak tartják hazánk sorsának alakulását is.

Az Egyetem közösség, amelyben szeretnénk, ha mindenki jól érezné magát. Fontosnak tartjuk, hogy ezt a rendelkezésünkre álló eszközökkel elősegítsük.  Támogatjuk a hallgatói kezdeményezéseket, elő kívánjuk mozdítani a kulturális és sportéletet, a nyári egyetemeket, az idegen nyelv tanulásának lehetőségét, és kiemelten kívánunk foglalkozni azokkal a hallgatóinkkal, akik szakkollégiumi munkára is vállalkoznak. Köszönjük a hallgatóinknak, hogy mentorprogramokban és a tudományos diákköri munkában is nagy számban vesznek részt.

A Károli segítséget is kíván nyújtani mindazoknak, akik valami oknál fogva elbizonytalanodnak. Nem hagyunk senkit sem magára, egyetemi lelkészeink és más szervezeti egységeink ajtaja mindig nyitva áll.  A Károli egy nagy család, amelyben mindenkinek fontos feladata, küldetése van.

Kedves Károlis Polgárok!

Töltsön el örömmel és jó értelemben vett büszkeséggel, hogy ennek a családnak a tagjai lehetünk. Bízzunk egymásban, igyekezzünk legjobb tudásunkkal helyt állni, mert „Nomen est omen”, azaz a Károli Gáspár Református Egyetem neve mindannyiunkat kötelez.



Barátsággal:
Trócsányi László
rektor


Első belépéskor:


Felhasználónév: Oktatási azonosító
Jelszó: Születési dátum pontok nélkül


Kérjük az első belépést követően változtassa meg jelszavát!


Bármilyen belépési probléma esetén kérjük írjon egy e-mailt a szoke.janos@kre.hu címre.