Diplomaosztóval kapcsolatos tájékoztatás


A 2017. évi oklevél átadó ünnepség időpontja, helyszíne szakos bontásban.
A 2017. évi oklevél átadó ünnepségre való jelentkezés módja, a meghívók átvételével kapcsolatos információk.
A 2017. évi oklevél átadó ünnepségen hivatalos fotós készít képeket, ezzel kapcsolatos információk.
Talár átvétel - leadás, költségével kapcsolatos információk.
Oklevelét már átvette, de mégis részt kíván venni az oklevél átadó ünnepségen.

 

A 2017. évi oklevél átadó ünnepség időpontja, helyszíne szakos bontásban.

Alapképzésen, anglisztika, pszichológia szakon végzett hallgatók oklevélátadó ünnepélyére a Fasori Református Gyülekezet templomában (1071 Budapest, Városligeti fasor 5.) kerül sor
     •    2017. július 7-én, pénteken 10.00 órakor.
A rendezvény megfelelő előkészítése  érdekében hallgatóknak már 09.00-től a helyszínen kell lenniük.

∞∞∞∞

Alapképzésen, keleti nyelvek és kultúrák - japán, történelem, szabad bölcsészet, germanisztika-néderlandisztika, germanisztika-német, magyar, kommunikáció- és médiatudomány és szociológia szakon végzett hallgatók oklevélátadó ünnepélyére a Fasori Református Gyülekezet templomában (1071 Budapest, Városligeti fasor 5.) kerül sor
     •    2017. július 7-én, pénteken 13.00 órakor.
A rendezvény megfelelő előkészítése érdekében hallgatóknak már 12.00-től a helyszínen kell lenniük.

∞∞∞∞

A mesterképzésben, szakirányú továbbképzésben és kifutó osztatlan képzésben végzett hallgatók oklevélátadó ünnepélyére a Fasori Református Gyülekezet templomában (1071 Budapest, Városligeti fasor 5.) kerül sor
     •    2017. július 7-én, pénteken 16.00 órakor
A rendezvény megfelelő előkészítése  érdekében a hallgatóknak már 15.00-tól a helyszínen kell lenniük.


A 2017. évi oklevél átadó ünnepségre való jelentkezés módja, a meghívók átvételével kapcsolatos információk.

Az oklevél átvételre jogosult hallgatók legkésőbb 2017. június 26-án hétfő 15.00 jelezzék a dékánhelyettesi tikárságon Deák Tímea részére (email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., telefon: +36 (1) 483 2889 209-es mellék), hogy személyesen kívánják-e átvenni oklevelüket. Felhívom a figyelmüket, hogy aki a határidő után jelentkezik, nem vehet részt az oklevélátadó ünnepségen!

A határidőben történő oklevél kiadás érdekében a keményfedeles nyelvvizsga bizonyítványok bemutatási határideje 2017. június 23. (péntek) 15 óra.  Aki határidő után mutatja be bizonyítványát nem vehet részt az oklevélátadó ünnepségen. Az igazolás nem helyettesíti a nyelvvizsga bizonyítványt!

A meghívók 2017. július 04-tól július 05-ig vehetők át a dékánhelyettesi titkárságon (I. emelet 111. szoba) a hivatali órák alatt (9.00-12.00 és 13.00-15.30).  A meghívók átvételét követően kérem, fáradjon át a Tanulmányi Osztályra (I. emelet) az oklevélátadó könyv aláírása és a diploma supplement átvétele céljából.
 
Tekintettel a nagy létszámú rendezvényre, s a templom korlátozott befogadóképességére, megértésüket kérjük, hogy mindenki csak négy vendéget hívhat. Kérjük, tájékoztassák a hozzátartozókat, hogy az oklevélátadó ünnepség ideje alatt a karzaton foglalhatnak helyet, a földszinten nem tartózkodhatnak, ott nem fényképezhetnek.


A 2017. évi oklevél átadó ünnepségen hivatalos fotós készít képeket, ezzel kapcsolatos információk.

Az oklevélátadó ünnepségen hivatalos fotós készít képeket. Az elkészült képek CD-re kerülnek, a lemezen az eredeti, nagy felbontású képek szerepelnek, amelyekből utólag papírképet is lehet készíteni.
A CD-t megrendelni a helyszínen az ünnepség előtt és után Lambert Attila fényképésztől lehet, vagy az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címen.  A levélbe, kérjük, írják bele a megrendelő nevét (amely lehetőleg a diplomázó neve legyen), az oklevélátadó ünnepség időpontját (nap, óra) és hogy hány db CD-t szeretnének rendelni. A CD ára 1000 Ft/db, mely a helyszínen fizetendő a fotós részére.

Kérjük, hogy a rendezvényen minden résztvevő a helyhez és az alkalomhoz illő öltözetben jelenjen meg.


Talár átvétel - leadás, költségével kapcsolatos információk.

A rendezvényen minden hallgató kizárólag talárban veheti át diplomáját. A talárok a diplomaosztót megelőző héten vehetők át. Ennek konkrét helyéről, időpontjáról és módjáról 2017. június 28-ig Neptun üzenetet küldünk, illetve a honlapra is kitesszük, a „Diplomaosztóval kapcsolatos tájékoztatás” alá. Az ünnepélyes ruházat kölcsönzési díja 3800 Ft, letéti díja 5000 Ft. Mindkét összeg a talár átvételekor fizetendő. Aki a talárt sértetlenül leadja, az a letéti díjat az ünnepség végén a talárok leadását követően visszakapja.

A talárok minden szak esetében július 4-én és 5-én (kedden és szerdán) 9.00-15.30 között vehetők át a KRE BTK Balassi Iván termében (Reviczky u. 4., II. emelet, hátsólépcsőnél).

Az ünnepélyes ruházat kölcsönzési díja 3800 Ft, letéti díja 5000 Ft. Mindkét összeg a talár átvételekor fizetendő. Aki a Neptunon már kiírta és befizette a talár 3800 Ft költségét az kérem, nyomtassa ki a „pénzügyi teljesítési igazolást” és hozza magával az átvételkor. Csak igazolás bemutatásával tudunk eltekinteni, a kölcsönzési díj helyszíni megfizetésétől.
Segédlet: Pénzügyi teljesítési igazolás nyomtatása (Neptunból)
Aki a talárt sértetlenül leadja, az a letéti díjat az ünnepség végén a talárok leadását követően visszakapja.

Alapképzésen, anglisztika, pszichológia szakon végzett hallgatóknak a talárokat az ünnepséget követően a templomban lévő helyiségben kell leadni (vállfával, nylonzsákban), legkésőbb 12.00 óráig.

Alapképzésen, keleti nyelvek és kultúrák - japán, történelem, szabad bölcsészet, germanisztika-néderlandisztika, germanisztika-német, magyar, kommunikáció- és médiatudomány és szociológia szakon végzett hallgatóknak a talárokat az ünnepséget követően a templomban lévő helyiségben kell leadni (vállfával, nylonzsákban), legkésőbb 15.00 óráig.

Mesterképzésben, szakirányú továbbképzésben és kifutó osztatlan képzésben végzett hallgatóknak a talárokat az ünnepséget követően a templomban lévő helyiségben kell leadni (vállfával, nylonzsákban), legkésőbb 17.30 óráig.


Oklevelét már átvette, de mégis részt kíván venni az oklevél átadó ünnepségen.

Tájékoztatom, amennyiben Ön a 2016/2017. tanév őszi félévében (2017 januárjában) sikeres záróvizsgát tett, oklevelét átvette és részt kíván venni a 2017. július 7-én, pénteken 10.00 órakor tartandó oklevélátadó ünnepségen, úgy kérem, hogy a fent leírtak alapján járjon el és 2017. június 26. (hétfő) 12:00-ig hozza vissza oklevelét a Tanulmányi Osztályra.
Cím: KRE-BTK Tanulmányi Osztály I. emelet, 1088 Budapest, Reviczky u. 4.
Keresse korábbi szakfelelősét/ügyintézőjét!
Szakfelelősök neve és elérhetősége: http://www.kre.hu/btk/index.php/2015-10-20-12-12-54/tanulmanyi-osztaly/tanulmanyi-szakfelelosok-tanulmanyi-osztaly-ugyfelszolgalatanak-nyitvatartasa.html

Üdvözlettel: Tanulmányi Osztály