Lázár János miniszter lesz a novemberi Károli Szabadegyetem vendége

November 7-én 18 órakor a Károli Szabadegyetem meghívott vendégével, Lázár János építési és közlekedési miniszterrel beszélget Trócsányi László rektor. Az este folyamán életútinterjú keretében ismerhetik meg az érdeklődők Lázár János szakmai- és karrierútját, életének fontosabb állomásait.

Október 31. – a Reformáció ünnepe

A Reformáció ünnepén és emléknapján, október 31-én világszerte arról emlékeznek meg a keresztyén, protestáns felekezetek, hogy Luther Márton német Ágoston-rendi szerzetes 1517-ben e napon tűzte ki 95 tételét Németországban, a wittenbergi vártemplom kapujára.

Elindult a HIT Talk podcast-sorozat!

A HIT Talk a Hagyomány-Identitás-Történelem református egyháztörténeti konferenciasorozat podcast adása. A koronavírus-járvány miatt idén ősszel sajnos nem lehet megrendezni a HIT 2020-as tanácskozását. Ezért a konferencia szervezői, a KRE Egyház és Társadalom Kutatóintézetének Reformáció Öröksége Műhelye, illetve az Egyetem Hittudományi Karnak Egyháztörténeti Intézete úgy döntött, hogy podcast-sorozattal igyekszik pótolni az alkalmat.

Elhunyt dr. Adorján Gusztáv tiszántúli főgondnok

Ma hajnalban magához hívta Teremtője dr. Adorján Gusztávot, a Zsinati Elnökségi Tanács tagját, a Tiszántúli Református Egyházkerület főgondnokát, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktató Kórház főigazgatóját. Isten 66 évet adott neki. Életét az „Orando et laborando!” – Imádkozva és dolgozva jelszava mentén élte.

Lelki éhség 3.0 - online konferencia

November 12-én, csütörtökön 15.00-19.00-ig online rendezzük meg a KRE-HTK 'Spiritualitás és misszió az egyházban' továbbképzéséhez kapcsolódó, eddig is nagy érdeklődésre számot tartó Lelki éhség  3.0 konferenciát.

Elhunyt Prof. Dr. Ulrich Luz, Egyetemünk díszdoktora

Elhunyt Prof. Dr. Ulrich Luz nyugalmazott berni professzor, Egyetemünk díszdoktora, akit 1996-ban avattunk Egyetemünk díszdoktorává.

„Minden forrás belőled fakad” – Meghívó a Keresztény-Zsidó Tanács konferenciájára

A Keresztény-Zsidó Tanács minden érdeklődőt szeretettel vár „Az európai kultúra zsidó-keresztény gyökerei” című konferenciájára 2019. november 14-én, csütörtökön.

Nyitó istentisztelet a Károli Közösségi Napokon

Nyitó istentisztelettel veszi kezdetét a Károli Közösségi Napok 2019. október 21-én, hétfőn, a budapesti Kálvin téri református templomban.

Kiírásra került a Károli Gáspár Ösztöndíj!

Az ösztöndíjra minden önköltséges hallgatónk jelentkezhet, aki teljes idejű (nappali munkarendű) alapképzésben, osztatlan képzésben vagy mesterképzésben vesz részt és 1. helyen jelölte meg egyetemünket a felvételi eljárásban.

Thoma László Róbert doktori védése

Tisztelettel meghívjuk Thoma László Róbert doktori védésére.

Időpont: 2018. november 26. 13:00 óra

Helyszín: KRE HTK I. emelet 111-es terem (Tóth Kálmán terem)

Közösségi Média

Sport a Károlin

Sport a Károlin

Napi biztatás

nyelvvizsgaközpont

 

Online tanácsadás 

Diáktanácsadó központ