Részismeret megszerzésére irányuló képzés (német nyelv és irodalom)

A Károli Gáspár Református Egyetem felvételt hirdet részismereti képzésre német szakterületen azoknak a némettanári, illetve német diszciplináris mesterképzésre jelentkezni szándékozó hallgatójelölteknek a számára, akik nem rendelkeznek német szakos főiskolai szintű vagy egyetemi szintű végzettséggel, illetve a bolognai rendszerű képzés germanisztika fő-, illetve mellékszakos alapképzési követelményeinek a teljesítését igazoló oklevéllel. (Pl. egy némettanár mesterképzésre jelentkezni szándékozó hallgatójelölt angol szakos tanári oklevéllel rendelkezik.) A részismereti képzés célja, hogy a tanári vagy diszciplináris mesterképzésre jelentkezni szándékozó hallgatójelöltek megszerezzék a mesterképzésre való jelentkezéshez szükséges 50 kreditértékű előképezettséget. (Lásd: alap- és mesterképzési szakok képzési és kimeneti követelményeiről szóló 15/2006. (IV. 3.) OM rendelet 4. számú melléklete.) Részismeretek megszerzése érdekében folytatott képzésre az vehető fel, aki az alap-, illetve mesterképzésben, régi típusú főiskolai, illetve egyetemi képzésben végzettséget és szakképzettséget tanúsító oklevelet szerzett. A részismereti képzés megszerzésének ideje alatt a pályázónak nem lehet a Károli Gáspár Református Egyetemen hallgatói jogviszonya.

Figyelem! A részismereti képzés elvégzését követően egyszakos tanárképzésre csak az jelentkezhet, akinek vagy főiskolai szintű pedagógus végzettsége, vagy pedig egyetemi szintű végzettsége van.

A 2 féléves képzés levelező tagozaton, szombati napokon, reggel 9 és 18 óra között zajlik.


A költségtérítés díja a 2015/16. tanévben: 100 000 Ft/félév (= 25 kredit).


Jelentkezés: online jelentkezési lapon, amely itt érhető el.

A jelentkezés határideje a 2015 szeptemberében induló képzésre: 2015. augusztus 23.

Felvételi vizsga vagy beszélgetés nincsen, a hallgatói jogviszony a beiratkozással jön létre. A jelentkezés elfogadásáról és az iratkozás időpontjáról a pályázót szeptember 10-ig írásban értesítjük.

Amennyiben a hallgató korábban már végzett részleges szakos tanulmányokat, kérvényezheti az elvégzett tárgyak kreditátvitellel történő beszámítását.

A felsőoktatási intézmény a megszerzett ismeretekről, kreditértékről igazolást állít ki. A részismeretei képzésre vonatkozó szabályozás a KRE Tanulmányi és Vizsgaszabályzatának 32 §-ában található. Az egyes szakok részismereti képzésre kidolgozott mintatantervei a Bölcsészettudományi Kar honlapján a „Mintatantervek” menüpont alatt érhetők el. A német részismereti képzés mintatanterve az Oktatás - Mintatantervek menüpont alatt megtekinthető.

Figyelem! A képzés csak a megfelelő számú jelentkező esetében indul!

Bővebb információért az egyes szakok részismereti képzés-felelőseihez lehet fordulni:

Német Nyelv és Irodalom Tanszék: Nagy Alexandra tanszéki adminisztrátor (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.); Dr. Ritz Szilvia képzésfelelős (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.).

Levelezési cím: Nagy Alexandra, Német és Holland Nyelvű Kultúrák Intézete, Német Nyelv és Irodalom Tanszék, Károli Gáspár Református Egyetem, 1088 Budapest, Reviczky u. 4.

Következő események


Összes esemény

Nyelvvizsgaközpont

Sport a Károlin

Sport a Károlin

Youtube