Tanulmányi Osztály ügyfélfogadása

Tisztelt Hallgató!

Tájékoztatom, hogy a Tanulmányi Osztály 2018. március 16-án (péntek) és március 30-án (péntek), illetve április 2-án (hétfő) zárva tart.

Záróvizsgára való jelentkezés végső határideje: 2018. március 19. (hétfő). Ezen a napon ügyfélszolgálatunk mindhárom helyszínén nyitva tart az alábbiak szerint:
     • Dózsa György út 25–27. szám alatti egyetemi épületben: 9–12 óráig,
     • Pszichológia Intézetben: 9–11 óra és 12–15 óra között,
     • Reviczky utcai épületünkben: 9–12 óra és 13–15 óra között.


Felhívom figyelmét, hogy a Pszichológiai Intézetben 2018. március 21-én, szerdán zárva tartunk.

Továbbá a szakdolgozatok leadásának utolsó napján, 2018. április 3-án (kedd) is nyitva tartunk az alábbi helyszíneken:
     • Dózsa György út 25–27. szám alatti egyetemi épületben: 9–12 óráig,
     • Reviczky utcai épületünkben: 9–12 óra és 13–15 óra között.

A tavaszi szünet alatt (2018. március 26-29. között) a Pszichológia Intézetben és a Dózsa György út 25–27. szám alatti egyetemi épületben ZÁRVA tartunk. Reviczky utcai épületünkben a megszokott nyitva tartással várjuk a hallgatókat.

Tanulmányi Osztály

Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

Napi jegyzet a Kossuth-on

Egyesített Bibliaolvasó

Nyelvvizsgaközpont

Közösségi Média

Sport a Károlin

Sport a Károlin