Károli Ösztöndíj

A Károli Ösztöndíj célja, hogy támogassuk az 1. helyen hozzánk jelentkező tehetséges és önköltséges képzésben részt vevő hallgatókat, akik egyetemünk polgáraivá válnak.
 
Az ösztöndíjra minden elsőéves, önköltséges hallgatónk jelentkezhet, aki teljes idejű (nappali munkarendű) alapképzésben, osztatlan képzésben vagy mesterképzésben vesz részt és 1. helyen jelölte meg egyetemünket. Az ösztöndíjat a hallgatók a 2016/2017-es tanévben két alkalommal (a félévek elején) pályázhatják meg. Az ösztöndíj egy tanulmányi félév (5 hónap) időtartamára adható és akár az önköltség 75%-át is fedezheti. Az ösztöndíj folyósításának feltétele 45, 75 vagy 105 óra tartamú önkéntes munka elvégzése.
 
2012-ben az adó 1%-ának felajánlásából befolyt összeget teljes egészében a Károli Ösztöndíj alapba fektettük be. A 2012/2013- as tanévben összesen 10 millió forintot osztottunk szét hallgatóink között, a 2013/2014-es tanévben közel 13 millió forintot, a 2014/2015-ös tanévben 14,5 millió forintot, a 2015/2016-os tanévben pedig több mint 15 millió forintot.

Az Ösztöndíj összege:

-          az önköltség 75%-a
-          az önköltség 50%-a
-          az önköltség 25%-a