A Gazdasági Igazgatóság tájékoztatása hallgatói pénzügyekkel kapcsolatosan

2017/2018 évváltással kapcsolatos pénzügyi tájékoztató.
Az ünnepi nyitva tartás miatti Neptun pénzügyi változások:
A KRE Pénzügyi csoportja 2017.12.23. és 2018.01.01. között ZÁRVA tart.

Pro Scientia Aranyérem kitüntetést kapott a BTK hallgatója

Hornos Dániel, a KRE BTK japanológia mesterszakos hallgatója Pro Scientia Aranyérem kitüntetésben részesült a humántudományi területen nyújtott kimagasló teljesítményéért.

Az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) által adományozott Pro Scientia Aranyérem kitüntetésben részesülhet az a fiatal, aki tanulmányai során és az általa választott szakmai területen kiemelkedő teljesítményt nyújtott, és arról pályamunkák, előadások vagy irodalmi, művészeti és tudományos alkotások formájában számot adott. Az Aranyérem tehát hallgatói összteljesítményt ismer el.

A díjátadó ünnepségre a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében került sor november 20-án Balogh Zoltán, az Emberi Erőforrások minisztere és Lovász László, az MTA elnöke részvételével, valamint köszöntő beszédével.

Tanulmányi Osztály-Ügyfélszolgálat a vizsgaidőszakban!

Tisztelt Hallgató!

Ezúton tájékoztatom, hogy a Pszichológiai Intézetbe (1037 Budapest, Bécsi út 324., V. épület.) kihelyezett ügyfélszolgálatunk a 2017/2018. tanév I. félévben 2017. december 13-án, szerdán tart nyitva utoljára.

A Dózsa György út 25-27. szám alatti épületben a vizsgaidőszak alatt (2017. december 18. és 2018. február 03. között) rövidített nyitvatartási idővel várjuk hallgatóinkat.
Az ügyfélfogadás napja a vizsgaidőszak alatt minden esetben szerda 9-12 óra.

Szakdolgozati témabejelentő lap leadása: 2017. december 13.

Tájékoztatom, hogy az alábbi képzésben résztvevő hallgatóknak 2017. december 13-ig kell leadni a szakdolgozathoz, illetve a portfólióhoz tartozó kapcsolódó dolgozat témabejelentő és igazoló lapját:
    •  2 féléves szakirányú továbbképzés I. (aktív) félévében vannak,
    •  4 féléves szakirányú továbbképzésben a III. félév (aktív) félévben vannak,
    •  11 féléves osztatlan tanári mesterképzésben: IX. félév szorgalmi időszakának vége

Central Europe from an American Perspective

You are kindly invited to the conference entitled Central Europe from an American Perspective within the framework of Károli North America Days 2017 to be held at the Faculty of Humanities of Károli Gáspár University on November 22, 2017. from 4 PM to 7 PM (address: 1146 Budapest, Dózsa György út 25-27, 2nd floor, room 237).

Luther und die Reformation im Spiegel der deutschsprachigen Literatur des 18., 19. und 20. Jahrhunderts

Időpont: 2017. november 23-25.
Helyszín: Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar, Buda Béla terem (Díszterem)
1088 Budapest, Reviczky u. 4.

KRE BTK 2017/2018/1. féléves szakmai és tudományos ösztöndíj: pályázati eredmények

KRE BTK 2017/2018/1. féléves szakmai és tudományos ösztöndíj: pályázati eredmények

"Változik, el nem enyészik” - műfaji metamorfózisok a kortárs regényben konferencia

A KRE BTK Közép-európai regény kutatócsoportja 2017. november 9-én és 10-én tartja negyedik nemzetközi konferenciáját. Az idei téma a hagyományos írásmódok (napló, útirajz, életrajz) és regényformák (nevelődési, történelmi, bűnügyi, kaland-, művész-, esszéregény… stb.) megváltozása és továbbélése a kortárs közép-európai regényben. Az előadások azt vizsgálják, hol tartanak ma a századokon át folyamatosan változó reprezentációs lehetőségek, mennyiben folytatják és alakítják át a regény műfajait ahhoz, hogy napjainkban is aktuálisak maradhassanak.
A konferenciát Emmanuel Bouju, a Rennes-i Egyetem és a Harvard Egyetem „Europe on Credit” kutatócsoportja professzorának angol nyelvű előadása nyitja:

Művészettörténeti konferencia

Művészettörténeti konferenciát rendez az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Károli Gáspár Református Egyetem Művészettörténet Tanszéke 2017. november 17., pénteken 8.30 órai kezdettel.
Helyszín:  ELTE BTK Művészettörténeti Intézet, Fülep Lajos terem 1088 Budapest, Múzeum Krt. 6‒8/A

KÖNYVBEMUTATÓ

Yves Bonnefoy: Hollán Sándor – Harminc év elmélkedései, 1985-2015

Yves Bonnefoy 2016 nyarán, pár héttel a halála után megjelent könyve magyar fordításának a bemutatója.
December 13-án (kedd), 18:00-kor a Kossuth Klubban (Muzikum) – 1088 Budapest, Múzeum u. 7.

Következő események


Összes esemény

Nyelvvizsgaközpont

Sport a Károlin

Sport a Károlin

Youtube