Szociális Ösztöndíj és Alaptámogatás 2016/2017/1. őszi félév

Rendszeres szociális támogatásra pályázatot csak magyar állami (rész)ösztöndíjas / államilag támogatott teljes idejű (nappali munkarendos), felsőoktatási szakképzésben, alap- és mesterképzésben, illetve egységes, osztatlan képzésben, valamint doktori képzésben részt vevő hallgató adhat be. Pályázni csak kitöltött és a hallgató által aláírt adatlappal, illetve a hallgató szociális helyzetét igazoló dokumentumok, igazolások benyújtásával lehet. Jövedelemigazolást, munkáltatói igazolást, testvér iskolalátogatási igazolását eredetben kell benyújtani, és ezen igazolások nem lehetnek 3 hónapnál régebbiek. Házassági-, születési-, halotti anyakönyvi kivonatok, lakásbérleti szerződések másolata elegendő. Amennyiben a pályázathoz eredeti dokumentumok kerülnek benyújtásra, azok kiadására nincsen lehetőség.
Alaptámogatást csak azok az első alkalommal államilag támogatott teljes idejű (nappali munkarendos) felsőfokú szakképzésben, alapképzésben, mesterképzésben, egységes, osztatlan képzésben hallgatói jogviszonyt létesítő hallgatók igényelhetik első bejelentkezésük alkalmával, akikre az adatlapon található kategóriák bármelyike vonatkozik: fogyatékossággal élő vagy egészségi állapota miatt rászorult, halmozottan hátrányos helyzetű, családfenntartó, nagycsaládos, árva, hátrányos helyzetű, gyámsága nagykorúsága miatt szűnt meg, félárva.

A pályázati adatlap benyújtása kötelező, hiánya a pályázat érvénytelenségét és elutasítását vonja maga után.


LEADÁSI HATÁRIDŐ: 2016. SZEPTEMBER 5-20. 16:00 ÓRA (KEDD)


A pályázatok mindhárom irodában (D25, Reviczky utca, Bécsi út) leadhatóak, ügyfélszolgálati idő alatt, SZEMÉLYESEN (Portán leadott pályázatokat nem áll módunkban elbírálni).
Az ügyfélszolgálati idő az egyetem honlapján megtalálható.

A határidő után leadott pályázatok nem kerülnek elbírálásra!

A leadási határidőn túl hiánypótlásra nincsen lehetőség, a Hallgatói Önkormányzat és a Szociális Bizottság a rendelkezésre álló iratok alapján fog eljárni a pályázatok elbírálása során.

A Hallgatói Önkormányzat a pályázó által megadott személyes adatokat az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény rendelkezései alapján bizalmasan kezeli.


BTK - Pályázat rendszeres szociális támogatáshoz 2016-17. őszi félév

Adatlap rendszeres szociális pályázathoz 2016/17 őszi félév

Alaptámogatás 2016/17/I. őszi félév

Következő események


Összes esemény

Napi biztatás

Napi jegyzet a Kossuth-on

Egyesített Bibliaolvasó

Nyelvvizsgaközpont

Közösségi Média

Sport a Károlin

Sport a Károlin