Nemzeti Tehetség Program

A Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kara az elmúlt években számos alkalommal valósíthatta meg tehetséggondozó programjait a Nemzeti Tehetség Program keretében.

A 2015/16-os tanévben két sikeres projektet zártunk „A szél fúj, ahová akar” (NTP-FKTM15) és „Workshop for Creative Student Research in English and American Studies”  (NTP-HHTDK-15) című programokkal. A két projektbe több mint 100 hallgató és 15 szakember kapcsolódott be.

„A szél fúj, ahová akar” c. projekt több intézet bevonásával valósult meg, a szakmai műhelytalálkozókat és vendégoktatói előadásokat felölelő rendezvénysorozat öt alprogramból állt. A „Vallás és művészet” alprogramba elsősorban olyan hallgatói tervek kerültek, amelyek a különféle vallások és egyes művészeti ágak kapcsolatait keresték. Az alprogram másik résztvevői Szabadbölcsészet Tanszék hallgatói voltak, akik tehetséggondozó táborban vettek rész Bakonybélben, s ahol a hallgatók a Pannon Csillagdát is felkeresték, szakszerű csillagászati előadást hallgattak meg asztronómustól és nappali és éjjeli távcsöves megfigyelésben is részt vettek. A Pszichológiai Tehetségműhely keretében négy demonstrátor dolgozott, akik rendszere konzultációt folytattak témavezetőikkel. A Német és Holland Nyelvű Kultúrák Intézetének hallgatói „A kultúra újraolvasásának formái” összefoglaló címen végeztek kutatásokat egy-egy „újraolvasás” történeti-narratívaelméleti, irodalom- és kultúratudományi vonatkozásait szem előtt tartva.

„Amerre a vizek folynak – Történelem, identitás, narratíva” címmel, a Történettudományi Intézet és a Keleti Nyelvek és Kultúrák Intézete is bekapcsolódott a programba. A hallgatók tehetségnapon mutatták be érdemes kutatási eredményeiket.

A Magyar Nyelvtudományi Tanszék és a Társadalom- és Kommunikációtudományi Intézet alkotta az 5. alprogramot, ahol a hallgatóknak tehetségnapon nyílt lehetőségük bemutatni kutatási területüket, például roma tanulók nyelvi attitűdjeinek vizsgálata, fogalmi integráció vizsgálata egy blog szövegében.

A „Workshop for Creative Student Research in English and American Studies” program

A program elsődleges célja az volt, hogy – a Nemzeti Tehetség Program szellemében – úgy segítse az Intézetben folyó rendszeres TDK munkát, hogy a tehetséges hallgatók részt vehessenek az intézeti kutató munkában is. A gyakorlatban ez a hallgatók és oktatók intenzívebb együttműködését, a diákok konferencia szervezésben való részvételét, konferenciákon való szereplését jelentette. A pályázat legfőbb kézzelfogható eredménye az 59 diák szerzőt szerepeltető „This Is Just to Say” c. kötet. A pályázatban megfogalmazott céljainkat sikerült elérni: nemcsak havonta, de a második félévben már kéthetente találkozott a Creative Workshop csapata. A diák kötet összeállítása és szerkesztése ösztönzőleg hatott a hallgatókra, a részt vevő szerzők létszáma várakozáson felül magas (59 fő). Demonstrátoraink kitűnő munkát végeztek. A nagyváradi konferencián hallgatóinkat dicséretben részesítették. A kiegészítő tevékenységként szervezett diák kiállítás sok látogatót vonzott és sok helyen fogjuk még bemutatni. Reméljük, a diák kötetnek is széles körű olvasó közönsége lesz. A pályázati támogatás lehetővé tette öt diákunknak, hogy részt vegyenek és előadást tartsanak két nemzetközi konferencián, három hallgatónk demonstrátorként segíthette az Anglisztika Intézet munkáját és megjelenhetett a diákok által szerkesztett, kreatív és tudományos írásokat egyaránt tartalmazó „This Is Just to Say” című kötet. Ezek a lehetőségek arra ösztönözték hallgatóinkat, hogy eleinte havi, később kétheti rendszerességgel találkozzon a Creative Workshop, A pályázati program erősítette a diákok és tanárok közötti együttműködést is.

A programok megvalósulását az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Nemzeti Tehetség Programja támogatta.

Következő események


Napi biztatás

Napi jegyzet a Kossuth-on

Egyesített Bibliaolvasó

Nyelvvizsgaközpont

Közösségi Média

Sport a Károlin

Sport a Károlin