Pályázat - Diákok a tudományért szakalapítvány

Diákok a tudományért szakalapítvány 

A Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány kiírta a Diákok a tudományért pályázatot 2010. október 12-i határidővel a felsőoktatásban dokumentáltan eredményes tudományos vagy művészi tevékenységet felmutató, magyarországi egyetemen vagy főiskolán, nappali tagozatos graduális tanulmányaikat végző, illetve rendkívül indokolt esetben esti, levelező és távoktatási formában tanuló egyetemisták és főiskolások részére.

 

Célja: a felsőoktatásban kiemelkedő tudományos teljesítményt elért fiatalok alkotó, tudományos tevékenységének segítése.
Pályázatokat kizárólag a már eredményekkel (TDK-konferenciákon és más szakmai fórumokon elnyert díjakkal, tudományos publikációkkal, megvalósult egyéb alkotásokkal stb.) dokumentált (1) egyéni hallgatói kutatómunka, valamint (2) az ahhoz kapcsolódó bel- és külföldi konferenciákon való aktív részvétel forintköltségeinek (részvételi díj, utazás, szállás) fedezésére, (3) továbbá kivételes esetben OTDT tevékenységhez kapcsolódó publikációk megjelentetésének támogatására fogadunk el.
(A szakalapítvány szerény anyagi lehetőségei miatt az egy pályázónak nyújtott összeg csak kivételes esetben haladhatja meg a 100 000 Ft összeghatárt. Az ezen összeghatárt is figyelembe vevő költségvetés intézményi infrastruktúra-támogatást nem tartalmazhat.)
Pályázati támogatásban részesülhetnek: (1) a felsőoktatásban dokumentáltan eredményes tudományos vagy művészi tevékenységet felmutató, magyarországi egyetemen vagy főiskolán, nappali tagozatos graduális tanulmányaikat végző, illetve (2) rendkívül indokolt esetben esti, levelező és távoktatási formában tanuló egyetemisták és főiskolások. Előnyben részesülnek az első egyetemi vagy főiskolai diplomájukat szerző fiatalok, továbbá a Pro Scientia Aranyérmesek. Ez utóbbiak kedvezménye, hogy a végzést, illetve az érem elnyerését követő naptári évben is kaphatnak pályázati támogatást.
A pályázati anyagnak tartalmaznia kell:
1. A kitöltött pályázati űrlapokat, bennük a kért mellékleteket, két példányban;
2. a kutatási vagy művészeti tevékenység gyakorlására vonatkozó terv rövid (legalább 1, legfeljebb 3 oldal terjedelmű) összefoglalását,
3. részletes költségtervet,
4. a pályázó szakmai életrajzát (az űrlapon is pontosan megjelölve a szakot/szakokat és az évfolyamot, amelyre a pályázat benyújtásakor jár a hallgató),
5. a tudományos vagy művészi előéletére vonatkozó publikációs, illetve szereplési jegyzéket és a munkásságot reprezentáló nyomtatásban megjelent kiadványok - legalább első oldalának - másolatát,
6. két tanára által írott ajánlást,
7. korábbi szakalapítványi támogatás esetén annak ideje, összege és rendeltetése feltüntetését, valamint
8. amennyiben konferencia-részvételre kér támogatást, annak dokumentumait (előadása vagy posztere kivonatát, a fogadási készségről szóló nyilatkozatot, a konferencia meghívóját, stb.), valamint a munkanyelv ismeretének szintjére utaló nyelvvizsga-bizonyítványának másolatát.
Visszamenőleges támogatást az alapítvány nem nyújt. továbbá a támogatás elnyerésétől két éven belül nem fogad be új pályázatot.


A szakkuratórium csak a http://www.prof.iif.hu/prc honlapról letölthető, vagy a Pro Cultura Alapítványnál beszerezhető pályázati segédlet alapján készült pályázatokat fogadja el.
A pályázat benyújtásának határideje: 2010. március 30. és október 12.
Az elbírálást májusban és novemberben végezzük el.

ÁLTALÁNOS PÁLYÁZATI FELTÉTELEK

 

valamennyi szakalapítvány felhívásához

Pályázatot csak alapítványi pályázati űrlapon, a szükséges mellékletekkel kiegészítve fogadunk el. Az űrlapok fénymásolhatók - a "Kollégiumokért" szakalapítványét kivéve - egységesek, minden szakalapítványi pályázathoz felhasználhatók, fénymásolhatók. Egyéni űrlapot kell kitölteni ha egy, kollektívet ha egynél több személy, csoport, intézmény pályázik. Pályázati űrlap igényelhető személyesen a Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány titkárságán, (DOMUS Vendégház 1146 Budapest, Abonyi u. 10.), illetve postai úton nagyalakú, (A4-es)felbélyegzett válaszboríték küldésével.

A felhívásokat az INTERNETEN http://www.prof.iif.hu/prc alatt is közzétesszük, ahonnan a szükséges pályázati űrlapok is letölthetők.
A teljes pályázati anyagot beleértve az olvashatóan kitöltött, aláírt űrlapot is
2 példányban, külön-külön összetűzve kell benyújtani; postai úton, vagy személyesen a titkárságon, legkésőbb a beadási határidő napján.Az űrlap jobb felső sarkába be kell írni a megpályázott szakalapítvány nevét. Amennyiben a formális feltételek nem teljesülnek, a pályázat automatikusan kizáródik. Pályázati anyagok megőrzése, illetve visszaadása nem áll módunkban. Pályázatot, vagy annak utólagos kiegészítését a határidő lejárta után nem fogadunk el.

A korábban már támogatásban részesített pályázók újabb pályázatot csak akkor nyújthatnak be, ha elszámolási (beszámolási) kötelezettségüknek eleget tettek. A fentiekkel kapcsolatban érdeklődni lehet az alapítvány titkárságán személyesen, vagy a 343-3913, 343-9706 számú telefonon hétfőtől csütörtökig 10-15 óráig, pénteken 10-12 óráig.


Következő események


Összes esemény

Nyelvvizsgaközpont

Sport a Károlin

Sport a Károlin

Youtube