Az erdélyi kereszténység száz évéről tanácskoztak

Kereken száz éve, hogy véget ért az első világháború. Az eltelt évszázadban nem csak a társadalmat, hanem az egyházat is számos kihívás érte Kelet-Közép Európában.

A Babeş–Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző Kara, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kara, valamint a Református Közéleti és Kulturális Alapítvány volt a szervezője annak a kétnapos nagyszabású konferenciának, amely Egyház és társadalom az elmúlt száz évben 1918–2018 címmel zajlott Kolozsváron 2018. június 7-8-án.  

A megnyitón a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) főépületének dísztermében - a plenáris előadások előtt - egyházi méltóságok és oktatók köszöntötték a rendezvény hazai és magyarországi résztvevőit, kifejezve meggyőződésüket, hogy a politikai centenárium évében szükség van az ilyen párbeszédre akkor is, ha mindenben a felek nem tudnak egyetérteni. A kereszténység fennmaradása érdekében elengedhetetlen az összefogás – hangsúlyozták. A tanácskozást kezdeményező Református Tanárképző Kar dékánja, Lukács Olga köszöntőjében kiemelte, hogy a BBTE keretében a négy történelmi egyház kifejezte hajlandóságát a párbeszédre.

Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület  református püspöke arra emlékeztetett, hogy tíz éve elkezdett, majd abbamaradt folyamat újraélesztésével próbálkoznak most, hogy a tudomány révén folytatnak eszmecserét. Hangsúlyozta: szerinte nem lehet úgy élni, hogy ne tudjuk, mit gondol a mellettünk élő közösség.

Andrei kolozsvári ortodox érsek a keresztény egységet hozta fel elsődleges feladatnak és felidézte gyermekkorát, amikor az iskolában a román és magyar tagozat esetében az ökuménia jegyeit lehetett tapasztalni. Călin Ioan Bot görögkatolikus vikárius hitét fejezte ki az egyház jövőjében, és ennek a konferenciának a tanulságaiban. Bálint-Benczédi Ferenc unitárius püspök azt hangsúlyozta, hogy most jó alkalom kínálkozik megvitatni azt, hogy merre haladjon tovább a keresztény Európa. – Arra van szükség, hogy az egyház lépjen ki a templom falai közül, amihez erő és bűnbánat kell – mutatott rá. Veres Stelian plébániai kormányzó Márton Áron szavait idézte, amelyek szerint nem turisták vagyunk ezen a Földön, hanem feladatot teljesítünk. – Az utóbbi száz évben bőven volt okunk bánatra, de a remény – ha az nem olcsó optimizmus – mindennapi kenyerünknek tekintendő – fogalmazott a kormányzó.

A házigazdák nevében Soós Anna, a BBTE rektorhelyettese hangsúlyozta, hogy fejlődni csak a múlt ismeretében lehet, ehhez pedig megvannak a feltételek. Reméli, az előadások segítenek felismerni a száz év alatt elkövetett hibákat, és ezért megértéshozó konferenciát kívánt. Prof. Dr. Kocsev Miklós, a társszervező Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának dékánja felhívással fordult a résztvevőkhöz: tudjunk és merjünk visszatekinteni, egymással beszélve próbáljunk meg szót érteni a szebb, tisztább jövőnkért. A különböző történelmi izmusok  (nacionalizmus, fasizmus, kommunizmus, globalizmus) szorításában ami nem politikai, azt nem kell átpolitizálni, és előtérbe kell helyezni az egyéni felelősséget: ami rajtam múlik, azt a jövő nemzedékéért teszem – mondta a dékán.

Prof. Dr. Kocsev Miklós

Prof. Dr. Kocsev Miklós

A tanácskozás másnapján szekcióelőadások hangzottak el, ahol KRE HTK több oktatója is előadást tartott.

Dr. Lányi Gábor a Szigetszentmiklósi Református Egyházközség 1950-es évekbeli életét mutatta be előadásában, az állami politika és a társadalmi változások gyülekezet szintjén tett hatásait vizsgálva. Beszélt az 1933-as egyházi törvényről, az egyházvezetés önkényes és törvénytelen lépéseiről, kisebb gyülekezeti ügyekkel szemléltetve a nagy változások lecsapódását.

Földváryné Dr. Kiss Réka a református egyház 20. századi megújulási törekvéseiről beszélt. Bemutatta a magyarországi reformátusok körében végbement változásokat, a társadalmi, politikai, kulturális feszültségeket, a társadalmi mobilitás hatásait, az első világháború mentalitásformáló hatását, kitérve a paraszti és nemesi közösségek helyzetére.

A konferenciát Dr. Makkai Béla, a KRE BTK oktatója zárta Az 1918-as impériumváltás és a külhoni (fiumei, szlavóniai, bukovinai és regáti) református misszióegyházak című előadásával.

Az eseményről készült képgaléria itt nézhető meg.

Képek forrása: Református Közéleti és Kulturális Alapítvány Facebook oldala

Cikk forrása: szabadsag.ro

 

Következő események


Közösségi Média

Sport a Károlin

Sport a Károlin

Napi biztatás

nyelvvizsgaközpont

 

Online tanácsadás 

Diáktanácsadó központ