Az MA képzésbe a egyetemünk hallgatói is az állami felvételi eljárás keretében kerülnek be. Egyetemünkön lehetőség van MA diszciplináris és MA történelem tanári szakok közül választani.
Az új képzési rendszer, a kisebb létszámú évfolyamokkal lehetővé teszi, hogy fokozottabb figyelmet kapnak hallgatóink. A képzésben a kontakt órák mel¬lett tervezett gyakorlati foglalkozások különösen alkalmasak lesznek az egyéni érdek¬lő¬dés, kutatói predesztináltság támogatása, a külső kutatóhelyekkel, levéltárakkal történő kapcsolatok egyéni kiépítésére
Mindkét MA szak kimeneteli követelménye két darab államilag elismert közép fokú „C” tipusú nyelvvizsga.
Az MA diszciplináris képzés specializációi:
• Gazdaság-, társadalom- és népességtörténet,
• Politikai rendszerek, katonai konfliktusok,
• Vallás-, egyház- és művelődéstörténet.
A három speciális program mindegyikének képzésének – természetesen szűkebb spektrumban és kisebb merítésben – megvan a megfelelője az alapképzésben. A választott szakismeretek már az új alapképzésben is kiemelt fontosságot kaptak a korábbi egyetemi képzéshez képest. Az indítandó speciális programok mind tematikusak, csak a tanári képzésben tervezzük a kronologikus felosztás preferálását. Az új képzési rend¬szerben kiemelt szerepet kap a források önálló feldolgozása, több lesz a szeminárium. Az eddigi képzésben nem válhatott el a diszciplináris képzés a tanári munkához szükséges általános történelmi ismeretek megalapozásától, a kiemelt képességű és a kutatói munkára alkalmas hallgatók speciális felkészítése csak konzultációk, szakdolgozati szemináriumok során valósulhatott meg. Az új rendszer kimeneti követelményeiben a hallgatónak a választott speciális program felső szinten kiképzett kutatójaként kell megfelelnie az előírt nyelvi és szakterületi követelményeknek.
A történelem szak által beindított speciális programok célja az egyetemen eddig is foly¬tatott kutató munka (OTDK dolgozatok, magas színtű diplomadolgozatok, könyvki¬adás és tudományos konferenciák) tematizálása és a nemzetközi kutatásba való bekap¬csolása. Egyetemünknek akkreditált történész doktori iskolája egyelőre nincs, de az új kép¬zési tervnek megfelelő doktori iskola szervezése, előkészítése folyamatban van. A leendő doktori képzés célja, hogy a MA Speciális Programjainak diszciplináris ismereteit tovább fejlesszék a doktoranduszok. Tehetséges hallgatóink közül többen már más egyetemek doktori isko¬láiba felvételt nyertek és többen sikeresen abszolváltak és megvédték doktori disszertációjukat. Jelenleg a karunk végzett történész hallgatói az ELTE, a Pécsi Egyetem, a Szegedi Egyetem és a CEU doktori iskolájának hallgatói, illetve jelentős számban a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem doktori iskolájában végzik tanulmányaikat.