Hallgatói tehetséggondozás szakmai műhelyeinek támogatása a 2016/17-es tanévben

A KRE BTK a Benda Kálmán Szakkollégium képzésének 2017 őszi indulását készítettük elő a szakmai műhelyek támogatásával ebben a tanévben. Kapcsolódó célunk a szakkönyvállomány fejlesztése volt és külföldi kutatókkal való találkozás, mentori beszélgetések az Irish Easter Rising című konferencián. Ehhez elnyertük a Nemzeti Tehetség Program támogatását (NTP-FKT-M-16-0009).

A KRE BTK-n a Benda Kálmán Szakkollégium tehetséggondozó munkáját előkészítendő segítettük a tudományos diákköri műhelyek munkáját a sikeres témavezetők megbízásával. A műhelyben végzett munkájukon felül azt is kértük tőlük, hogy a 2017 tavaszán megrendezett OTDK-konferenciák díjazott pályamunkáit segítsék publikációvá érlelni a díjazott hallgatóknak. Ennek közbülső állomásaként 2017. május 17-én délelőtt a tudományos műhelyek workshopját, délután hallgatói prezentációkat szerveztünk a Károli Bölcsész Tehetségnapon.

Továbbá az ír kultúra és történelem iránt érdeklődő hallgatók számára lehetőséget biztosítottunk nemzetközi kutatói eszmecserékbe való bekapcsolódásra az Irish Easter Rising Conference: Rebels, Heroes and Terrorists - From Rising to Reconciliation című konferencián.


Eseménynaptár:
     -    2016. szeptember 2-án Rebels, Heroes and Terrorists From Rising to Reconciliation című konferencián
          hallgatói részvétel, tutori konzultációk.
     -    2016 tavaszán Benda Kálmán Szakkollégiumot előkészítő szakmai műhelyek támogatása irodalom és
          kultúratudományi, művészettudományi, nyelvtudományi, filozófia és vallástudományi, pszichológiai,
          tanárképző, történettudományi területeken. Ennek keretében 13 OTDK-díjazott pályamunka további
          gondozása, publikációra való előkészítése.
     -    2017. május 17-én Károli Bölcsész Tehetségnapot szerveztünk a tudományos diákköri műhelyek
          workshopjaival és az OTDK-n sikeresen szerepelt hallgatók szakmai előadásaival.

Következő események


Összes esemény

Nyelvvizsgaközpont

Sport a Károlin

Sport a Károlin

Youtube