Genesius Egyetemi SzínpadSzent Genesius, Kr.u. 300 körül halt vértanúhalált. Életéről feljegyezték, hogy színészként, egyszer egy olyan darabban készült fellépni, amely a szent keresztséget gúnyolta volna ki Diocletianus császár szórakoztatásaképpen. Csakhogy, az előadás közben, Genesius váratlanul felállt a színpadon, s a császár és a közönség előtt hitet tett az egy igaz Istenről. A császár kínvallatásokkal akarta rávenni pogány áldozatok bemutatására, testét vaskampókkal szaggatták. Ezalatt kiáltotta a következő szavakat: "Nincs más Isten az egy Istenen kívül, akit látnom engedett! Keservesen bánom immár, hogy volt idő, amikor gúnyt űztem az ő szent nevéből, s ilyen későn szegődtem a szolgálatába." Végül lefejezték. ő a színészek és a színházi szakma védőszentje. Komédiásként szokták ábrázolni, amint a színpadon áll, körülötte angyalok. Kriszt László rendező
|
