Ösztöndíj-lehetőségek

 

Károli Ösztöndíj

A Károli Ösztöndíj célja, hogy támogassuk az első helyen hozzánk jelentkező tehetséges és önköltséges képzésben részt vevő hallgatókat, akik Egyetemünk polgáraivá válnak. Az ösztöndíjra minden első éves, önköltséges hallgatónk jelentkezhet, aki teljes idejű (nappali munkarendű) alapképzésben, mesterképzésben vagy osztatlan képzésben vesz részt és első helyen jelölte meg Egyetemünket.
Az ösztöndíjat a hallgatók a 2018/2019-es tanévben két alkalommal – félévenként – pályázhatják meg. Az ösztöndíj egy tanulmányi félév (5 hónap) időtartamára adható és akár az önköltség 75%-át is fedezheti.
Számunkra fontos, hogy az Egyetem anyagi támogatással is biztosítsa, hogy a rászorulók se maradjanak ki a felsőoktatásból. 2012-ben az adó 1%-ának felajánlásából befolyt összeget teljes egészében a Károli Ösztöndíj alapba fektettük be. A 2012/2013-as tanévben összesen 10 millió forintot osztottunk szét hallgatóink között, a 2013/2014-es tanévben közel 13 millió forintot, a 2014/2015-ös tanévben 14,5 millió forintot, a 2015/2016-os tanévben több mint 15 millió forintot, 2016/17. tanévben pedig több mint 14 millió forintot.

 

Károli Kiválósági Ösztöndíj

Ösztöndíjunkkal azokat a nappali munkarendben, Egyetemünket első helyen megjelölt, első éves alapképzésben vagy osztatlan mesterképzésben részt vevő hallgatóinkat jutalmazzuk, akik előkelő helyezést értek el valamely középiskolai versenyen.

 

Eötvös Károly Ösztöndíj

Az Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara lehetőséget biztosít az alapképzési és osztatlan mesterképzési szakjaira nappali és levelező munkarendben első helyen jelentkező, felvételi pontszámaik alapján kiemelkedő teljesítményt nyújtó hallgatóinak a tanulmányokkal kapcsolatos költségek csökkentésére az Eötvös Károly Ösztöndíj program keretében.

 

További információ ösztöndíjainkról: http://www.kre.hu/portal/index.php/osztondijak.html