Hírek

Felhívás a 18. Kárpát-medencei Kossuth-szónokversenyt megelőző házi fordulóra

A Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karának Magyar Nyelvtudományi Tanszéke idén is megrendezi a Kárpát-medencei Kossuth Lajos Szónokversenyt megelőző házi fordulót. A háziverseny célja, hogy a zsűri kiválassza azt a hallgatót, aki továbbjuthat az ELTE TÓK-on 2017. november 10–11-én megrendezendő országos megmérettetésre. Az országos fordulón az első napon egy előre elkészített beszédet, majd másnap egy rögtönzést kell előadnia a versenyzőknek. Az előre elkészítendő beszéd témája:

„… Az ékesszólás a bölcsességgel együtt az emberi élet kormányzója.”
(Arisztotelész: Rhetorica ad Alexandrum)   


Kérjük a versenyzőket, hogy a háziversenyre a fenti témában készítsék el maximum 6 perces beszédüket, és határozzák meg a beszéd fajtáját (bemutató, tanácsadó, törvényszéki) és szituációját. Érvelhetnek pró vagy kontra. A beszéd szövegét hozzák magukkal öt példányban kinyomtatva is.

A házi forduló időpontja és helyszíne: 2017. október 17. (kedd), 16.00, gyülekező: a Magyar Nyelvtudományi Tanszék (1146 Bp., Dózsa György út 25–27., 1. emelet 126.) előtti folyosón.
Kérjük a jelentkezőket, hogy részvételi szándékukat 2017. október 13-ig jelezzék Sólyom Réka tanárnőnek a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen. A tanárnő szívesen válaszol a felmerülő kérdésekre.

Budapest, 2017. szeptember 20.

Dr. Bölcskei Andrea           
tanszékvezető egyetemi docens

Dr. Sólyom Réka
zsűritag, egyetemi adjunktus


 

Terminológiai csütörtök IV. Szakmai nap és öregdiák-találkozó

Szervezők:
KRE BTK MNYIKI Magyar Nyelvtudományi Tanszék
TERMIK (Terminológiai Kutatócsoport)
MaTT (A Magyar Nyelv Terminológiai Tanácsa)



Időpontja:
2017. február 2. (csütörtök), 16.30–19.30

Helyszíne:
KRE BTK, Buda Béla terem (Díszterem)
(1088 Budapest, Reviczky utca 4. I. emelet 100.)



Szervezőbizottság:
A KRE 2. évfolyamos terminológia szakos hallgatói (Bujdosó Beáta, Halász Eszter, Lamos Zsuzsanna, Molnár Gergely, Putz Emília, Simon Judit)
További információk: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

A programon a részvétel ingyenes. Szeretettel várjuk a volt és jelenlegi hallgatókat, kollégákat, érdeklődőket!

Regisztrációs űrlap: https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSfvIc3E2Kophsw88Kp5gc5oREmzf5M0mqzFf6TuW1D4nPugYA/viewform?c=0&w=1

Program


A magyar mint idegen-, környezet- és származásnyelv tanítása a Magyarországgal szomszédos országokban

A Károli Gáspár Református Egyetem Magyar Nyelvtudományi Tanszékén működő Hungarológiai kutatócsoport és a Magyar Alkalmazott Nyelvészek és Nyelvtanárok Egyesületének MID-szakosztálya december 10-én közös műhelykonferenciát rendez arról, hogy a napjainkban tapasztalható támogató és tűrő nyelvpolitikák, valamint a gazdasági kihívások és a megnövekedett vegyes házasságok hogyan hatnak a környező országokban a magyar nyelv tanítására.

A műhelykonferencia meghívott előadói, akik Ausztriából, Szlovákiából, Ukrajnából, Romániából, Szerbiából, Horvátországból és Szlovéniából érkeznek, beszámolnak arról, hogy a többséghez tartozók miért jelentkeznek a nyelvtanfolyamok felnőtteknek hirdetett óráira, az egyetemek hungarológia, vagy fordítói szakjára, vagy miért választják második idegen nyelvként éppen a magyart az általános- és középiskolák többségi nemzethez tartozó diákjai.

Az előadásokból - az előzetesen beküldött összefoglalók alapján – kirajzolódik majd, hogy a magyar mint kevéssé ismert és tanított nyelv, amelynek ráadásul számos negatív előítélettel is számolnia kell, hogyan tud felül emelkedni ezeken, és biztos pozíciót szerezni a többségi államok idegennyelv-oktatási rendszerében.

A részletes program itt érhető el.


Károlis győzelem a 17. Országos Kossuth-szónokversenyen

Egyetemünk hallgatója, Szökrön Ágnes (második évfolyam, történelem–hittanár szak) országos első helyezést ért el és megkapta a Magyar Asszonyok Érdekszövetségének különdíját is az ELTE TÓK-on 2016. november 11–12-én rendezett 17. Országos Kossuth Lajos Szónokversenyen. A győztes versenyző felkészítője Dr. Sólyom Réka (Magyar Nyelvtudományi Tanszék).


XI. Alkalmazott Nyelvészeti Doktoranduszkonferencia felhívása

Az MTA Alkalmazott Nyelvészeti Munkabizottsága és az MTA
Nyelvtudományi Intézete

szeretettel meghívja Önt

a 2017. február 3-án megrendezésre kerülő

XI. Alkalmazott Nyelvészeti Doktoranduszkonferenciára.


Az Alkalmazott Nyelvészeti Doktoranduszkonferenciák megrendezésére évente kerül sor. A tizenegyedik konferencia helyszíne az MTA Nyelvtudományi Intézete (1068 Budapest, Benczúr u. 33.).

A konferenciára való jelentkezés határideje 2016. december 2.

Részvételi díj: 4000 Ft az előadók, 800 Ft a hallgatóság számára.

Előadók (MA-sok is) és résztvevők jelentkezését egyaránt várjuk.

A magyar és angol nyelvű jelentkezési lapok a http://www.nytud.hu/alknyelvdok17/reg.html weboldalon találhatók meg. A jelentkezések regisztrálásáról két munkanapon belül értesítést küldünk a megadott e-mail címre.

A beküldendő kivonatok formai és tartalmi követelményeire vonatkozó útmutató a http://www.nytud.hu/alknyelvdok17/absinfok.html webhelyen található.

A konferenciával kapcsolatos további részletek szintén a konferencia webhelyén (http://www.nytud.hu/alknyelvdok17) olvashatók, kérdéseiket az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen tudják feltenni.

Üdvözlettel

Fenyvesi Anna
Az MTA Alkalmazott Nyelvészeti
Munkabizottságának
elnöke
és Váradi Tamás
Az Alkalmazott Nyelvészeti
Doktoranduszkonferenciák
szervezőbizottságának elnöke

Felhívás a 17. Országos Kossuth-szónokversenyt megelőző házi fordulóra

A Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karának Magyar Nyelvtudományi Tanszéke idén is megrendezi az Országos Kossuth Lajos Szónokversenyt megelőző házi fordulót. A háziverseny célja, hogy a zsűri kiválassza azt a hallgatót, aki továbbjuthat az ELTE TÓK-on 2016. november 11–12-én megrendezendő országos megmérettetésre. Az országos fordulón az első napon egy előre elkészített beszédet, majd másnap egy rögtönzést kell előadnia a versenyzőknek. Az előre elkészítendő beszéd témája:

Isten adott nektek képet és ti mást csináltok magatoknak.” (Shakespeare: Hamlet)
– Nincs már teremtett „örök nő”?

Kérjük a versenyzőket, hogy a háziversenyre a fenti témában készítsék el maximum 6 perces beszédüket, és határozzák meg a beszéd fajtáját (bemutató, tanácsadó, törvényszéki) és szituációját. Érvelhetnek pró vagy kontra. A beszéd szövegét hozzák magukkal hat példányban kinyomtatva is.

A házi forduló időpontja és helyszíne: 2016. október 11. (kedd), 16.30, gyülekező: a Magyar Nyelvtudományi Tanszék (1146 Bp., Dózsa György út 25–27., 1. emelet 126.) előtti folyosón.
Kérjük a jelentkezőket, hogy részvételi szándékukat 2016. október 9-ig jelezzék Sólyom Réka tanárnőnek a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen. A tanárnő szívesen válaszol a felmerülő kérdésekre.


Budapest, 2016. szeptember 21.

           Dr. Bölcskei Andrea                        Dr. Sólyom Réka
mb.  tanszékvezető egyetemi docens    zsűritag, egyetemi adjunktus

Versenyzőink Kazinczy-érmeket nyertek a felsőoktatási intézmények 2016. évi Szép magyar beszéd versenyének országos döntőjén

Az Esztergomban 2016. május 6-án megrendezett, Kazinczyról elnevezett Szép magyar beszéd versenyének 44. országos döntőjén hallgatóink kiváló eredményeket értek el: Erényi Júlia Gabriella (anglisztika, 1. évfolyam) és Szabó Ábel István (magyar–történelem, osztatlan tanárképzés, 2. évfolyam) is Kazinczy-érmet szerzett.

A hallgatók felkészítő tanára Dr. Sólyom Réka (Magyar Nyelvtudományi Tanszék).


A versenyről és a díjazottakról az alábbi oldalon olvasható összefoglaló:
http://civilhetes.net/44-felsooktatasi-intezmenyek-kazinczy-orszagos-szepkiejtesi-verseny

Szeretettel gratulálunk az eredményhez!


Alkalmazott Nyelvészeti Tanszékek 7. Országos Találkozója

ELTE BTK Alkalmazott Nyelvészeti Tanszék
2016. április 21–22.

Helyszín: ELTE BTK Trefort-kert,
1088 Budapest, Múzeum krt. 4/D, tanácsterem

A találkozó támogatói:
az ELTE BTK Hallgatói Önkormányzata,
a Magyar Alkalmazott Nyelvészek és Nyelvtanárok Egyesülete (MANYE) és
az ELTE BTK Trefort-kert Alapítvány

Részletes program itt érhető el.