Fejlesztési terv 2015-2020

A HTK Doktori Iskolájának Fejlesztési Terve a 2015-2020 közötti időszakra:

A doktori iskola működési alapelve abból indul ki, hogy az egyes alprogramokon belüli témahirdetők meghatározott kutatási területen belül dolgoznak, illetve kutató „társakat” keresnek. Ez azt jelenti, hogy az adott témahirdető, témavezető az adott terület minél jobb feltárását tűzte ki célul. Ennek a MAB által előírt doktori iskolai rendszernek a legnagyobb hibája, hogy kizárólag a meglévő oktatói gárdára épít (a doktori iskola oktatóit név szerint fel kell tűntetni a honlapon az akkreditációhoz), amivel csak igen beszűkült lehetőséget hagy a fejlődésre, mind oktatónak, mind doktorandusznak. A doktoranduszok tudásának elmélyítése az adott, illetve az általuk választott speciális témában akkor lehetséges, ha az oktatás, illetve témavezetés teljesen naprakész az adott téma nemzetközi és hazai tudományterületén. A felvázolt és egyben kívánt állapotot úgy lehet elérni, ha a témavezetők nem csupán egyéni próbálkozásaikkal igyekeznek bekapcsolódni és hallgatóikat bekapcsolni a nemzetközi és hazai tudományos vérkeringésbe, ahogyan ez (jó esetben) jelenleg is folyik, hanem ha erre az egyetem szélesebb lehetőséget biztosít, és egyben motiválja is azt. Ezen kívül az oktatási feltételek további modernizációja és bővítése is szükségesnek látszik. A következő konkrét lépések segíthetik elő mindezt:

  • szorosabb együttműködés az egyetem másik két doktori iskolájával a képzés terén
  • bilaterális megállapodások más a hittudomány határterületeit művelő doktori iskolákkal
  • megállapodások külföldi doktori iskolákkal
  • nemzetközi tudományos konferenciák szervezése
  • országos szintű tudományos konferenciák szervezése
  • országos kutató szemináriumok szervezése
  • egyes témákhoz blokkszemináriumra meghívott külföldi előadók (évente)
  • egyes témákhoz blokkszemináriumra meghívott hazai előadók (minden félévben)
  • évente egy kari doktori konferencia (általános, külön tematika nélkül)
  • évente egy egyetemi doktori konferencia (tematikus)
  • könyvtárfejlesztés kutatási területenként
  • doktoranduszok eljuttatása külföldi konferenciákra
  • témavezetők eljuttatása nemzetközi konferenciákra
  • doktoranduszok beszervezése a tudományterületi hazai és nemzetközi társaságokba
  • doktoranduszok publikálásának segítése
  • nyári tudományos tábor szervezése
  • doktori iskola honlapjainak fejlesztése, publikációk, jelentősebb írásbeli dolgozatok feltöltése, a naprakészség állandó biztosítása
  • számítógéppark felújítása, bővítése
  • nemzetközi digitális könyvtár (e-books) és további folyóiratrendszerek (e-journals) elérhetőségének előfizetése

 

A felvázolt konkrét lépések anyagi igényei jóval meghaladják a HDI, sőt a HTK anyagi lehetőségeit, így számos cél megvalósításához pályázatok elnyerése szükséges a következő időszakban.

A HDI témakiírásai közé a jövőben érdemes az Egyház által felvetett szociális (pl. kisebbségi problémák), illetve oktatási (pl. hittan-erkölcstan oktatás) kérdéseket is felvenni, ezáltal is bekapcsolni a hittudományi doktori képzést és kutatást az alkalmazott kutatások (K+F) körébe.