Egyháztörténeti Tanszék

Tanszékvezető:
Dr. Horváth Erzsébet, docens

Oktatók:
Dr. Lányi Gábor, adjunktus

Oktatott tárgyak: különbözõ korok magyar egyháztörténelme, a magyar keresztyénség története, különös tekintettel a magyar protestantizmus történetére, egyetemes egyháztörténet, egyházjog, ekkleziasztika, egyházszociológia, latin

Az Egyháztörténeti Tanszék története
A Budapesti Református Theologiai Akadémia alapítása utáni két tanévben (1856/57 és 1857/58) Tatai Sándor (1803-1873), a teológia második rendes professzora adta elő az egyháztörténetet. Ekkor az egyháztörténet oktatása még magába foglalta az Ó- és Újszövetségi bibliai kortörténet oktatását is. Az eredetileg Kecskeméten latint, görögöt, németet, számtant, mértant és természettant tanító Tatai a két éves pesti kitérő után újra Kecskemétre tért vissza teológiát és filozófiát tanítani.

Tatai távozása után a főiskolai választmány Filó Lajost (1828-1905), korábban ugyancsak kecskeméti tanárt, majd kopácsi lelkipásztort hívta meg az egyháztörténeti tanszékre. Filó Lajos két éves pesti professzorkodására széleskörű olvasottsága és a primer források komoly tanulmányozása nyomta rá bélyegét.

A két, két évig oktató professzort Farkas József követte, aki 1860-tól 1908-ig, tehát csaknem fél évszázadon át látta el az egyháztörténet tanszék vezetését. A „szabadelvű” Farkas a teológia egyik legnépszerűbb professzorává lett, amiben segíthette az is, hogy méltatói bölcs és melegszívű emberként írják le őt. K. A. Hase jénai professzor munkája nyomán adta ki kétkötetes Egyháztörténelmét (Pest, 1865-67), illetve A pesti református egyház 101 éves története című munkájában a pesti reformátusság küzdelmes múltjának állított emléket.

1909-ben Farkas József örökébe Pruzsinszky Pál (1862-1926) lépett, aki 1906-től a filozófia professzora volt a Theologiai Akadémián. A halk szavú és mélyhitű Pruzsinszkyt - a genfi és montpellier-i teológiai karok díszdoktorát - nemcsak a liberalizmus optimizmusa, hanem Kálvin János küzdelmes élete is magával ragadta. A nagy reformátor leveleinek hatása alatt győződött meg arról, hogy sokan másféleképpen vélekednének róla ha mélyebben megismerkedhetnének vele. Ez vezette arra, hogy Kálvin ifjúkori leveleit magyar nyelvre fordítsa, illetve hogy monográfiát szenteljen neki amelynek oldalain a genfi reformátor nemcsak úgy jelenik meg mint lelkipásztor, mint közügyekben jártas vezető vagy mint teológus, hanem úgyis mint mindennapi ember.

Az 1922-23-as külföldi tanulmányútja alatt Pruzsinszkyt Csürös István (1870-1947), a Budapesti Református Főgimnázium vallástanára helyettesítette, aki Pruzsinszky halála után két évig (1926-1928) munkálkodott mint az egyháztörténet helyettes tanára. Csürös István Szabó Aladár ébredési mozgalmának aktív résztvevője volt, mint az Ébresztő című lap alapítója és hat éven át szerkesztője. Értékes munkát végzett az ifjúság evangélizálásában.

1928-tól Csekey Sándor (1896-1956) töltötte be az egyháztörténeti tanszék vezetését. A két évet (1920-1922) Edinburghben tanuló Csekey mint az amsterdami Szabad Egyetem első magyar ösztöndíjas hallgatója lett a „történelmi kálvinizmus” elkötelezett híve és Sebestyén Jenő legközelebbi munkatársa. Csekey 1933-tól 1948-ig a Ráday Könyvtár, 1944 és 1947 között pedig magának az egész Theologiai Akadémiának az igazgatójaként is munkálkodott. 1956. február 11-én hosszas betegeskedés után halt meg.

Csekey Sándor halála után a református egyház felső vezetése úgy határozott, hogy az addig egységes egyháztörténeti tanszéket megosztja Esze Tamás és Bucsay Mihály között. Esze Tamás, aki a budapesti teológiai tanulmányok mellett Debrecenben történettudomány szakcsoportban szerzett bölcsészdoktorátust, 1956-57-ben tanított magyar egyháztörténet tantárgyat, alkotmánytant és latin nyelvet a Theologiai Akadémián, mígnem 1958-ban - amikoris a Dunamelléki Református Egyházkerület főgondnokává választották - lemondott tanári tisztéről.

Bucsay Mihály (1912-1988) a sárospataki és debreceni teológiák mellett a hallei egyetem hallgatója volt. Nem pusztán csak lelkészi oklevelét szerezte Debrecenben, hanem a debreceni egyetemen lélektanból, görög és latin nyelv- és irodalomból abszolvált és bölcsészdoktorátust is szerzett, amelyet 1944-ben teológiai doktorátus követett. 1938-1940-ben Bucsay indítványára alakították ki Halleban a Magyar és Délkelet-Európai Egyházi Kutató Állomást, amelynek a vezetője is ő lett, míg az egyetem teológiai karán a magyar reformáció történetének az előadója volt. Hazatérte után a Theologiai Akadémia óraadója (1945-46), majd helyettes tanáraként (1948-1956) munkálkodott. Az 1956-57-ben megosztott egyháztörténeti tanszéken ő az egyetemes, míg Esze Tamás a magyar egyháztörténetet adta elő.

Bucsay Mihály fő kutatási területe a magyarországi reformáció története volt. E téren született kiemelkedő jelentőségű munkája a három szerzőtársával – Bíró Sándorral, Tóth Endrével és Varga Zoltánnal – együtt megjelentetett A magyar református egyház története (Budapest, 1949; reprint Sárospatak, 1995). A magyar reformáció történetének külföldi népszerűsítését látták el Geschichte des Protestantismus in Ungarn (Stuttgart, 1959), illetve Der Protestantismus in Ungarn 1521-1978 (ed. Peter F. Barton, Wien-Köln-Graz: Böhlau Verlag, 1977-1979) című művei, amely utóbbinak részleges magyar fordítása is megjelent A protestantizmus története Magyarországon 1521-1945 (Budapest, 1985) címmel. Bucsay nyugdíjazása után még négy évig (1980-1984) töltötte be a Ráday Kollégium főigazgatói tisztét. Nyugdíjazására készülve már csak az ókor-középkor és a reformáció korát adta elő mind egyetemes és magyar vonatkozásban, míg a 17. századtól kezdve az egyetemes és magyar egyháztörténetet Ladányi Sándor (1937-) tanította, aki 1979 októberétől kapta meg a Budapesti Református Theologiai Akadémia Magyar Egyháztörténeti Tanszékére a rendes tanári kinevezést.

Bucsay Mihály nyugdíjbavonulása után az Egyetemes Egyháztörténeti Tanszékre Zsindely Endre (1929-1986) kapott kinevezést. Így 1980 októberétől már ő oktatta az egyetemes egyháztörténet összes korszakát, míg a Magyar Egyháztörténeti Tanszék feladatait Ladányi Sándor látta el.

Zsindely Endre jogi tanulmányai után iratkozott be a Budapesti Református Theologiai Akadémiára, ahol 1953-ban szerzett diplomát. 3 év múlva a Magyarország utolsó nagy gyermekparalízis járványában Zsindely Endre is megfertőződött. Jóllehet betegsége élete végéig tolószékhez kötötte, svájci gyógykezelése oly mértékű javulást eredményezett, hogy 1961-ben a zürichi egyetemen egyháztörténeti doktorátust is tudott szerezni. Doktorálása után az Egyházak Világtanácsának Bossey-i Ökumenikus Intézetében tanult (1961-1962), majd a schaffhauseni Staatsarchiv-ban végzett egyháztörténeti és magyar irodalomtörténeti kutatómunkát. 1965-től a zürichi egyetem teológiai fakultásán lett az Egyháztörténeti Kutatócsoport tagja; 1974-től pedig a debreceni Közép-Kelet-Európai Reformáció Története Kutató Intézetben munkálkodott kutatóprofesszorként. Zsindely Endre széleskörű ismereteinek és kiváló nyelvtudásának köszönhetően kiemelkedő eredményeket ért el a magyarországi reformáció svájci kapcsolatainak és a svájci reformátorok magyarországi összeköttetéseinek vizsgálatában. 1980. október elsejétől 1986. április 25-én bekövetkezett haláláig látta el hűségesen a Budapesti Református Theologiai Akadémia Egyetemes Egyháztörténeti Tanszékének tanszékvezetői feladatait.

Zsindely Endre halála után a Theologiai Akadémia mindkét egyháztörténeti tanszéke ha szervezetileg nem is egyesült újra, de Ladányi Sándor vezetése alatt működött tovább egészen addig amíg 1993 szeptemberében Tenke Sándor vette át az Egyetemes Egyháztörténeti Tanszék vezetését. Ekkor a korábban önálló tanszékként működő Társadalomtudományi és az Ökumenika tanszékek beleolvadtak az Egyetemes Egyháztörténeti Tanszékbe, aminek eredményeképpen létrejött az Egyetemes Egyháztörténet, Egyházszociológiai és Egyházjogi Tanszék. Az új tanszék látta el az ökumenika történeti részének, illetve az egyházjognak az oktatását is. 2002. június 14-én, Tenke Sándor munkaviszonyának megszüntetése után az Egyetemes Egyháztörténet, Egyházszociológiai és Egyházjogi Tanszék a Magyar Egyháztörténeti Tanszék vezetőjének Ladányi Sándornak a felügyelete alá került. 2005-ben a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának fenntartója a Dunamelléki Református Egyházkerület és a Hittudományi Kar Kari Tanácsa megszüntette a két tanszék különállását és a két tanszéket Egyháztörténeti Tanszék név alatt egyesítette. Az újraegyesült tanszék vezetője Ladányi Sándor lett, aki a magyar egyháztörténet tananyagát adja le, míg az egyetemes egyháztörténet oktatását Horváth Erzsébet végzi, aki ezt a feladatot korábban az Egyetemes Egyháztörténeti, Egyházszociológiai és Egyházjogi Tanszéken is ellátta.

Következő események


Összes esemény

Online tanácsadás 

Diáktanácsadó központ

nyelvvizsgaközpont

 

Sport a Károlin


Nguyen Anasztázia
Gór-Nagy Miklós
Szilágyi Áron
Szabó Gabriella
Deáki Dóra
Szepesi Bertold
Telegdy Ádám
Beviz Barnabás

Youtube