„Együtt a hit útján” konferenciával egybekötött könyvbemutatót rendezett a HTK

Budapest – Egynapos tudományos konferencia keretében mutatták be a Kálvin Kiadó gondozásában megjelent gyülekezetpedagógiai kézikönyvet, az Együtt a hit útján címet viselő kötetet. A Siba Balázs, Szabóné László Lilla és Pángyánszky Ágnes szerkesztésében készült könyv evangélikus és református szerzők kiváló tanulmányait tartalmazza, melyeknek célja, hogy gyakorlati segítséget nyújtson a gyülekezeti szolgálathoz.

„A gyülekezetpedagógia a gyakorlati teológiának régi-új résztudománya. Régi, mert katechetikai tradícióból nőtt ki, és a gyülekezetben folyó tanító-nevelő feladatokat tartja szem előtt, egyszersmind azonban új is, mert e feladatokat a teológiai indíttatásokon túl pedagógiai felelősséggel kívánja tervezni és megvalósítani” – idézett Németh Dávid kötetben szereplő bevezető tanulmányából Fabiny Tamás. Az evangélikus elnök-püspök könyvbemutató előadásában rávilágított, hogy a gyülekezetpedagógia vonatkozásában Magyarországon mérföldkőnek számít ez a kötet, ugyanis a fenti idézet gondolatiságát alapul véve a szerzők tanulmányaikban egyszerre képviselik a biblikus alapállást, ugyanakkor keresik a mai kor tanítási lehetőségeire a korszerű megoldásokat.

Fabiny Tamás rámutatott, hogy a Kálvin Kiadó gondozásában megjelent kötet abból a szempontból is unikális, hogy ökumenikus, hiszen evangélikus és református szerzők tanulmányai erősítik egymást. Az elnök-püspök előadásában bemutatta, hogy az egyház a gyülekezetépítés pedagógiai dimenziója terén honnan érkezik meg korunk nagy kihívásaihoz. E szempont alapján Fabiny Tamás az ószövetségi, majd az újszövetségi tanítói modelleket vázolta, majd a reformáció oktatásra gyakorolt hatásáról beszélt. „Nem véletlenül hívják Jézus követőit tanítványnak. A jézusi tanítvány-mester viszony nem olyan, hogy csak hallgató van és beszélő: Jézus beszélget. A beszélgető egyház modelljét mutatja, és peripatetikus módszerrel, a tanítványokkal életközösséget vállalva adja át a tanítást. A gyülekezetpedagógiában is erre van szükség: az ismeretközlésen túl a Jézussal való kapcsolatot kell fontosnak éreznünk” – mondta az Északi Evangélikus Egyházkerület püspöke.

A könyv vonatkozásában Fabiny Tamás kiemelte, hogy e kötet abból a szempontból is mérvadó, hogy a gyülekezeti oktatásra, a gyülekezetben lehetséges mester-tanítvány viszony átadására fókuszál. Ebből a szempontból is kiemelendő, hogy „a könyv szerzői a krisztusi tanítványságot állítják a kötet középpontjába”. Fabiny Tamás az Együtt a hit útján kötetről elmondta, hogy „felvállalja a biblikus normativitás elvét és a protestáns igényesség örökségét. Az az alapvető küldetés motiválja, hogy minél többen legyenek Jézus elkötelezett tanítványaivá a gyülekezetekben. A kötet minden lapján átsugárzik az az elkötelezettség, amely a mai gyülekezetek számára ezt a programot próbálja fölkínálni.” A kötettel kapcsolatban az evangélikus püspök kiemelte, hogy az elméleti megalapozottság mellett gyakorlati szempontokat is ad, így gyakorlati kézikönyvként és tanulási segédanyagként egyaránt hasznos segítséget is ad a gyülekezetpedagógiai munkához.

Bevezetés a gyülekezetpedagógiába címmel Németh Dávid professzor átfogó előadást tartott a valláspedagógián belül több irányba ágazó gyülekezetpedagógiáról. A Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kar Valláspedagógiai és Pásztorálpszichológiai Tanszékének vezetője beszédében elmondta, hogy az elmúlt évek kutatási felmérései alapján „ma a hitben való növekedést a legtöbb ember gyülekezeti keretben éli meg.” Németh Dávid megállapította, hogy ez azt jelenti, hogy családi és baráti körben egyre kevésbé kerül előtérbe a vallásosság. A gyülekezeti közösség fogalmáról a tanszékvezető professzor megállapította, hogy igaz, hogy kiválasztott közösség, de olyan csoport is, amelyikben mindenki tanítvány, valamint a szeretetközösség határozza meg.
„A gyülekezetpedagógia nem az oktatás tevékenységét tartja elsősorban szem előtt, hanem a tanítvánnyá tétel feladatát” – fogalmazott Németh Dávid, aki rámutatott, hogy a tanítást nem csak az ismeretátadás igényének érzületével, hanem egyúttal a tanító mint tanítvány attitűdjével helyes cselekedni. Ebből a szempontból a beszélgető gyülekezet képét emelte ki a tanszékvezető.

Tanítvánnyá tétel címmel tartott előadásában Szabó Lajos a megszólítottak és megszólítók oldaláról mutatta be jelen korunk gyülekezetépítési kérdéseit. Az Evangélikus Hittudományi Egyetem Gyakorlati Teológiai Tanszékének korábbi tanszékvezető professzora előadásában azt vázolta, hogy miként tudunk Isten országának jelei lenni a mai társadalomban. Ehhez először a vélt és valós elvárásokkal és feltételekkel ismertette meg a jelenlévőket. Az elvárások oldaláról Szabó Lajos kiemelte, hogy a gyülekezetek többségében ma is érzékelhető, hogy mindenképpen létszámbeli növekedést szeretnének. „A kesergő alaphang helyett a szívünk mélyén szeretnénk az evangélikus és református egyházban Magyarországon egy innovatív lelki életérzést elindítani.” A tanítványság koordinátáival kapcsolatban az EHE korábbi rektora elmondta, hogy „Jézus hívását transzformálni kell, le kell fordítani, mai nyelven kell elmondani. Ugyanígy megkerülhetetlen feladat az új evangelizáció valósága.”

A tanítványi identitással kapcsolatban Szabó Lajos kiemelte, hogy a kiválasztottság és elküldés mellett észre kell venni, hogy ez „nem egyszemélyes feladat, nem redukálódik a lelkészre, vagy hittantanárra sem”. Ugyanakkor a professzor figyelmeztetett, hogy ne felejtsük el, minden szolgálatnál „Istené az elsőség.” Szabó Lajos rámutatott, hogy „a tanítványságon át vezet az út a szolgálatba.”

Dani Eszter Érzékenyítés a gyülekezetben címmel tartott előadásán a Pécsi Református Kollégium Nagyharsányi Általános Iskolája példáján keresztül mutatott rá arra, hogy a romboló és elidegenítő előítéletek helyett miként lehet gyümölcsöző a sokszínűség. „Kire és mire szeretnénk érzékenyíteni?” – tette fel a kérdést a a Magyarországi Református Egyház zsinati missziói irodájának vezetője, aki megállapította, hogy elsősorban „a gyülekezetek missziói elhívására.” Ehhez viszont arra van szükség, hogy a hívők felismerjék, hogy ők azok a kiválasztottak, akiket Isten elhívott, gyülekezeti közösséggé formált. „Minden társadalom a saját kultúrájából fakadóan feszültségben él az Isten országával. Az Isten országának tanúivá kell válnunk abban a világban, amiben élünk. Ez pedig nemcsak a lelkészre, hanem minden gyülekezeti tagra vonatkozik” – hangsúlyozta Dani Eszter. Az irodavezető rámutatott, hogy nem érzékenyítő kampányok hatására indul meg, sokkal inkább Jézus követéséből ered, hogy érzékennyé válunk a peremen élők felé”.

A gyülekezetpedagógiai konferencia délutáni alkalmán szekcióbeszélgetések formájában dolgozták fel a jelenlévők az Együtt a hit útján – korcsoportokra és tematikus fejezetekre bontott – kötet tartalmát.

Együtt a hit útján – Gyülekezetpedagógiai kézikönyv
Szerkesztette: Siba Balázs, Szabóné László Lilla, Pángyánszky Ágnes
Kálvin Kiadó, 2019
A kötetbe ezen az oldalon lehet belelapozni.

Forrás: evangelikus.hu

Közösségi Média

Sport a Károlin

Sport a Károlin

Napi biztatás

nyelvvizsgaközpont

 

Online tanácsadás 

Diáktanácsadó központ