Valláspedagógiai és Pásztorálpszichológiai Tanszék

Tanszékvezető:
Prof. Dr. Németh Dávid, egyetemi tanár
Oktató: Dr. Kaszó Gyula, egyetemi adjunktus 

Oktatott tárgyak: valláspedagógia, szakmódszertan, pasztorálpszichológia, valláspszichológia, pojmenika

A Valláspedagógiai és Pasztorálpszichológiai Tanszék a Hittudományi Kar azon kevés tanszékeinek egyike, amelyek nem tekintenek vissza évszázados múltra. Az intézményben folyó pedagógiai és a lélektani oktatás mindazonáltal évtizedekkel megelõzi a tanszék megalakulását. A Budapesti Református Theologiai Akadémia, mint a Hittudományi Kar jogelõdje, az állami tanárvizsga kötelezõ bevezetése (1883. évi XXX. tc.) elõtt aktívan részt vett a középiskolai tanárok képzésében. A hallgatóknak az elsõ évfolyamban heti három órában kellett pedagógiát tanulniuk és a lelkészképesítõ vizsgák folyamán is számot kellett adniuk lélektani, ill. neveléstani ismereteikrõl. A tantárgyakat a teológusok olyan neves szakembereknél tanulhatták, mint Gönczy Pál (1855 és 1867 között didaktikát és metodikát tanított).

Az 1924-es tantervrevízió nyomán a teológusok két féléven át heti 2 órában hallgattak valláslélektant a Filozófiai-Pedagógiai-Társadalomtudományi Tanszék szervezésében. A Tanszék 1925-ben kettévált és 1946-ig két részre szakadva mûködött (Szociológiai-Egyházjogi Tanszék, ill. Filozófiai-Pedagógiai Tanszék). Végül, az ígéretes elõzmények ellenére a Teológián az 1953. évi tantervreform nyomán teljesen elmaradt a pedagógia oktatása. 
Míg a nyugati protestáns teológiákon legkésõbb a 70-es években nagy érdeklõdéssel és magas szinten foglalkoztak már a valláspedagógia és a pasztorálpszichológia kutatási területeivel, a KRE HTK elõdjén, a Budapesti Református Theologiai Akadémián csak a rendszerváltás idején, 1990 nyarán érett meg a helyzet arra, hogy ne csak a felvetés szintjén, hanem a megvalósítás célkitûzésével merüljön fel újra a Kar hallgatóinak pedagógiai, illetve lélektani képzésben való részesülésének gondolata.

Bár dr. Gyökössy Endre már ezt megelõzõen - magántanári képesítése megszerzése (1950) és a venia docendi megkapása (1950. november 13.) után - 1951/52-ben is tartott elõadásokat a Theologiai Akadémián azokban a témakörökben, amelyekkel magántanári dolgozatában foglalkozott (pedagógia, pszichológia, valláspszichológia), a 80-as években pedig végzett lelkészek számára lelkigondozói szemináriumokat is szervezett, a teológus ifjúság szisztematikus képzése e tekintetben csak dr. Pálhegyi Ferenc vezetése alatt valósulhatott meg újra, mégpedig az 1990/91 tanévtõl kezdve.
Dr. Pálhegyi Ferenc az Akadémia Tanári Karának új tagjaként (1990. augusztus 29-tõl) és a Pedagógiai és Pszichológiai Tanszék tanáraként kérte, hogy a felvételi vizsga alkalmával a Budapesti Theologiai Akadémiára felvételizõk mindegyikével folytathasson alkalmassági beszélgetést pszichológiai és pedagógiai szempontból. Miután a Tanári Kar 1991. február 8-i ülésén jóváhagyólag tudomásul vette dr. Pálhegyi javaslatát, kialakult egy máig is érvényben levõ rendszer, amely a felvételi vizsga alkalmával kiegészíti a tárgyi tudás mérését.

A pszichológiai ismeretek átadása mellett a Tanszék a beszédtechnika fejlesztését is szorgalmazta, aminek következtében a Theologiai Akadémián az 1991/92 tanévtõl kezdõdõen a Pedagógiai és Pszichológiai Tanszék felügyelete alatt beszédtechnikai oktatásra is sor került. Dr. Pálhegyi Ferenc és munkatársai (dr. Füzessyné Kiss Judit, dr. Gyökössy Endre, dr. Ritoók Magda, Vassné dr. Kovács Emõke, dr. Veres Sándor) az Akadémia nappali tagozatos hallgatóinak oktatása mellett a katechétaképzésben és az egyházi missziói munkások képzésében is részt vettek.

Miután 1991 õszétõl dr. Gyökössy Endre egészségi állapota miatt nem tudott tovább oktatói munkát vállalni, 1992. decemberében pedig dr. Pálhegyi Ferencnek tanszékvezetõi állást ajánlott a Gyógypedagógiai és Tanárképzõ Fõiskola (1993. május 15-tõl), egy éves szünet következett a Pedagógiai és Pszichológiai Tanszék nappali tagozatos munkájában. Ezt követõen akkor történt mérvadó változás, amikor a Kar 1994. június 21-én kinevezte adjunktusnak dr. Németh Dávidot és 4 évre megbízta a tanszék vezetésével.
Dr. Németh Dávid tanári mûködése alatt a Pedagógiai és Pszichológiai Tanszék kifejezetten Valláspedagógiai és Pasztorálpszichológiai Tanszékké formálódott át, melynek nyomán a Kari Tanács a tanszék nevét is megváltoztatta (1996. február 12).
A tanszék azóta külföldi kapcsolatokkal gazdagodott. Nyugat-európai egyetemekkel együttmûködve 1996-ban blokk-szeminárium-sorozat indult a valláspedagógia tárgykörében, amin belül a Kar hallgatóinak olyan neves szakemberek adtak elõ, mint Klaus Wegenast (Bern), Gottfried Adam és Robert Schelander (Bécs), Friedrich Schweitzer (Tübingen) és Werner Ritter (Bayreuth) professzorok.
A Valláspedagógiai és Pasztorálpszichológiai Tanszék kutatói munkakapcsolatot vett fel és ápol Bécs, Graz, München és Wuppertal gyakorlati teológiai mûhelyeivel. A közös kutatás hangsúlyos témái: „Vallás és vallásosság”, a „Gyerek-bibliák” és a „Börtönpasztoráció”. A tanszéken folyó kutatómunka eredményeképpen két publikáció látott napvilágot: Németh Dávid/Kaszó Gyula (Szerk.): Vallásdidaktikai szöveggyûjtemény, Budapest 2001, valamint: Németh Dávid: Hit és nevelés, Budapest 2002.

Nagy elõrelépés történt a vallástanárképzés terén is. Megtörtént a nappali tagozatos és kiegészítõ vallástanárképzés akkreditációja (1998).  Ez a képzési program a bécsi egyetemmel együttmûködve és az ott használt tanterv alapján készült el.
A sokrétû munka, ami a lelkészképzés és a vallástanárképzés tekintetében a tanszékre hárul, indokolttá tette egy új munkatárs alkalmazását. A 2004/05 tanévtõl a tanszéken tanársegéd is tevékenykedik Kaszó Gyula személyében.