Történettudományi Intézet

A Történelemtudományi Doktori Iskola önálló weboldala

Az intézet önálló weboldala


A Károli Gáspár Református Egyetem Történettudományi Intézete a BA és az MA-képzésben, valamint a Doktori Iskola pályázatában kronologikus és tematikus rendben foglalkozik a történeti kérdésekkel. A BTK egyik legnagyobb létszámú intézete a következő tanszékekből áll: Ókortörténeti és Történeti Segédtudományi; Medievisztika; Koraújkori Gazdaság- és Művelődéstörténeti; Új- és Jelenkori Egyetemes Történeti; valamint Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszék. Elsődleges célunk az, hogy az egyetemi küldetésnek megfelelően olyan ismereteket nyújtsunk, amelyek a történelem szakos végzettséget igénylő életpálya választását szolgálják. Kiemelt fontosságúnak tartjuk a református középiskolákkal és közgyűjteményekkel való kapcsolattartást. Jelenlegi specializációink főként az egyház- és vallástörténet, a művelődéstörténet, a különböző politikai és társadalmi rendszerek hadtörténeti és konfliktustörténeteire koncentrálnak. Intézeti folyóiratunk, az Orpheus Noster, valamint a különböző szakmai rendezvényeink (előadás, műhelytanácskozás, konferencia) a hallgatóinknak és más intézmények munkatársainak is lehetőséget kínálnak a tudományos nyilvánosságban való részvételre. Feladatunknak tekintjük az Intézet külföldi kapcsolatainak ápolását, bővítését.


 Bővebb információkat a Doktori Iskola önálló weboldalán talál.


 Bővebb információkat az intézet önálló weboldalán talál.




Intézetvezető:
Dr. habil. Ö. Kovács József
egyetemi docens
Email: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Telefon: +36 (1) 483 2875


Intézeti ügyintézők: Gergely Noémi, Kovács Mónika
Telefon: +36 (1 )483 2875
Email:  Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. ; Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
 
Ókortörténeti és Történeti Segédtudományi Tanszék oktatói

Dr. Sárközy Miklós

Tanszékvezető,
egyetemi docens

Dr. Grynaeus András

egyetemi adjunktus

Dr. habil. Fábián Zoltán

egyetemi docens

Dr. habil. Fehér Bence

egyetemi docens 

Dr. Imregh Monika

egyetemi adjunktus 

Dr. Kocsisné dr. Csízy Katalin

egyetemi adjunktus

Rajhona Flóra

tudományos munkatárs

Turcsán-Tóth Zsuzsanna

tanársegéd

Mester Zsolt

megbízott előadó

 
 
Medievisztika Tanszék oktatói

Dr. habil. F. Romhányi Beatrix

Tanszékvezető,
egyetemi docens

Dr. Bubnó Hedvig

egyetemi adjunktus

Dr. Gálffy László

egyetemi docens

Dr. Hidán Csaba László

egyetemi adjunktus

Dr. Várady Zoltán

főiskolai tanár


Koraújkori Gazdaság- és Művelődéstörténeti Tanszék oktatói

Dr. habil. Kurucz György

Tanszékvezető, egyetemi docens

Prof. Dr. Csoma Zsigmond

kutatóprofesszor

Dr. Dusnoki József

egyetemi adjunktus

Mészáros Márta

tanársegéd

Dr. Nagy Zsombor

egyetemi docens

Dr. habil. Papp Sándor

egyetemi docens

Szilasi Alex

tanársegéd

 
 

Új- és Jelenkori Egyetemes Történeti Tanszék oktatói

Dr. Makkai Béla

Tanszékvezető, egyetemi docens

Drs. Csoóri-Bányai Réka

egyetemi tanársegéd

Drs. Kovács Dávid

egyetemi tanársegéd

Dr. habil. Ö. Kovács József

egyetemi docens

Prof. dr. Kun Miklós

egyetemi tanár (a Kremlinológiai
Intézet vezetője)

Dr. habil. Popély Gyula

egyetemi tanár

Dr. habil. Semsey Viktória

egyetemi adjunktus

  

Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszék oktatói

Prof. dr. Szakály Sándor 

Tanszékvezető, egyetemi tanár

Dr. Balaton Petra

egyetemi adjunktus

Prof. dr. Belényi Gyula

egyetemi tanár

Dr. Bognár Zalán

egyetemi docens

Prof. dr. Gergely András

egyetemi tanár

 

Képzéseink

Alapképzés:

időtartama: 6 félév

végzettség: történelem alapszakos bölcsész

Az alapképzésben (BA) a hallgatók az előadásokon és szemináriumokon a történelem kutatásához, oktatásához szükséges alapozó ismereteket sajátítanak el, valamint kronológikus és tematikus rendszerben ismerkednek meg a modern történettudomány legfontosabb kérdéseivel és módszereivel a magyar és az egyetemes történelem témaköreiben meghirdetett kurzusokon keresztül. Történelem szakon major és minor képzés is van.

A későbbi tanulmányi céloktól függően 50 kredit értékben választható második, minor szak (tanárképzésre készülőknek kötelező) vagy specializáció. A szakunkon felvehető specializációk (nem mindegyik indul minden évben):

•    Had- és fegyvertörténet
•    Környezet és társadalom
•    Politikai rendszerek
•    Vallás- és egyháztörténet

A  tanárszakra készülő hallgatóknak el kell végezniük 10 kredit értékben pedagógiai és pszichológiai alapozó tárgyakat is.

Az alapképzés végén az oklevél megszerzésének feltétele legalább 180 kredit megszerzése, egy záródolgozat elkészítése és egy sikeres komprehenzív vizsga.

Mesterképzés:

időtartama: 4, illetve 5 félév
végzettség:  - okleveles történész
                     - okleveles történelemtanár

A mesterképzés (MA) célja az alapképzésre építve történészek, illetve történelemtanárok képzése.

A diszciplináris szakon választható szakirányok a következők:
•    Politikai rendszerek – katonai konfliktusok
•    Történeti ökológia – környezet régészet
•    Vallás-, egyház- és művelődéstörténet

A diszciplináris történelem MA-n a diploma megszerzésének feltétele legalább 120 kredit teljesítése, egy szakdolgozat benyújtása és megvédése, valamint a záróvizsga sikeres letétele.
A történelemtanár MA-n a diploma megszerzésének feltétele abszolutórium, összefüggő tanári gyakorlat (C típusú gyakorlat) teljesítése valamely partneriskolában, portfolió benyújtása, mely tartalmazza az összefüggő gyakorlat dokumentációját, egy szakzáró dolgozatot az egyik, és egy évfolyamdolgozatot a másik tanárszakból, valamint egy komplex szakzáró vizsga.

Címszűrő 

Tételek # 
# Cikk címe

Copyright © 2010

Károli Gáspár Református Egyetem

Minden jog fenntartva.

ELÉRHETŐSÉGEINK:

1088 Budapest, Reviczky u. 4.

1461 Budapest, Pf.: 75.

Telefon: +36(1) 483 28 50

Fax: +36(1) 483 29 05

Intézményünk országos- és nemzetközi

hálózati kapcsolatát a NIF program biztosítja.