(A konferencia hanganyaga a beszámoló végén letölthető/meghallgatható. Fotók: Füle Tamás)
A Károli Hittudományi Kara, a Dunamelléki Református Egyházkerület és a Doktorok Kollégiuma Gyakorlati Teológiai Szekciója egy konferencia megszervezésével emlékezett Ravasz László száz éve kiadott A gyülekezeti igehirdetés elmélete című korszakalkotó és azóta is meghatározó homiletikai tankönyvére. A Hittudományi Kar ún. kisdísztermében egy szék sem maradt szabadon (a 110-ből) a kezdésre, a későn érkezőknek már csak az ablakpárkányon maradt egy kis hely. A konferencia nem titkolt célja az volt, hogy a teológus ifjúság számára kedvet csináljon az évszázados mű elolvasásához. Ezért lebonyolításában rövid előadások követték egymást és igyekeztek a mű értékeit előbb átfogóan majd pedig egy 1943-ban elmondott Ravasz László prédikáció meghallgatása után a homiletikai részleteket is bemutatni.
{slider=A konferenciáról készült részletes beszámoló itt olvasható}Előbb Kozma Zsolt emeritus professzor, aki Kolozsvárról érkezett 
közénk, beszélt a mű megszületésének körülményeiről. Többek között felhívta a figyelmet a következőkre is: „Ravasz a teológia elvégzése után, egy év múlva, 1905-ben németországi tanulmányútra megy, amely többszörösen is meghatározó volt későbbi életalakulására nézve. Véglegessé vált, hogy a filozófia és teológia közül az utóbbi útjain indul el, s itt kötelezte el magát a homiletikának. Alkalma volt arra, hogy a német gyakorlati szakirodalom tudományos értékét szembesítse a magyarral. A berlini hatást mutatja az is, hogy a Bevezetés a gyakorlati theologiába magántanári dolgozatban, főleg pedig a Homiletikában részletesen foglalkozik a német szakirodalommal s csak rövid mondatokat szán magyar református elődei és kortársai munkásságának.”
„Fél mű, de nem fél munka" – mondta Szabó István püspök a következő előadásban arra, hogy Ravasz László nem írt hasonló tudományos művet a gyülekezeti igehirdetés gyakorlatáról, bár szeretett volna. A dunamelléki püspök dicsérte elődje higgadt, az örökkévaló dolgokra fókuszáló teológiai látását, munkájának biblikus megalapozottságát s igyekezetét, hogy felhívja a figyelmet az igehirdetés alkalmi jellegére, s az élőbeszéd fontosságára. „Érdemes attól tanulni prédikálni, aki tudott" – mondta a Zsinat lelkészi elnöke, aki saját bevallása szerint nyaranta alaposan áttanulmányozza a könyv egy-egy nagyobb fejezetét. „Fontos és tiszta megállapításai minden gyakorló igehirdető elé tükröt tartanak" – tette hozzá.
Fekete Károly tiszántúli püspök, homiletika professzor méltatta a szerző
pedagógiai tudatosságát, didaktikai apparátusát, tudományos kritikai szemléletmódját, gyakorlatias logikáját, emellett a könyv pszichológiai, valamint teológiai-filozófiai ismeretelméleti megalapozottságát, rendszertani beágyazottságát és nyelvi tisztaságát. Ugyanakkor megjegyezte: „Nem hibátlan a félezer oldalas mű, korának egyoldalú antropológiai meghatározottságából nem tudott kitörni. De példaértékű, hogy szerzője – már püspökként – milyen alázattal fogadta a nála fiatalabb Czeglédy Sándor kritikáját."
A következő előadó, Dr. Boross Gézáné, volt tanítványa mesélt Ravasz Lászlóról, mint tanárról és emberről. Beszámolt, hogy még ma sem tudja, hogyan került bele 1956-ban a Ravasz féle homiletikai szemináriumba, mert köztudott volt, hogy Ravasz nem foglalkozik nőkkel. Mégis elfogadta őt, s tiszta útmutatásai és következetes kritikái nagyon sokat segítettek a formálódó teológusnemzedéknek a prédikálás megtanulásában és későbbi szolgálatukban.
A család részéről Bibó István, Ravasz László unokája emlékezett vissza. Előadásában beszélt arról, hogy a nagypapa a hétköznapi életben is nagyon választékosan, szépen és egyértelműen beszélt. Fiatal kora miatt nem volt lehetősége arra, hogy szószéken is hallgassa Ravasz Lászlót, de az unokák nagy örömmel vettek részt a családi áhítatokon. A hallgatóságot harsány kacajra késztette az előadó azon humoros megjegyzése is, miszerint a konferencia szempontjából ő maga hiába vett részt a saját esküvőjén a 60-as években, mert Ravasz László az eredeti tervekhez képest 3 nappal az esküvői igehirdetési szolgálatát mégis lemondta (politikai kontextus miatt), azaz nem volt lehetősége arra, hogy felnőttként halhassa őt prédikálni.
A szünetet követően Ravasz László A szeretet két oldala című prédikációját hallgatta meg a nagyszámú hallgatóság. Döbbent csönd kísérte a prédikációhallgatás mind a 16 percét, s visszajelzések alapján többen is megjegyezték, „szeretnék én ilyen röviden és mégis hatásosan beszélni a szeretetről egyszer.”
Ezt követően Kun Mária tanárnő és lelkipásztor asszony vetette össze a Ravasz László prédikációs gyakorlatát és elméletét, ahol a formai szempontok alapján mutatta be, hogy mindazt, amiről a Homiletika tankönyvben olvashatunk, a prédikációk olvasásakor/hallgatásakor kristálytisztán meg is valósul.
Kádár Ferenc, lelkipásztor, homiletika tanár Ravasz László prófétai
igehirdetés elméletét mutatta be a könyv alapján. Ahogy szólt: „az átadandó tartalom, ismeret szempontjából állítja modellként elénk a könyv a prófétaságot. Ravasz az érthetőséget teszi itt a középpontba. Ezt írja: „nemcsak azt jelenti a prófétaság, hogy világosan szóljon az igehirdető, hanem azt is, hogy úgy szóljon, hogy megértsék. A próféták tragikuma sohasem az volt, hogy nem értették meg az emberek – ez csak a professzorok tragikuma –, hanem az, hogy nem akarták megérteni. Amit a próféták mondottak koruknak, az nagyon egyszerű, világos, de nagyon kemény beszéd volt. Megértette azt mindenki, s épen azért omlott ki annyi prófétavér, mert nagyon is megértették” (Ravasz: Homiletika 262.).
Steinbach József püspök, homiletika tanár arról beszélt, hogy Ravasz László hatásának titka: a képek ereje. Ahogy fogalmazott „A gondolat érzéki formát a nyelvben ölt, vagyis ez az érzéki forma a stílus kérdése, amelynek, éppen érzékisége folytán már eleve „képi” funkciója van. A gondolat jelentése a kifejező közegben, a nyelvben és ennek használatában, a stílusban érzéki síkba öltözik. A stílus „problematikája” éppen az, hogy akkor beszélhetünk helyes stílusról, ha a gondolat pontos jelentése legyőzi a kifejező közeg jelentését. Minden alkotás győzelem. A gondolatnak meg kell hódítania a szavak anyagát, ki kell szívnia minden erejét, hogy a gondolat ereje legyen nyilvánvalóvá.”
Végezetül pedig Literáty Zoltán, a konferencia szervezője zárta
előadásával a tartalmas délelőttöt. Előadásának címe: A hatás, mint homiletikai szervező erő. Több idézetet is kiválasztott, melyek alapján számos oldalról igyekezett bemutatni, hogy Ravasz László értékelméleti homiletikai gondolkodásában a prédikáció valós célja nem az igaz és nem a szép, azaz nem a logika és az esztétika, hanem a hatás. „…a hallgatóság lelkében az igehirdetés által valamelyes változás menjen végbe, mert ha prédikáció után is épen olyan a lélek és világ, mint előtte, akkor egészen felesleges dolog prédikálni, hisz nagyon sok mulatságosabb dolog van, mint ez.” (Ravasz: Homiletika, 281.) S hogy miben áll az igehirdetés hatása axiológiai értelemben? „…az igehirdetésnek (…) annyi hatása van, amennyi hiányt tud pótolni.” (Ravasz: Homiletika, 256.)
A szervezők az elhangzott előadások és Ravasz Homiletikájának különböző válogatott részeiből egy kiadványt szeretnének megjelentetni még az idei esztendőben.
Az előadások hanganyagai:
{/slider}
