Gyász: Elhunyt Dr. Herczeg Pál

Rövid és hirtelen betegség nyomán Dr. Herczeg Pál professor ermeritus életének 78. évében hazatért Teremtő Urához.

Életéért, szolgálatáért az Ácsi Református Egyházközség templomában gyászistentiszteleten adnak hálát 2017. május 12-én, pénteken 15.00 órakor.

Heczeg Pál 1939. június 26-án született Győrben. Teológiai tanulmányait 1957-ben kezdte meg a Budapesti Református Teológiai Akadémián, kevesebb mint egy évvel azután, hogy bátyja hősi halált halt teológusként az 56-os forradalom során. Körmendi segédlelkészsége idején, 1963-ban szerezte meg lelkészi diplomáját. 1964-ben kötött házasságot Németh Mária Piroskával, közös életüket Isten két gyermekkel áldotta meg. 1964 és 1988 között Lábatlan lelkipásztora volt. 1982-ben szerzett teológiai doktorátust „Krisztológiai irányzatok a páli levelekben” című disszertációjával. 1985-től óraadó a Budapesti Református Teológiai Akadémia Bibliai Teológiai és Vallástörténeti Tanszékén, majd 1988-ban átvette a tanszék vezetését, amit 2008-ig látott el, 1999-től már mint egyetemi tanár. 2009-től professor emeritusként segítette a Kar munkáját. 1997-2004 között óraadóként a (Rév)komáromi Kálvin János Teológiai Akadémián, majd Selye János Egyetemen is tevékenykedett.

Munkássága elismeréséül 1988-ban Lábatlan település Pro Urbe díjjal tüntette ki, 2007-ben megkapta a Károli Gáspár Református Egyetem Rektorának Elismerő Oklevelét, 2012-ben a Károli Gáspár díjat vehette át az Emberi Erőforrások miniszterétől, illetve a Pro Pannonia Reformata kitüntetést a Dunántúli Református Egyházkerülettől, 2015-ben pedig a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet tiszteletbeli professzori címet adományozott Herczeg Pálnak.

Herczeg Pál, vagy ahogyan minden diák és kolléga is hívta őt a kezdetektől, Pali Bácsi, köztiszteletben álló és közkedvelt személyiség volt a Teológián. Kedves, közvetlen természete, ugyanakkor elkötelezettsége és a hit elveihez való ragaszkodása mindenki számára példaadó volt. Tudományos munkássága a tanszéki oktatási segédletek (jegyzetek) megújítása mellett főként a krisztológia területére koncentrált (Krisztusról és az egyházról szólok. Kálvin kiadó, Budapest, 2006.), de mindenki számára ismert Az Újszövetség története (Budai Gergely anyagának felhasználásával) három kiadása, és az Érted is, amit olvasol? (Budapest, 1991) bibliaismereti hittankönyve.
Tanításával, lelkipásztori szolgálatának tapasztalataival lelkésznemzedékek számára adott irányt és útmutatást.

Húsvét után a feltámadott Krisztusba vetett hitünkkel búcsúzunk Tőle: „Mert ha élünk, az Úrnak élünk; ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Azért akár éljünk, akár haljunk, az Úréi vagyunk. Mert azért halt meg és támadott fel és elevenedett meg Krisztus, hogy mind holtakon mind élőkön uralkodjék.” (Róma 14,8-9)

A Régió TV Esztergom 2012-ben készített egy portré filmet Dr. Herczeg Pál életéről, lelkészi és tudományos munkájáról. Az 50 perces filmet itt lehet megtekinteni.

Emléke legyen áldott!

Következő események


Közösségi Média

Sport a Károlin

Sport a Károlin

Napi biztatás

nyelvvizsgaközpont

 

Online tanácsadás 

Diáktanácsadó központ