Kárpát-medencei Protestáns Teológus Találkozó

2016. április 8-10 között kerül megrendezésre Budapesten a KRE HTK HÖK szervezésében a Kárpát-medencei Protestáns Teológus Találkozó

a Dunamelléki Református Egyházkerület Székházának II. emeleti Dísztermében, valamint a Baár-Madas Református Gimnázium épületeiben. 
A rendezvény címe: Virtualitás és valóság. A találkozó célja a leendő lelkésznemzedék tagjaival közösen elgondolkodni az online tér nyújtotta lehetőségek és veszélyek kapcsán adódó dilemma vonatkozásában. 
Az esemény Istentisztelettel kezdődik és Úrvacsorás Istentisztelettel zárul. A program nyitó előadását a Dunamelléki Református Egyházkerület Székházának nagy dísztermében Dr. habil Fábri György, az Északi Evangélikus Egyházkerület világi elnöke, az ELTE dékánhelyettese fogja tartani „Esély a virtualitásban – remény a valóságban?” címmel. 
 
A KRE HTK HÖK nagy hálával tekint mindazok támogatására, akik ennek a komplex, szakmai programot, sport versenyeket, közösségépítő, szabadidős és lelki alkalmakat is magába foglaló rendezvény megvalósulásáért segítettek bennünket. Bízunk abban, hogy ez a közel 130 főt fogadó rendezvény örömteli és emlékezetes marad mind a szervezők, mind a résztvevők számára.

Következő események


Közösségi Média

Sport a Károlin

Sport a Károlin

Napi biztatás

nyelvvizsgaközpont

 

Online tanácsadás 

Diáktanácsadó központ