Meghívó Földváryné dr. Kiss Réka habilitációjára

A KRE Hittudományi Karának Hittudományi Doktori és Habilitációs Tanácsa tisztelettel meghívja Önt Földváryné dr. Kiss Réka habilitációjára.

Kihirdetésre került az Új Nemzeti Kiválóság Program

Az Új Nemzeti Kiválóság Program 2018/19-es kiírásaiban a Károli Gáspár Református Egyetem is bekerült a támogatott intézmények közé.

Károlis hallgatói fotózás – felhívás

Kipróbálná magát egy igazi fotózáson?
Az elmúlt években több hallgatói fotózást tartottunk, amelyet idén tavasszal szeretnénk újra megrendezni.

Gyász: Elhunyt Dr. Herczeg Pál

Rövid és hirtelen betegség nyomán Dr. Herczeg Pál professor ermeritus életének 78. évében hazatért Teremtő Urához.

HTK-s siker az OTDK-n

2017. április 11-13. között került megrendezésre a  XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) Társadalomtudományi Szekció ülése Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Karán.

BUDAPEST ÖSZTÖNDÍJ PROGRAM

 

Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala pályázatot hirdet, melynek célja, hogy

  • a pályázatot elnyerő felsőoktatási képzésben résztvevő ösztöndíjasok betekintést nyerjenek a Fővárosi Önkormányzat tevékenységébe, megismerjék a helyi közigazgatás rendszerét;
  • a diplomamunka megírásához biztosított szakmai anyagok, kutatási és konzultációs lehetőségekkel járuljon hozzá a felsőoktatásban megszerzett elméleti tudás gyakorlatban történő alkalmazásához.

A Program időtartama 10 hónap, a Program kezdési időpontja: 2015. szeptember, keresztféléves képzés esetén 2016. február.
 
Az ösztöndíj mértéke: bruttó 50.000 Ft/hó/fő
Jelentkezési határidő: 2015. április 30.
A részvétel feltételeiről a lenti „pályázati kiírásban” lehet tájékozódni, illetve az alábbi dokumentumok szükségesek még a pályázatban való részvételhez.
 
Pályázati kiírás – Budapest Ösztöndíj Program
Pályázati adatlap
Szakdolgozati témakörök – Budapest Ösztöndíj Program
Nyilatkozat


Károlis sikerek a Szép magyar beszéd versenyen

Az Esztergomban 2015. április 24-én megrendezett, Kazinczyról elnevezett Szép magyar beszéd versenyének 43. országos döntőjén hallgatóink kiváló eredményeket értek el: Nagy Roland (történelem MA szakos hallgató) Kazinczy-érmet szerzett, Naszák Szilvia (magyartanár – magyar mint idegen nyelv tanára MA szakos hallgató) pedig különdíjat nyert.

A hallgatók felkészítő tanára Dr. Sólyom Réka (Magyar Nyelvtudományi Tanszék).

A versenyről az esztergomi televízió is beszámolt filmösszefoglalóban, illetve cikkben:

http://www.rtve.hu/index.php/component/k2/item/8950-heti-hirosszefoglalo (03:10 perctől)

http://www.rtve.hu/index.php/component/k2/item/8952-orszagos-kazinczy-dontot-tartottak-esztergomban

Szeretettel gratulálunk az eredményhez!


„250 éves a Dei delitti e delle pene – Konferencia Ceasare Beccariaról“ tudományos konferencia

A Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Jogtörténeti, Jogelméleti és Egyházjogi Tanszéke, az Országos Kriminológiai Intézet és a Magyar Jog- és Államtudományi Társaság közös szervezésében konferenciát tartottak 250 éves a Dei delitti e delle pene – Konferencia Ceasare Beccariaról címmel 2015. április 22-én, 10 órai kezdettel az Országos Kriminológiai Intézetben.

Dr. Törő Csaba, a KRE ÁJK dékánja köszöntőjében üdvözölte a megjelenteket és felkérte Dr. J. Tóth Zoltánt, a KRE ÁJK Jogtörténti, Jogelméleti és Egyházjogi Tanszék tanszékvezető egyetemi docensét, hogy jelentse be, hogy a Dei delitti e delle pene 250 éve történt megjelenése alkalmából a konferencia teljes anyagából kötet készül, ami szeptemberben fog megjelenni.

A konferenciát a KRE Állam- és Jogtudományi Karának oktatója, Prof. Dr. Stipta István nyitotta meg, aki jogtörténetileg átfogó képet adott Beccariáról, műveiről, a korról, amelyben munkálkodott és az őt, valamint művét elismerő számtalan történelmi személyiségről. Többek között kifejtette azt is, hogy 1764 miért olyan fontos mérföldkő a történelemben, Beccaria ekkor adta ki ugyanis a büntetőjogi főművét Dei delitti e delle pene címmel.

Prof. Dr. Mezey Barna, az ELTE rektora Bentham, Howard és Beccaria hármas hatásáról értekezett a büntetés-végrehajtásban, beszélt ugyanakkor a korabeli börtönviszonyokról is, amit a javítással és a társadalomba való visszatéréssel hozott szoros kapcsolatba.

Prof. Dr. Finszter Géza, az NKE RTK, Rendészetelméleti tanszék tanára és az MTA Állam- és Jogtudományi Bizottságának elnökhelyettese a büntetőjog humanizálódásáról beszélt. Meglátása szerint a jó jogalkotás az, ahol megszólal mind a társadalom, a politika és a szakma, megfelel a hasznossági elvnek és mindeközben tartalmazza az értékelveket egyaránt. Véleménye szerint a politikai, társadalmi és szakmai konszenzus hiánya érzékelhető a mai jogalkotói kultúránkból is.

A konferencián a továbbiakban előadást tartott Prof. Dr. Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság volt elnöke, a MJÁT elnöke, Dr. Fejes Zsuzsanna, az NKE KTK dékánhelyettese, MJÁT alelnöke, Dr. Sárik Eszter, az OKRI tudományos munkatársa, Dr. Bolyky Orsolya, az OKRI tudományos munkatársa, Dr. Tóth J. Zoltán, a KRE ÁJK Jogtörténti, Jogelméleti és Egyházjogi Tanszék tanszékvezető egyetemi docense, MJÁT alelnöke, Dr. Deres Petronella, a KRE ÁJK Büntetőjogi, Büntető Eljárásjogi és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék vezetője és Dr. Békés Ádám, a PPKE JÁK Büntető Anyagi, Eljárási és Végrehajtási Jogi tanszék adjunktusa.


Könyvbemutató

Sepsi Enikő Le "théâtre" immobile de János Pilinszky – lu dans l'optique de Mallarmé, Simone Weil et Robert Wilson (Párizs, L'Harmattan, 2014. november) és Pilinszky János mozdulatlan színháza Mallarmé, Simone Weil és Robert Wilson műveinek tükrében (Budapest, L'Harmattan-KRE, Károli Könyvek sorozat, 2015) c. könyvét bemutatja Georges Banu és Visky András a MITEM keretében, 2015. április 25-én 17.30-kor a fesztiválklubban (nézőtéri büfé).
 
További információ: www.mitem.hu
 
A könyv több, eddig kiadatlan, A süket pillantásához fűződő Wilson-dokumentumot, levélrészletet, Ann Wilson  munkajegyzetét is közli (a magyar kiadás Louis Aragon nyílt levelét az akkor már halott Bretonnak címezve A süket pillantása párizsi bemutatója kapcsán, stb.)


Nemzetközi konferenciát tart a Bölcsészettudományi Kar

2015. november 20-21. között kétnapos, angol nyelvű nemzetközi konferenciát tart a BTK Initiation into the Mysteries címmel.  A konferenciát a Bölcsészettudományi Kar A misztika fogalmai és hagyományai az Európai gondolkodásban kutatócsoportja szervezi.
 
A rendezvény elsődleges célja diszkusszió, figyelembe véve a misztika eltérő hagyományait az európai eszmetörténetben. A konferencia a keresztény tradíción túl valamennyi olyan területet felöleli, ahol a misztikába való bevezetés fogalma szerepet játszik.
 
A konferencia munkanyelve angol. A beérkezett absztraktból konferenciakötetet tervezünk megjelentetni angol nyelven a L’Harmattan France-Hongrie Kiadó gondozásában.
 
Az absztraktok és az önéletrajzok leadási határideje: 2015. május 15.
Beküldési cím: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
A konferencia angol nyelvű, részletes felhívása itt érhető el.